Vadászat
Ékszer Zalából (1. rész)
Az újabb őszi zalai kiruccanásom a vége felé közeledett. Az első nap kedves emléke kísért, s nem kevés bizakodást ígért ugyanaz a helyszín és les, amit hamar kezdett szertefoszlatni az erősödő szél.
Mostani kísérőmet ez kevésbé zavarta, hangulatos történeteket mesélt, igyekezett szórakoztatni, miközben próbált az időnként a szél miatt alig kivehető neszekre figyelni.
Időnként meg-megdobbant a szívem, amikor gyanús ágroppanásra utaló hang ütötte meg fülünket, de nem követte semmi mozgás, másrészt nem ismétlődött, csak szórványosan hallatszott. Akár a széltől letörő ágdarab, vagy makk, esetleg toboz is okozhatta, mivel kissé távolabb egy fenyves volt látható. Bár többször is ismétlődött a szívmelengető pillanat, de csak oly röpke pillanatokra, hogy nem igazán tudta enyhíteni a rossz idő miatti elkeseredésem.
Sok minden kavargott bennem, miközben a látnivaló hiánya miatt szegett kedvem igyekeztem vigasztalni. Tamás, a kísérőm is egyre ritkábban szólt, bár igyekezett tartani bennem a lelkesedést. Lehet ő is látta, nem túl rózsás hangulatom. Egyrészt nem tudom egykönnyen leplezni, mi bennem zajlik, másrészt sajnos nem volt okom komolyabban reménykedni sem.
Semmi mozgás, egy őz egészen korán mozdult, az is jó 6-–800 méterre tőlünk a szántáson, a villanypásztorral védett kukoricás közelében. Azóta semmi nem mutatkozott, lassan kezdett alkonyodni.
Némi reményt adó hang is olyan ritkán jelentkezett, hogy nem is tudtuk, valóban vad okozza-e, s érdemes-e komolyabban odafigyelni rá. Már le is mondtam a mai estéről, mikor Tamás finoman pisszentett, s előre tekintve intett. Odanézve teljesen ledöbbentem egy sötét agancsot viselő, impozáns tömegű bika felfedezése révén. Rögtön nyúltam a fegyverhez, s lassan kezdtem emelni, miközben a bika egyfolytában figyelt.
Mikorra remegő kezem annyira megnyugodott, hogy meg tudtam nézni a céltávcsőben, kiszúrtam, hogy nem az első napon látott bikáról van szó, mivel lényegesen nagyobb agancsot viselt. Miután a beszélgetés során szóba került, hogy én úgy 5 kg-ig vagyok hitelesítve, némi kétség ébredt bennem. Rá is kérdeztem, hogy nem lesz ez egy KICSIT nagyobb? De megnyugtatott a válasza, így most már célozni igyekeztem.
Ám az ilyenkor tapasztalható izgalom miatt ez nagyon nehezen ment. Nem is tudom, a szél vagy a remegésem miatt mozgott-e a les, de nagyon úgy éreztem, miközben a lövéshez megfelelő pozíciót kerestem. Már a bika blattján táncolt a szálkereszt, de nem akartam lőni, mert nem éreztem biztosan. Elvettem egy pillanatra a fejem, s nagyot sóhajtva próbálkoztam nyugalmat erőltetni magamra, majd ismét a céltávcsőbe tekintettem.
Hála Hubertusnak a bika nem mozdult közben, lehetőséget adva nékem. Mikor úgy éreztem minden rendben, ujjam finom mozdulatával útjára engedtem a lövedéket. Tompa puffanást követően eldőlt a bika, enyhe fejmozgást leszámítva nem is mozdult ezt követően. Miután teljesen más reakciót vartam, tüskelövést sejtettem, egyből ismételtem, s azonnal célba vettem fektében, hogy amint mozdul vagy feláll, azonnal lőhessek. Fekvő helyzetben nem akartam rálőni.
Érzékelte izgalmam Tamás is, folyamatosan nézte távcsővel. Először egyetértett buzgalmammal, majd igyekezett nyugalomra inteni, mivel ő az általam többször felvetett találati meghatározással nem értett egyet. Ugyanis inkább fejlövésre utalóan mozgatta enyhén az agancsát, nem pedig teljes mozdulatlanság jött a lövést követően. Ahogy ritkult a mozdulat, ő úgy nyugodott meg, nekem meg szinte görcsöt kapott a karom az erőlködéstől, annyira a folyamatos célzásra összpontosítottam.
Persze, hogy szerettem volna leszaladni a lesről, odamenni, de ki kellett várni az előírt időt, ami ekkor bezzeg nagyon lassan, keservesen telik. Közben szegény Tamást egyfolytában kérdésekkel bombáztam, hogy vajon mi történhetett, hogy csak így eldőlt, vajon ott lesz-e még mikor majd odaérünk, s biztos, hogy nem fog hirtelen felugrani, s örökre eltűnni előlünk, nem lett-e túl nagy nekem stb.
Türelmének s megértésének hála csak mosolygott izgalmamon, s egész lest bemozgató remegésemen. El lehet képzelni mit éltem át, míg eljött a pillanat és Tamás, jelezte, hogy most már mehetünk. Kicsit ugyan megnyugodtam, mivel már jó ideje nem mozdult a bika, nyugodtan feküdt ott, ahol eldőlt. Többek között emiatt is voltam fölöttébb kíváncsi a találat helyét illetően. Nem is tudom, mekkora izgalom volt bennem, és ahogy közeledtünk, egyre csak nőtt az agancs mérete.
Leírhatatlan volt az örömöm, mire odaértünk. A bika hatalmas, fejedelmi méretű fejdíszét látva egészen meghatódtam, hogy Hubertus ilyen kegyes volt hozzám. Mintha Zala mindig felülmúlná valamiben az előző évet! Pedig valamennyiről úgy hittem, nem lehet felülmúlni, legalábbis nekem. De a kellemes valóság minduntalan rácáfol erre.
A töret átadása és a gratuláció következett, majd szerettem volna az elejtés helyén készíteni néhány csodás fényképet. Sajnos nem működött a vaku a gépemen, ez is pont ilyenkor következik be. Bár okom panaszra a masina tekintetében nemigen lehet, mivel amióta megvan, csináltam több ezer képet, de hogy épp most jelentkezik ez a hiba, eléggé igazságtalan. De hát minden nem jöhet össze.
Tamás a telefonjával próbált néhány képet elsütni, míg megérkezett Laci a vendégével. Ők is gratuláltak nekem, majd szemrevételezték a valóban nem mindennapi méretű fejdíszt. Laci elismerte, hogy lényegesen nagyobbnak tűnik, mint ahogy kinézete alapján véleményezte.
Most felvetette azt a kérdést, hogy milyen jó, hogy első napon nem adott engedélyt a lövésre, vagy, hogy reggel nem találtam el a nem túl jó látási viszonyok mellett a nádas előtt azt a bikát. Zsigerelés után felpakoltuk a kocsi platójára a kellemes terhet. Úgy tűnt, közvetlenül a nyaktövön találtam el, kicsit elmozdult a váll lapról a kereszt, vagy bemozdult minimálisan a fegyver, aminek lehetett oka az izgalom, vagy az, hogy nem billentettem előre a gyorsítót.
A lényegen nem változtat, egy hatalmas bikát ejtettem el egy jól sikerült lövéssel. Másnap a ravatalán készítettem róla képeket. Hamar kiderült: az induló 5 kiló körüliről, már 7 fölé ért egyelőre a fejdísz mérete. A bírálatnál a bronzérmet érdemelt ki e csodás zalai ékszer. Azt hiszem közelgő születésnapomra ennél szebb ajándékot nem is kaphattam volna.
Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.
Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.
A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.
Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.
Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.
Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.
Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.
Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó Sznupinak!
Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..
Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.
Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:
-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!
Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.
-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!
-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!
Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.
-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.
Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:
-Mi újság ? Megvan?
-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.
-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.
Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.
A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.
-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.
Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:
-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?
-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.
-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!
Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…
Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Vadászat
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején
A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.
A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.
Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.
Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.
Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.
A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.
A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.
Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.
Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!
Forrás: NEFAG Zrt.
You must be logged in to post a comment Login