Keressen minket

Vadászat

Sakálok orgiája

Közzétéve:

Feltöltő:

Szögi Tibor vadászlevelei

Szia Barátom!

Nem tudom mi van veled, mért nem jelentkezel? Tudom, hogy nagy dolog a téli olimpia a városodban, rengeteg a látnivaló, de azért a régi vadászcimborádra is gondolhatnál. Válaszolsz, nem válaszolsz, én írok, mert különleges dolgok történtek velem mostanában:

No, de kezdjük az elején. A kikindai Bráne, a múlt héten lőtt egy nagy (19 kg) hím sakált a Nagyerdőnél a Tisza-töltésről. Az utolsó előtti fácánvadászatkor meg a Sztanatyev Vászó lőtt egyet, az már ki is van tömve, és a vadászházban lett kiállítva.

Nem szoktam irigykedni, de most elcsordult a nyálam. Nagyon szeretnék eggyel én is összetalálkozni. No, de ez nem megy a meleg szobából sóvárogva (legfeljebb a paplan alatt álmodozva), ezeknek kitartóan utánuk kell járni. Habár a kitartás mostanában nem a fő erősségem, azért ha ilyen komoly a cél, föllángol valami abból a régi szenvedélyből.

Izgatottan vártam a hétvégét, mindent elkészítettem, becsomagoltam a vadászkellékeket: A kis .223-as karabélyt (rajta a barátomtól kapott céltávcsővel), töltények, akkumulátor, reflektor, három lábú vadászszék, meleg ruha, cipő, meg egy csomó elemózsia. Sajnos az időjárás egy kicsit keresztbe tett. Pénteken, szombaton állandóan esett az eső vagy a havas eső. Mindenfelé locs-pocs. Csak éjszakánként fagyott meg valamelyest. Vasárnapra jóra fordult az időjárás. Ebéd után bepattantam a Warburgomba és irány Padé. Hétfő állami ünnep, február 15-ike, Szerbia alkotmányának a napja. Tehát egy estéli és egy hajnali les is belefér.

Nagyon jól indult a dolog. Ahogy beérek Szentmiklós felől a padéi határba, nyomom a gázt, sietős a dolgom, már fél öt körül jár. De azért megszokásbol, jobbra-balra vetek egy pillantást. A jobbra vetett pillantásom oda is ragad a pöcéri hófedte tányérra. Leveszem a lábam a gázpedálról. Egy sötét figura, karcsú, semmivel össze nem téveszthető alakja rajzolódik ki a hófehér tájon. Ez róka. Jó négyszáz méterre lehet tőlem. Felém halad a leégetett kopó szélén. Sietős a dolga. Szaporán szedi a lábát. Megállok. Hátranyúlok, a hátsó ülésről előre veszem a kis .223-ast. Tétovázok. Megvárjam, ne várjam? Az órámra nézek. Ne-ne, nincs időm. Én is sietek. A nagyerdőig kell legalább 40-45 perc gyalogszerrel. Gázt adok.

Alig megyek el pár száz métert, balról a Rogozsnyás irányában, úgy 300 méterre az úttól egy újabb róka. Ez nem siet. Egy heretarlón önfeledten egerészik. A magasba rugaszkodik, égnek álló lobontos farka mint egy vitorla lobog a szélben. Négy lábbal egyszerre huppan a földre. A hókristályok szikrázva robbannak szét a lábai alatt. Kapkod, ugrik, az orrát a hó alá dugja, majd csodálkozva tekinget jobbra-balra. Nem érti. Pedig itt volt, hogy tűnhetett el az a kurta farkú kis mezei pocok. Elmosolyodok. Vadásszál csak kolléga. Egy kollégára csak nem fogok fegyvert.

Gázt adok. A falun csak átszaladok. A gátőrház előtt a Potlokánál hagyom az autót és irány a Nagyerdő. Igyekeznem kell. Hat körül sötétedik. Jó volna legalább fél órával előbb odaérni. Ropog a fagyos hó a lábam alatt. Nagyon messzire elhallatszik. A sakál meg elég félénk jószág. El ne riasszam. A töltés keleti élén egy vékonyka csíkon a Nap elolvasztotta a havat. Ezen a csíkon egyensúlyozva iparkodok a tervezett leshelyem felé.

A Midzsa Gyúró tanyájánál járok, amikor a töltés belső, Tisza felőli, hófödte oldalán egy róka fölfelé igyekszik, tőlem olyan 200 méterre. Talpig fehérben vagyok, de mégis észre vesz mielőtt lehuzodhattam volna. Mindketten megmerevedünk. Óvatossan fölemelem a puskám. A célkereszt már ott rezeg a lapockája táján. Gyönyörűszép bunda, hatalmas, dús farokkal, nagy fehér pamaccsal a végén. De ennek ellenére nem, nem lövök. Nem akarom megzavarni ezt az Isten adta csendet. Hátha a sakálok is itt vannak a közelben. Továbbmegyek. A róka meg visszaoson az erdőbe.

Jó negyed óra múlva odaérek a leshelyemhez. A karótól olyan 100 méterre hazafelé fölállítom a háromlábú vadászszékem. Ez a hely nagyon alkalmasnak tünik. Ha bal oldalon, a kistöltésen jön ki valami az erdőből, a töltés belső hófödte oldalán áthaladva jó golyólövésre kínálkozik. Ha viszont előttem vagy jobbról jön az a valami, a kubikgödör hófödte jegén keresztül, megint csak nem marad észrevétlen. Úgy döntök, a puskalámpa a hátizsákban marad. Igaz, nincs holdfény ma este, csak néhány kókadt csillag lustálkodik az égen. De a megvilágítható célkereszt a fehér hólepedőn elégségesnek tűnik.

Egészen belefeledkeztem ebbe az idilli csöndbe. Csak én vagyok ezen a világon, senki más. A hátam mögüli jégropogás, autózúgás hoz vissza a valóságba. Hátrafordulok. Pont akkor humja le a szemét a terepjáró reflektora az imremajori út végén. Tehát ma este is osztoznom kell a paradicsomban. A kollégák már nem óvták, tisztelték a csöndöt. Csapkodták az ajtót. Hatalmas libacsapatot vertek föl a szomszédos kukoricatarlóról. És amikor a lármás társaság a fejük fölé ért, nem voltak restek, golyós puskával közöbük durrogtak. Szinte mennydörgött, ripityomra szakadt a csönd.

De ez még nem volt elég. Nemsokára arra leszek figyelmes, hogy ropog a hó valaki léptei alatt, egyre közelebb és közelebb, egyenest felém tart. Hadonászok, integetek, de nem vesz észre. Igaz már elég jó besötétedett, én meg talpig fehérben. No végre, már egészen a töltés lábához ért az illető, amikor észrevesz. Ahelyett, hogy behúzná fülét-farkát és csöndben elosonna, még megkérdezi ki vagyok, méghozzá jó hangosan. Lepisszentem és elküldöm a francba. De csak úgy halkan a bajszom alatt. Nem akarok részt venni a szentségtörésben. Az illető visszafordult és elropogott a Nagyerdő irányába.

Egy darabig síri csönd volt. És akkor megindult az invázió. Én még ilyent nem láttam. Többszázas libacsapatok borították el az eget. Egyik csapat a másik után. Északra vonultak. Gágogásukba beleremegett az ég. Mindenki mondta a magáét. A gúnár mély, férfias hangon szinte bömbölt. A libáné lágyan csacsogva nyugtatta urát. A fiatalok megszeppenve, szinte sípoló hangon adtak igazat apjuknak. Csak jöttek és jöttek végeláthatatlanul már egy jó fél órája. Ki hitte volna, hogy ennyi liba létezik ezen a világon?

Egyszer csak csönd lett. Eltűntek egy varázsütésre, pont úgy, mint ahogy megjelentek. Ismét ráült a csend a tájra. Egy darabig nem történt semmi. Egy-két fekete gombóc gurungált le-föl a töltés fehér abroszán, hangtalanul, mint valami szellem. Amikor egyik-másik netán közelebb merészkedett, láttam ám, hogy tapsifülei vannak ennek a szellemnek. Szép óvatosan előveszem a melegítő italt a hátizsákból. Feléjük emelem, mint jó szomszédhoz illik, iszom egy kortyot az egészségükre. Szükségük is volt rá, mert amelyiknek netán gyönge lett volna a szíve, az bezzeg abban a pillanatban szörnyet hal. Nem vagyok egy nyuszi, de nekem is libabőrös lett a hátam. Megállt a vér az ereimben….

Valami borzasztó, sátáni üvöltés törte meg a csöndet. Ehhez foghatót még nem hallottam. Majd még egy, meg még egy. Öt-hat irányból válaszolgattak egymásnak. Valahol az igyosi kanális környékéről jött a hang. Ott gyülekeztek, szervezkedtek. Majd megindult a hajtóvadászat. Egyesek üvöltve, kaffogva indultak meg a vadcsapán. A többiek egy-egy vakkantásal jelezték helyzetüket társaiknak. Tizenöt-húsz percig ment a műsor. Teljesen lenyűgözött ez a szervezettség.

Egyszer csak csönd lett. Megszűnt a csatazaj. Ég lepte, föld nyelte az indiánokat. Sikerrel zárulhatott a vadászat? Tele szájjal nem beszél (ordit) egy jólnevelt sakál? Közben észre se vettem, fátyolos köd ereszkedett a nyakamba. Ez csak jót tett elkalandozó fantáziámnak. Elhomályosította a jelent és segített élesebben látni a jövőt, a holnapot. A holnap hajnali lesbenállást, valahol arrafelé, ahol ma este nélkülem folyt a hajtóvadászat.

* * *

Másnap hajnali ötkor másztam föl az imremajori tölgyfasor végében álló magaslesre. Elég jól megkopott, viharvert szegény. A létrafokok is korhadtak, hiányosak. Eljárt fölötte az idő. Pont úgy, mint a rajta fölkapaszkodó vadászon. Valamikor a nyolcvanas évek elején, fiatal vadász koromban a mi csoportunk (Tápai-féle csoport) építette. Valaki közben megreparálta, kicserélte a padlódeszkát. De tető már régóta nincs felette. Az ülődeszkát is ellopták. De azért nagyon jólesik itt lenni. Sarokba teszem a hátizsákom, a .223-ast az első merevítő gerendának támasztom, én meg ráülök a hátsóra, csak úgy félig támaszkodva.

Csönd van és sötét. Elmerengek. Bámulok a semmibe és közben régi idők fényei világítják meg az öreg les környékét: Ott egy róka surranna át a volt töltés helyén, a learatott, hóval lepett búzatarlón. Szép nyugodtan, úgy, ahogy kell, lapockán lövöm….

No, de mi az a két fekete folt a most aranyba ringó búzatáblában, a volt töltés helyén… Föllobban a fénycsóva és lemossa a két tejesbúzát lakmározó feketesörtésről a leplet. A drillingem golyós csöve megszólal. A közelebb álló disznónak a torkán akad az utolsó vacsora. Szép fekete szőrű, fiatal, száz kiló körüli koca. Szinte most is érzem tenyeremen azt az érdes, reszelős simitást….

Reccsen az elpattanó száraz gally valami nehéz test alatt. Minden idegszálammal a szemben lévő erdőrészre figyelek. A reccsenés-roppanás egyre közeledik. Az erdő széle alig ötven méterre lehet. Már ott neszel az a hatalmas jószág. Minden pillanatban kiléphett. Izzadt tenyerem szorosan markolja drillingem ártatlan nyakát. A pöcök golyósra váltva. A puskatus a vállamnak szorul. És ekkor valami megmozdul a búzában, közvetlen a lesem alatt. Ösztönösen odakapom a tekintetem. A telihold fényében megcsillan egy fehér-fekete bunda. Borz – villan át agyamban. (az időtájt ez még nem volt túl gyakori jószág errefelé)

Hhújj, mit csináljak? A disznó mindjárt kilép! A borz mindjárt lelép! Döntenem kell. Disznót már többet is lőttem. Borzot még nem. Óvatossan sörétesre váltom a billentyűt és a nagyszemű öreg söréttel meglövöm életem első borzát. A disznó meg nagyot fújva, csörtetve elrohan, amerről jött…

Lassan szürkére fakul a magasles körül a sötétség. Hangoskodó fácánok, tyúkok, kakasok jönnek ki az erdő fáiról, ahol az éjszakát töltötték. A vadszilvás, kökényes nagyárok végében lévő etetőhöz igyekeznek. Ki végigrepülve, ki fele utat szaporázva gyalogszerrel teszi meg. Ötös-hatos csoportokban érkeznek. Egy csoportban tizenegyet is megszámolok. Összesen száznál is többen lehetnek. Szinte hihetetlen. Nem gondoltam volna, hogy ennyien megmaradtak, és főleg hogy kakasok. Szép, hosszú farkú daliás kakasok.

Közben teljesen kivilágosodik. Hat óra is elmúlt. Teljesen megfeledkeztem, miért is vagyok itt, amikor a falu felől, jó messziről, valahol a kastély tájékáról fölhangzik a sakál ordítása. Majd kis idővel később egy másik. Végül egy-két vakkantás és csönd. Nem tudom mire vélni a dolgot. Most ez ugyanaz a csoport lehet? Vagy másik? Úgy látszik nem adják olyan könnyen a bundájuk. Többet kell foglalkozni velük. Többet kell járni utánuk.

Zenta, Vajdaság

Vadászat

A Visszatérő!

Erdélyi kopókkal vadásztak a Tisza árterében.

Published

on

Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.

Gyalogakácosban a Holt-Tiszánál. Fotó:  Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.

Bevetés előtt. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.

Irány és távolság ahonnan a hajtóhang és a lövés hallatszik. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

Ábra: Facebook

Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.

Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.

Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.

Az e napi erdélyi kopós csapatunk. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.

Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó  Sznupinak!

Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

 

 

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története

A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.

Published

on

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..

2010. márcusát írtuk a Sarkadkeresztúri Vadásztársaságnál. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager

Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.

Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:

-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!

Pompás színekben játszott az égalja. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager

Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.

-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!

-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!

Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.

-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.

Az első sarkadkeresztúri vaddisznóm! Ma is köszönöm vadászbarátomnak: Márta Józsefnek! Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager

Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:

-Mi újság ? Megvan?

-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.

-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.

Keresztúri rókám, amely meghozta a szerencsém és elejthettem az első keresztúri vaddisznómat. Fotó: Balogh ZOltán / Agro Jager

Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.

Vaddisznómat, a képen jobbról, ifj. Márta József is, segített behozni. Fotó: Márta József / Agro Jager

A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.

-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.

Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:

-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?

-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.

-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!

Ilyen az élethosszig tartó vadászbarátság, a képen jobbról barátom, Márta József, a vadásztársaság titkára. Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager

Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…

Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Agro Jager News

 

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Agro Jager News

 

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!
Tovább olvasom

Vadászat

A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson

A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején

Published

on

A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.

Fotó: NEFAG Zrt.

A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.

Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.

Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.

Fotó: NEFAG Zrt.

Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.

A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.

A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.

Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.

Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!

 

Forrás: NEFAG Zrt.

 

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Agro Jager News

Tovább olvasom