Vadászat
Karácsony a Pilisben
VADÁSZKARÁCSONY
2011
Napokig esett a hó, az erdő hófehér ruhába öltözött. Mintha tudatosan készült volna arra, hogy szebbé, hangulatosabbá tegye a Karácsonyt. A természetben magasra nőtt fenyőfák terpeszkedő ágain kényelmesen pihentek a hótappancsok. Az erdő lombhullató fái, a fenyőfélékkel vegyülve, havas koronáikkal harmonikus egységben díszítették a hegyoldalt. A sokszínű természet, a szunnyadó avar békés csendben várta a megérkező Karácsonyt.
Vártam én is. Gyermekkorom óta szeretem ezt az ünnepet. Szeretem a meghitt hangulatát, felnőttként is át tudom élni a gyermekek örömét, ajándékozásuk izgalmait. Szenteste a családoké. Ilyenkor természetes, hogy együtt van a család; más programokkal nem volna ildomos megbontani az összetartozását. Habár a havas téli erdő, engem ilyenkor is igen csak erős vonzalommal hívogat.
Nehezen tudom visszafogni a gondolataimat, hogy ne gondoljak élő, eleven mozgó képeire. Hogy a lelki szemeim előtt ne lássam a fák között, a fehér, havas háttérben óvatosan közeledő vadkant. Ezért gyakran előfordult már velem, hogy karácsony napján, amikor havas volt a tél, a késő délutáni órákban magamra öltöttem a vadászgúnyát és kimentem a vadászterületre. Így volt ez most is. Úgy voltam vele, hogy ilyenkor már szabad. Ez már nem zavarja a család békéjét. Ez a nap és az este már a vadászé lehet. Ezt a megértő, a vadászattal kapcsolatban oly sokszor türelmet tanúsító vadászfeleség sem ellenzi.
Szolid vadászházunkban, a Pilis alján, a cserépkályhába be volt készítve a száraz gyújtós. A ház még igazán ki sem hűlt, a falai némileg őrizték a temperált meleget. A házban nem volt senki, karácsony napjára a beíró könyv nem jelezte újabb vadász érkezését. Bár még jöhetnek gondoltam én hiszen még csak kora délután felé jár az idő. Viszont ilyenkor már igen hamar esteledik.
Ezért igyekeztem én is; haraptam pár falatot, összekészítettem a holmimat és jó melegen felöltöztem. A hátizsákomba nem felejtettem el berakni a termosz meleg teát. Némi gondolkodás után még valamit elhelyeztem a hátizsákom mélyén, amit máskor soha nem tettem, mégpedig a lőszeres tasakomat. Ez teljesen szokatlan volt tőlem, nem is tudtam megmagyarázni magamnak, hogy mi volt ez a késztetés.
Mintha valami azt súgta volna, hogy hagyd most a fegyveredet, ne töltsd be, karácsony napján ne essél kísértésbe, a vadaknak is jár a békés karácsony! Legszívesebben a fegyveremet sem vittem volna magammal, de az üres vadászházban azt még sem hagyhattam.
Eközben megszólalt egy belső hang, hogy de hát nem vadászni jöttél? De igen! viaskodtam magammal, de hányszor mondtam már azt is, magamnak és másoknak, hogy a vadászat nem csak a vad elejtéséből áll! No, ugye? erősítgettem magamban most is ezt a felfogásom és mintha minél előbb le akartam volna zárni ezt a belső viaskodást, bezártam a vadászház ajtaját és elindultam az erdőre, a beíró könyvben bejegyzett útvonalon. Úgy terveztem, hogy mielőtt még leszáll az este, cserkelek a havas terepen. A látási viszonyok ehhez kitűnőek voltak; az erdő mélyébe messzire lehetett látni, a puha hó pedig elnyelte a lépések zaját.
A vadászházunktól több száz méterre, az erdő mélyén állt egy magasles, oda akartam eljutni az esete beálltáig. Tudtam, hogy az erdő fái között, a hófehér terepen ekkor is jó lehet majd látni. Igen csak szokatlan formában; hátizsákkal a hátamon, vállamon az üres fegyver, nyakamban a kereső látcső, s így kezdtem el a cserkelést.
Alig távolodtam el a vadászháztól, mintegy száz méterre, észrevettem, hogy a fák között áll egy szarvastehén a borjával. Azok már észrevettek engem, mert feszülten figyeltek. Igyekeztem mozdulatlanná válni, majd nagyon lassan a szememhez emeltem a látcsövet. Igen jó állású, nagyfejű, nagy fülű tehén volt; olyan, amit egyébként nem lett volna szabad kilőni. A borja is igen fejlett volt. Néztük egymást egy darabig, s ahogy megmozdultam, a tehén elugrott és lendületesen vitte magával a borját az erdő mélyére.
Én még álltam ott egy ideig. Élveztem a csendet és a mérhetetlen nyugalmat, amelyet a téli erdő árasztott felém. Szinte fájó volt a fülemnek, amikor egy szajkó éles károgása megtörte ezt a csendet. De nem haragudtam rá, mert úgy voltam vele, hogy ezzel a vadak mozgását jelzi nekem. Abból az irányból jött a jelzése, amerről a szarvastehén elfutott a borjával, de az is lehet, hogy valami mást vett észre, mert a madár szüntelenül rikácsolt.
Nem volt kellemes hangja, de mégis zene volt a fülemnek, mert reméltem, hogy valamilyen vad megjelenésére számíthatok. És nem is gondoltam rosszul, mert nem sokkal ezután a fák között, a hófehér háttérben egy koca, három malacával közeledett felém a lejtős hegyoldalban. Lassan turkálva haladtak a hóban, majd hirtelen irányt változtatva elporoszkáltak távolabbi céljaik felé.
Újra csend lett és nyugalom az erdőn. Lassan haladtam én is a célom, a választott magasles felé. Cserkelés közben gyakran megálltam, hallgatóztam, távcsövezgettem. Nem volt értelme sietnem. A közeledő este mintha szürke hályogot kezdett volna borítani a szemeimre, de a hófehér környezet ennek egy ideig ellenállt. Odaértem a magasleshez, amelyet már szabad szemmel, távolabbról is észrevettem a fák között.
Jól megépített, tetővel fedett magasles volt, kényelmes ülőkével ellátva. Igyekeztem kényelmesen elhelyezkedni a lesen, gondolván, hogy egy-két órát eltöltök itt, s mint a színházban, végig nézem a karácsonyi előadást az erdőn. Bele nyugodtam, hogy most ebből fog állni a vadászatom. Az izgalom csupán az lehet benne, hogy nem tudom, milyen felvonások következnek.
Az elsőre nem sokáig kellett várni, mert éppen hogy elhelyezkedtem a les ülőkéjén, ismét megszólalt a szajkó, mintha jelezte volna az előadás kezdetét. Kisvártatva egy róka jelent meg a színtéren és a lestől alig ötven méterre megállt, majd leült a hóba, miközben jobbra-balra figyelgetett. Mintha csak lövésre kínálta volna magát. Mintha tudta volna, hogy a nézőtéren üres puskával ül egy vadász, aki megfogadta, hogy ma este nem tesz kárt a vadakban. Aki e pillanatban úgy érezte, hogy már megbánta a fogadalmát, mert a rókának gyönyörű, színes, tömött bundája volt.
De mit lehetett tenni? A fegyver töltetlenül pihent a les sarkában, a lőszerek meg a hátizsák mélyén lapultak. Így meddő volt a kísértés. A fegyverem után nyúlva tettem egy óvatos mozdulatot, mert a céltávcsővel is meg akartam nézni a rókát, hogy legalább a célzási illúziómnak eleget tegyek, de a róka a legcsekélyebb neszt is meghallotta és egy pillanat alatt eltűnt a látótérből.
Ez után egy jó ideig nem történt semmi. Csendben üldögéltem a magaslesen és élveztem a karácsony csendjét és hangulatát az erdőn. Vadászéletem során már számtalanszor ültem így, kint a havas terepen, mint most, ráadásul töltött fegyverrel, vadat várva, de azoknak az eseteknek valahogy ne volt ilyen varázsa, mint most, karácsonykor. Béke és nyugalom vett körül. Közben a közeledő éjszaka felváltotta a nappalt, de az éj lepelével mégsem tudta teljesen birtokba venni a tájat, mert a hótakaró, mintha tompított fénnyel világított volna az éjszaka szemébe.
Távcső nélkül is kiválóan lehetett látni az erdő fái között. Jól éreztem magam, habár egy kissé kezdtem fázni a lesen. Kezdtem készülődni, hogy visszamegyek a vadászházba. Ott a cserépkályha már nyilván bemelegítette a szobát.
Összekészítettem a felszerelésemet és felálltam a lesen; a látcsövemmel végig pásztáztam az előttem lévő, belátható terepet. Kerestem, kutattam, hogy a fák között nem látok-e mozgó vadat az erdőben, de nem vettem észre semmit. Már éppen indulni akartam lefelé a létrán, amikor a hátam mögött mintha disznó szimatolását hallottam volna. Hátra fordultam és a fák között, a lestől alig harminc méterre egy magányos vaddisznó állt.
Hogy került ez ide? tettem fel magamnak a kérdést. Hogy-hogy nem hallottam a közeledését? A disznó csak állt, mintha megkövült volna, de mély fúvásokkal, szimatolásokkal életjeleket adott magáról. A kereső látcsövem egészen közel hozta az alakját. Nem fért hozzá kétség, hogy egy magányos kan jött be a képbe. A látcsővel még az agyarát is jól lehetett látni.
Na, most mit csináljak? Mégsem állhatok neki a hátizsákom mélyén ami ekkor már a hátamon volt kotorászni a lőszerek után, hogy meglőjem a kant. Azt a cihelődést úgy sem várná meg. Meg egyébként is; megfogadtam, hogy ezen a karácsony estén nem teszek kárt a vadakban. Legyen nekik is ez alkalommal békés karácsonyuk.
Legyen hát a kannak is az! Ki tudja, hogy éppen nem ez lesz-e az utolsó karácsonya? Még egy kis ideig engedte magát távcsövezni, de észrevehette, hogy körülötte nincs minden rendben. Szagot ugyan nem kaphatott, mert jó volt a szelem. Néhány bizonytalan lépést tett még előre, majd újra megállt. Halk morgással jelezte, hogy észrevett valamit a mozgásomból. Nyilván jobbnak látta menteni a bőrét és erőteljes fújással elköszönve, megfordult és futásnak eredt az erdő mélye felé. Nem tudhatta, hogy én most nem jelentek rá veszélyt.
Így ért véget az erdőn ez a karácsonyi műsor. Visszafelé ballagva a vadászhoz, még néhányszor észleltem itt-ott a vadak mozgását, de már nem jöttem lázba. A karácsony ünnepi hangulatától nyugalmat kaptam és én is nyugalmat adtam ezen az estén az erdő lakóinak, a vadaknak. Úgy fogtam fel, hogy részemről egyszer egy évben ez kijár nekik, hiszen az év egészében ezt úgy sem kapják meg másoktól.
– Jó érzéssel, békés lelki nyugalommal ballagtam a vadászház felé! Végül is jót vadásztam!
Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.
Gyalogakácosban a Holt-Tiszánál. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.
Bevetés előtt. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.
Irány és távolság ahonnan a hajtóhang és a lövés hallatszik. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Ábra: Facebook
Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.
Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.
Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.
Az e napi erdélyi kopós csapatunk. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.
Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó Sznupinak!
Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..
2010. márcusát írtuk a Sarkadkeresztúri Vadásztársaságnál. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager
Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.
Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:
-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!
Pompás színekben játszott az égalja. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager
Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.
-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!
-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!
Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.
-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.
Az első sarkadkeresztúri vaddisznóm! Ma is köszönöm vadászbarátomnak: Márta Józsefnek! Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager
Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:
-Mi újság ? Megvan?
-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.
-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.
Keresztúri rókám, amely meghozta a szerencsém és elejthettem az első keresztúri vaddisznómat. Fotó: Balogh ZOltán / Agro Jager
Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.
Vaddisznómat, a képen jobbról, ifj. Márta József is, segített behozni. Fotó: Márta József / Agro Jager
A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.
-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.
Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:
-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?
-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.
-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!
Ilyen az élethosszig tartó vadászbarátság, a képen jobbról barátom, Márta József, a vadásztársaság titkára. Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager
Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…
Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Vadászat
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején
A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.
Fotó: NEFAG Zrt.
A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.
Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.
Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.
Fotó: NEFAG Zrt.
Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.
A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.
A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.
Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.
Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!
Forrás: NEFAG Zrt.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A Visszatérő!
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL
12 százalékkal drágult a napraforgó-vetőmag
Öreg néne őzikéje
1 éve történt… A madárinfluenza pusztított
Évzáró rendezvény a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél
Erdőfürdő a kidobott kanapé
Folytatódik a legkisebb termelők támogatási programja C
Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL
Farkas Imre a Bakony vadásza
Az első íjjal elejtett vaddisznóm
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
A születésnapi dámbikám
Visszanéző: Az érsekvadkerti vadkan
22 év után új magyar dámrekord született
Vadászjegy érvényesítés 2025/26
A deteki bika
You must be logged in to post a comment Login