Vadászat
Szék-havasi vadásztársulat
A kilencszázas évek elején alakult meg a Szék-havasi Vadásztársulat. Területe a Szováta-fürdőtől Gyergyó felé terjedő, a marosszéki közbirtokosság tulajdonában lévő cca 16,000 hold erdőség, ehhez még hozzábérelve Szováta község területe.
Ez a terület nagyobbrészt bükkös erdőből állott, melyben fejsze minél kevesebbet járt; a felső, a görgényi területtel, gyergyalfalusival határos ú. n. havasterület ca. 4000 hold, e havas terület legmagasabb csúcsával a kb. 1900 méter magas Cserepeskővel fenyővel volt borítva. Két oldalról tehát a görgényi terület fogta ezt körül, harmadik oldalról Parajd község területe, alul pedig Szováta község és mezőgazdasági terület.
Nem emlékszem pontosan mikor léptem be, mindenesetre legszorgalmasabb tagja voltam, mert nem tudok elképzelni nagyvadra szebb területet. A hegyoldalak elég meredekek és elég hosszúak voltak, ellenben a fenyő felé felhúzódó gerincek nagyon enyhén emelkedtek és különösen szarvasbőgés idején megkönnyítették a közlekedést és a katlanokba való behallást.
Egyletünk tulajdonképpen medvevadászatra alakult, ami természetes a híres görgényi terület szomszédságában, melynek gr. Teleki Samu volt évtizedeken át még Rudolf főherceg idejétől a vadászura. Fővad, mégpedig hamisítatlan, semmi rossz nyugati vérrel nem keveredett ősszarvas akkoriban inkább csak mint váltóvad volt ezen a területen. Egy-egy őz, nem sok medve, több hiúz, farkas, elég szépen vaddisznó és süketfajd, ez volt a terület vadállománya.
Persze annak, aki vad dús területekhez volt szokva, nagyon szomorú volt itt, mondjuk medvehajtás alatt órákig elüldögélni anélkül, hogy csak még egy madárcsicsergést is hallott volna.
Nincs szebb, mint egy ilyen ősbükkös. Fehér foltos, 20—30 méter magasságig kopasz, nagy, vastag törzseikkel állnak jó távol egymástól ezek a koloszusok, minthogyha nem is erdő volna, hanem valami római istennő templomának az oszlopsora.
Medve-területnek ez a terület nem sokat ért, rendesen csak akkor volt medvénk, ha tölgymakk nem volt a vdéken sehol, bükkmakk pedig nálunk bőven. Nyomozásra is a ottani székely lakosság nem nagyon ügyes, egyáltalában vadászati érzékük nem volt nagyon kifejlődve. Emlékszem, amikor szarvasállományunk már elég erős volt és magam is sátorban valahol fent tanyázva, egyik székely vadőrünket átküldöttem egy távolabb eső völgybe kihallgatni, hogy bőg-e ottan valamirevaló bika, reggel avval jött vissza, hogy:
— Instállom, szarvas nem bőgött, de a medve annyira ordított, hogy egész éjjel raktam a tüzet a kuliba előtt, hogy meg ne támadjon.
Még azt sem tudta, hogy milyen a szarvasbőgés! Szovátafürdő akkoriban még fürdő sem volt, a pár holdas forró, sós medvetó mellett volt egy hosszú, emeletes faépület, ebben laktunk. Nagy mulatság volt hideg, fagyos novemberi reggeleken, mielőtt vadászatra kimentünk, ruha nélkül átszaladni a tóba és úszkálni benne. Vizét azóta egy hideg patak bevezetésével hűtik, akkorában még olyan forró volt, hogy még fagyos időben sem lehetett benne állni, csak úszni.
Vadászatra apró kis székely lovaktól húzott rövid, irtózatosan rázó székely szekerekkel vonultunk fel a hegyre. Nem soká tartott, hogy a szénaülés az ember alatt máshova kívánkozott és a térdével veregette az ember az állát. Egyszer gr. Teleki Ádámmal üldögéltünk együtt egy ilyen kínzó eszközön és beszéd közben felfelé néztem, végig a bükkös hegyoldalon. Mikor ismét feléje fordultam, nem volt mellettem senki. Egy nagy kő kizökkentette a szekér mellé.
Ennek a székhavasi területnek abban az időben legjobb oldala a fajdkakasdürgés volt. Minden évben felmentem, rendesen úgy, hogy április 24—25-re ott legyek. A felmenetel elég hosszadalmas volt a Cserepeskő csúcsához, az ún. villámütött oldalon. A székelyek azt állították, hogy minden zivatar villáma azon a tájékon ennek a villám-ütött oldalnak fenyőibe üt be. Nem tudom, hogy mi igaz ebből, de csakugyan alig volt ezen a hegyoldalon élő fenyő, ott álltak a fák kiszáradva egymás mellett, olyan volt az egész, mint egy órási mohamedán temető.
Felérve a dürgőhelyhez a csúcshoz közel volt egy vaskályhás kis kunyhónk, ez volt a telep. Innen pár perc alatt odaért az ember a dürgőhely közelébe. A hegy északi oldalán magas öreg fenyőfák tisztásokkal megszakítva, hol a hó még ebben az időszakban sok helyt 2—3 méter magasan feküdt. Itt volt a fajd-társadalomnak találkozóhelye.
Erdélyben a fajdkakas még csillagfény mellett kezdi el köszörülését, de nagyon ritka eset, hogy kitartson fáján olyan sokáig, amíg a hajnalpír megengedi a golyós puskával való célzást, rendesen már ezelőtt leszáll a hóra és ott folytatja szerelmes táncolását. Elég sok kakast lőttem Erdélyben, de emlékezetem szerint csak kettőt vagy hármat sikerült még a fájáról leszólítani.
Az egyik ezek közül, melyet a parajdi területen ugrottam be, kis 6,5-es Schoenauer-em lövése után, ahogy a német mondja „abreitolt”. Nem tudtam elhinni, hogy elhibáztam volna és elindultam a havon repülése irányában. Alig mentem valamit, megláttam egy csepp vért. Mentem-mentem mindig egyenesen völgynek le, mindig újabb és újabb vércseppeket találva. Mehettem jó fél kilométert, ott feküdt a kakas átlőve a havon.
Az erdélyi vadászok fenyőgallyakból készített „Schirm”-ből lesték a hajnali dürgést, illetőleg a kakas beszállását. Engem ez az üldögélés úntatott és mindjárt első fenntlétemkor a beugrással kezdtem és jó eredménnyel. Azt hiszem, hogy a földön dürgő kakas beugrása könnyebb, mint a fán dürgőé. Igaz, hogy sokal jobban kell vigyázni a beugrás taktusára és a mozdulatlanságra mikor a kakas szünetel a köszörüléssel, de evvel szemben az embernek is könnyítve van a dolga azáltal, hogy sokkal hamarabb meglátja a kakast a havon, mint egy fenyőfa gallyazata között.
Később, mikor a parajdi terület is az enyém volt, mely területen a székelyek nem tudtak dürgőhelyről, odamentem fel dürgőhelyet keresni. Rövidesen ráakadtam a havon fajdnyomra és ezt visszafelé követve ráakadtam, ahol a hó mutatta szárnyhúzásának nyomát. Következő hajnalon ezen a helyen kezdtem, onnan már meghallottam a köszörülést és megtaláltam egy kitűnő dürgőhelyet, melyen mindig dürgött 10—12 kakas. Ennek megtalálása után tanyámat a közelbe tettem át, kuliba nem lévén egy széltörés összedűlt fenyőtörzsei alá.
Másnap reggel sötétben kimentem hóráfjaimmal a kakasokat kihallgatni. Keményen fagyott, fújt a szél, nem köszörült egy kakas sem. Borzasztóan fáztam. Gondoltam hogy később, ha a szél egy kicsit elállna, talán elkezdik a dürgést, addig pedig visszamegyek tanyámhoz, amely alig volt pár száz lépésnyire és megiszom egy findzsa teát, hogy kissé felmelegítsem magamat.
Lementem, megittam és rögtön visszajöttem. Mikor előbbeni helyemre visszatértem, egy, az előbb még ott nem látott teljesen friss hiúz-nyom vezetett el a hely mellett, hol alig negyedóra előtt álltam. A hiúz is, úgy látszik, ugyanabban az üzletben járt ott, mint én. Biztosan ő is haragudott a szélre és a kakasokra hogy még nem ugrálnak a havon, de nem ment haza teázni és sajnos, nem jött még egyszer vissza.
Ilyen körülmények között lőtt azelőtt pár évvel gr. Hunyady László egy hiúzt a fogarasi havasokban.
Részlet Horthy Jenő: Egy élet sportja című könyvéből (1937)
Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.
Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.
A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.
Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.
Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.
Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.
Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.
Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó Sznupinak!
Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..
Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.
Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:
-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!
Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.
-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!
-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!
Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.
-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.
Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:
-Mi újság ? Megvan?
-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.
-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.
Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.
A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.
-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.
Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:
-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?
-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.
-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!
Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…
Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Vadászat
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején
A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.
A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.
Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.
Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.
Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.
A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.
A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.
Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.
Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!
Forrás: NEFAG Zrt.
You must be logged in to post a comment Login