Vadászat
Áprilisi apróságok
DISZNÓÁRNYÉK
Virágpompában tündökölt még pár napja az erdőszél, a kökénybokrok hófehér menyasszonyi ruhában köszöntötték a tavaszt. Mostanra lehullottak a megbarnult szirmok, de a vadkörte még csak most kezd fehéredni, a vadcseresznye pedig éppen legszebb virágjában pompázik.
A kukoricát elvetették a napokban, a disznók pedig igencsak gyorsan felfedezték a terített asztalt, mert mindenfelé túrások tarkítják a szántóföldek széleit. Irány tehát a vadkárelhárítás, ráadásul éppen teliholdkor indulhatunk cserkelni!
Kocsival megyünk ki a területre, majd gyalogszerrel járjuk az erdőszéli vetések poros földútjait. Balra egy patak folydogál, partján nagyra nőtt fűvel és fűzfákkal. Jobbra húzódnak a szántóföldek, fasorok választják el őket egymástól, meg néhány kisebb nádas. Elmúlt már éjfél, a holdat időnként felhők takarják, de azért jut a fényéből nekünk is.
– Elmegyek a kocsiért. Jössz velem, vagy cserkelsz tovább az úton? – kérdezi halkan a vendéglátóm úgy két órányi puskasétáltatás után.
Természetesen maradok, hiszen szinte világos van, a földúton pedig hangtalanul lehet járni.
A hold éppen felhő mögé bújik, amikor a patak túloldalán, egy nagy fűzfa alatt vaddisznóforma fekete foltot veszek észre. Vadászaton persze minden fekete folt, legyen az bokor, fatuskó, kő, árnyék, mind-mind disznóformát ölt miért lenne hát éppen ez a kivétel? Nézegetem azért jó darabig öreg binokuláris távcsövemmel, de nem mozdul. Közben egy felhő mögül előbújik a hold.
Nézzük csak ! Balról jön a holdfény, ha bokor lenne, nem lehetne épp ott és annyira fekete hacsak nem a fűz árnyéka esik épp oda valahogy. Nem, nem bokor ez! Mintha szép, magas marja is lenne, mint a kanoknak A fekete gombóc már hosszú percek óta mozdulatlan, lépek hát felé kettőt mire egy közepes erejű fújás, két-három reccsenés, a fekete folt pedig volt, nincs! Mégiscsak disznó volt!
Csodában reménykedve várok még egy kicsit, de a vad már aligha jön vissza. Fújok egyet én is, mint előbb a disznó, aztán magamban örülök! Éppen a napokban mesélte valaki, hogy meglőtt egy magányos, kan formájú disznót, ami végül mégiscsak koca lett. Az én disznóm is egyedül volt, termetesnek is tűnt, alkata is kant mutatott legalábbis árnyékként. Akárhogyan is volt, nem lőttem volna rá. Az ugyanis a legbiztosabb megoldás
Virágpompában tündökölt még pár napja az erdőszél,
a kökénybokrok hófehér menyasszonyi ruhában köszöntötték a tavaszt
MARTILAPU A HEGYEN
Martilapu nyílik az öreg bükkös és a vágás között kanyargó ösvény szélén a kerek, sárga virágok valósággal világítanak a barna avar és a szürke fatörzsek között. A völgyek aljában már el is virágzott nagy részük, itt, a hegyen meg még csak most bontanak szirmot az elsők.
Érdekes, de ezekben az erdőkben nem is olyan ritka növény a martilapu. Az öreg bükkfák, amikor nem a fűrész végez velük, hanem természetes halált halnak egy-egy erősebb szélviharban, sokszor háromajtós szekrény nagyságú földdarabokat fordítanak ki gyökereikkel az erdő talajából. Ezek hosszú évekig emelkednek ki földhányásszerűen, mintha kis partfalak lennének.
Ezen fagyökerek közé szorult, vödörnyi földdarabok napsütötte részein is megtelepszik szélfútta, ejtőernyős magjainak köszönhetően a martilapu. Húzza aztán pár évig, hiszen amikor neki a legtöbb fényre van szüksége a virágzáshoz, a bükkös még kopasz. Amint a kidőlt fa helyén záródik a túlélők lombkoronája, a csapadék meg lemossa, a fagy szétmállasztja, a szél elhordja a talajt a kidőlt fa gyökerei közül egyszer csak a sárga virágok sem emelik fel bimbófejüket kora tavasszal.
Mindenesetre csodaszámba megy az a szívósság és élni akarás, ahogyan ez a kis növény az alföldi árokpartoktól a bükkösök övének felső határáig megmarad!
Martilapu nyílik az öreg bükkös és a vágás között kanyargó ösvény szélén
VALLOMÁS A SZENVEDÉLYRŐL
Este vadászni mentem a feleségem unokatestvéréhez, s maradtam a hajnali cserkelésre is. Előbb disznó után jártunk a kukoricavetéseken, aztán virradatkor kipróbáltunk egy cserkelő ösvényt, ami nagy részt felhagyott, erdővé sűrűsödött, öreg gyümölcsösökön át vezet, de lövéshez sehol sem jutottunk.
Nem baj persze: egyrészt nem hibáztunk, másrészt nem sebeztünk, harmadrészt nincs gond a lőtt vadra sem. Ráadásul sikerül megtakarítani a sokszor elhúzódó, kényelmes otthoni felkelést is: kora reggelre már haza érek, az ajtónyitásra éppen csak hogy ébredezni kezd a család.
– Mit lőttél? – hallom a feleségem szokásos kérdését az ágyból.
– Hajnalban kiállt a tisztás szélére egy szép, nagy, kerek kecskesajt
.
– Mi?
– Kecskesajt! Azt jól oldalba lőttem!
Előveszem a hátizsákomból a pompás tejterméket, kedves rokonaink ajándékát. Csakhogy mást is kaptam ám: egy pár szarvaskolbászt! Már az illata is mennyei, én úgy vélem, hasát szerető ember csakis ilyen illatúnak képzelheti el a túlvilág boldogabbik, bár bizonyára kisebb részét.
– Ez meg alacsonyan repült a nádas felett, amikor meglőttem – szerénykedek a kolbásszal a kezemben, azon elmélkedve, hogy vajon az asszonynak eszébe jut-e, hogy csak a golyós puska volt nálam. Nem épp korunk Dianája, de ennyit tud a vadűzésről.
Most azonban nem ilyen éber – korán van –, így megnyugodva pakolhatom a zsákmányt a hűtőbe. Közben azért megfordul a fejemben, mi lesz, ha később utána gondol a dolgoknak? A végén még nem hiszi el, hogy valóban vadászni voltam pedig Isten látja lelkemet, máshová nem nagyon kívánkozom
Magasles az Ipoly Erdő Zrt. salgótarjáni erdészetének karancsi vadászterületén
Vadászat
Türelem és szerencse
Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.
Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.
A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.
Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.
Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.
Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.
Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.
Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó Sznupinak!
Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..
Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.
Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:
-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!
Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.
-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!
-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!
Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.
-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.
Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:
-Mi újság ? Megvan?
-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.
-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.
Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.
A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.
-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.
Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:
-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?
-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.
-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!
Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…
Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
You must be logged in to post a comment Login