Keressen minket

Vadászat

Kezdő prémvadászok

Közzétéve:

Feltöltő:

Amikor tinédzser gyerekek maguk jószántából mini fűrésztelepet rendeznek be a hátsó udvar végében és megállás nélkül dolgoznak naphosszat, akkor az biztos, hogy csak komoly dologról lehet szó.

Igaz, hogy a fűrésztelep felszerelése egy nyikló-nyakló fűrészbakból és egy öreg, házi készítésű keretes fűrészből állt, de a fűrészelés egész nap ment. Az anyagmozgatás biciklivel történt. Már úgy, hogy a tüzép telepről biciklire felkötve toltuk haza a széldeszkákat, amit félretett spórolt pénzünkből vettünk.

A széldeszka abban különbözik a normál deszkától, hogy a szélessége és a széle nem szabályos, s többnyire kéreg borítja. Lehetne jókat is válogatni a kupacból, de a tüzépes nem engedte, mert haragudott ránk, valami régi ügyből kifolyólag. Legszívesebben most is elzavart volna bennünket, de nem lehetett, mert fizető ügyfelek voltunk.

Ez az alapanyag módfelett munkaigényes előkészítést igényel, mert hosszában kell fűrészelni, hogy szabályos deszkákat, vagy lécet nyerjünk. Nyers, szőrös deszkát hosszában elfűrészelni, hogy az szabályos is legyen, még egy gyakorlott felnőttnek is teljesítmény. De mi nem rettentünk vissza ilyen nehézségektől. Főleg most, hogy valóban komoly dologról volt szó, mert arról volt szó.

Gyuri barátom, akivel igen megértettük egymást vadászati, horgászati és természetjárási dolgokban, szerzett egy kis munkafüzetet a csapdázásról, ahol mindenféle fogóeszközök házilagos megépítésére adtak részletes útmutatást. Mivel egyikünk rokonságában sem volt közel-távol vadászó ember, idevágó témákban magunkra voltunk utalva, ha ki akartuk elégíteni ebbéli kíváncsiságunkat és érdeklődésünket.

Azt főztük ki, hogy kis prémás állatokat fogunk csapdával a környéken, és a prémből összegyűjtött pénzből további csapdákat építünk és veszünk, majd a végén pedig talán egy kiszuperált sörétes puskára is futja majd. Arra számítottunk, hogy a faluban lesz igény baromfiakat háborgató görények, menyétek, nyestek kifogására a patkányok mellett. Ez utóbbi értéktelen bőre miatt használhatatlan ugyan céljaink érdekében, de a marketingnél jól jöhet a megemlítése.

Legális keretek között maradva a csapdázás csak a házak körül volt lehetséges, ahol kutyák, macskák is vannak, ezért csak valami élve fogó szerszám jöhetett szóba, hogy sértetenül el tudjuk engedni az ártatlan áldozatokat. Így egy jó közepes méretű ládacsapda mellett döntöttünk, ami egy nagyobb kandúrnak is elég volt, a kóbor macskák prémjére is gondolva.

Egyszóval a haditerv megvalósíthatónak tűnt és a végcél pedig mindennél vonzóbb. Mivel Gyuriéknak nagyobb gazdasági udvaruk volt, ott rendezkedtünk be, hogy tervünket haladék nélkül végrehajtsuk, még a rossz idő beállta előtt. Már ősz közepe volt, de még kellemes volt a szabad ég alatt. S hamarosan jön a hideg, ami tudvalevőleg a legértékesebb szőr felrakására készteti a prémes állatokat. Vagyis az időzítés is szerencsésnek volt monható.

Gyuri nagyapja időnként arra került, hogy a megnézze, miben sántikálunk, de nem szólt semmit, csak csendben eregette a pipájából a füstöt. Harmadnapra, mikor elég jó kupac lefűrészelt deszka volt már szabályosan felrakva, csak megkérdezte, hogy talán azt akarjuk-e pénzzé tenni. Nem szívesen avattuk be, mert minden tervünkkel pesszimista volt, de gondoltuk, úgyis megtudja, mert másnap már szereltük össze a ládát. Meglepetésünkre nem szólt most semmit, csak enyhén mosolygott, amit biztató jelnek vettünk.

A megépítés aztán már nem tartott annyi ideig, mint az alapanyag-fűrészelés. A ládacsapda egy 30×40 cm-es keresztmetszetű és másfél méter hosszú alagút volt. A két végén volt egy-egy zsilipszerűen működő csapóajtó. A láda közepén alul volt egy két tenyérnyi széles taposó deszka, ami kioldotta az ajtók függesztőjét. Vagyis az ajtók akkor csukódtak be, mégpedig egyszerre, mikor az áldozat középtájon volt a ládában. A másik rendkívüli előnye volt, hogy a felállított állapotban a ládán át lehetett látni minden akadály nélkül. Ebben rejlett a fogóssága, mert amikre csapdázni akartunk, azok az állatok igen szerettek bújni, sötét helyen lopakodni.

Gyuri nagyapja igen elismerően nyilatkozott az érzékenységét illetően, mert a legvékonyabb kis ág érintésére is kioldódtak az ajtók. Nagy izgalomban voltunk, mert ki akartuk próbálni.

– Nem fog az semmit, semmi fognivaló nincs itt a környéken – nyilatkozott Gyuri nagyapja. – Legfeljebb a saját macskánkat fogja meg.

– Tényleg mi lesz a macskánkkal? – kapott észbe Gyuri.

A macska bezárása szóba sem jöhetett, mert akkoriban kint éjszakáztak a macskák, mert a ház körüli éjszakai egerészés volt a dolguk.

– Mindjárt hívom a macskát és megmutatjuk neki – mondta Gyuri.

Tényleg elég hamar előkerítette, s letette az egyik ajtónyílásnál. A macska kíváncsi volt és rögtön bele is ment unszolás nélkül, mert arra számított, hogy a másik oldalon majd kijön. Igen ám, középen rálépett a taposó deszkára és az ajtók lezuhantak. Kivettük a macskát, majd újra beküldtük. Az előző eset újra lejátszódott. Harmadszorra azonban már erőszakkal sem lehetett betessékelni a ládába. Biztos agyára ment az ajtó hirtelen, zajos lezuhanása.

– No, ez már megtanulta – vélekedett Gyuri nagyapja. – Ez már nem fog belemenni többet.

Teljes volt sikerérzésünk. A csapda a tervek szerint működött! Nem volt kétséges, hogy csak idő kérdése, s elegendő prémet tudunk begyűjteni. Az említettett útmutató a prémek kezelésére is adott felvilágosítást, s mi már úgy is éreztük magunkat, mint egy igazi prémvadász. Ráadásul még törvényes keretek között is maradtunk, mert a házak körüli kártékony állatok befogására készültünk. Már láttuk magunkat, hogy a faluban ide-oda hívogatnak bennünket, hogy megszabadítsuk őket a nem kívánatos látogatóktól. Talán még egy kis díjat is felszámíthatunk véltük, de a prém is elég lesz, ha más nincs.

Már kezdett sötétedni, s nem sok időnk maradt a felállításhoz, ha mindjárt ki akartuk próbálni.

– Nem kéne valami csalit beletenni? – vélekedett Gyuri nagyapja.

– A füzet szerint nem, de belezárhatnánk valami csirkét míg összepakolunk, hogy benne maradjon a szaga – javasolta Gyuri. Mindjárt hozta is a legszelídebb tyúkot és beletette a ládacsapdába. Összeszedtük a szerszámokat, meg a maradék faanyagot és a csapdát egyszerűen csak odaállítottuk az öreg, megroskadt szalmakazal mellé, ami már csak olyan jó boglyányi volt. Utoljára kiengedtük a szelíd tyúkot, ami nem is nagyon igyekezett kijönni az új helyről. A sikerérzésünk teljes volt, mert a tyúk hátrahagyott egy jókora ürülékkupacot is, ami nyilván még vonzóbbá és felderítésre érdekesebbé tette a ládacsapdát a kis ragadozók számára.

Másnap szombat volt, de korábban keltem, mintha iskolába mentünk volna. Azonnal biciklire pattantam és átviharoztam Gyuriékhoz, aki azzal fogadott, hogy van valami a csapdában, de nem tudja megállapítani, hogy mi az.

– Akkora, mint egy nagy macska, de nem az – mondta
– Miből gondolod? – kérdeztem.
– Nem érzed ezt a szagot? Macskának nincs ilyen szaga – invitált közelebb.

Tényleg, olyan „állatkerti” szag ütötte meg az orromat. Én is be kukkoltam az alig megemelt ajtó alatt. Elég sötét volt a ládában, de valóban egy jókora, tömzsi, sötétbarna állat nézett vissza a másik ajtótól.

– Én sem tudom megmondani, hogy mi az – ráztam a fejem.
– Ugrasszuk be egy zsákba, ahogy a könyv javasolja.
– Nem vághatjuk földhöz minaddig, míg nem tudjuk biztosan, hogy mi az. Akkor meg, hogy nézzük meg mi az?
– Várjál csak – mondta Gyuri és rövid idő múlva egy üres 200 literes vashordóval tért vissza.
– Ebbe beleöntjük a zsákból. Innen csak egy macska tud kiugrani, azt meg úgyis szabadon engednénk.

Hamarosan az egész család ott volt, hogy szemtanúja legyen az első fogásunk kivételének. Próbáltunk bátorságot és magabiztosságot mutatni, de nyilvánvaló volt, hogy magunk sem tudjuk, hogyan lássunk hozzá. Végül is Gyuri hozzáfogott egy erős zsákot a láda végéhez, s én felhúztam lassan a mögötte lépő zsilipajtót. Megelepetésünkre semmi sem történt. Megkopogtattam a láda oldalát, de a zsák továbbra is laposan feküdt a földön, egyértelműen mutatva, hogy nincs benne semmi.

– Nincs is a fogóban semmi – kuncogott Gyuri húga.

Ekkor egy vékony bottal bekotortam a másik ajtó alatt a ládacsapdába. Éreztem, hogy elakad a bot valami puhában. Abban a pillanatban megmozdult a zsák öble is.

– Benne van – kiáltották egyszerre többen is.

Gyuri hirtelen összefogta a zsák száját és odalépett a hordóhoz vele és egy mozdulattal beleöntötte a tartalmát.

– Te, ez egy görény! – mondta hirtelen ellépve a hordótól.
– Az nem lehet, mert már régen lefecskendezett volna mindannyiunkat a bűzmirigyéből – mondta Gyuri apja.

Gyuri nagyapja közelebb lépett és óvatosan belepislogott a hordóba.

– Tényleg görény. Egy nagy, öreg kan görény, de nem közönséges, hanem molnár görény, vagy annak a hibridje – mondta ki a végleges szentenciát.

Gyuri húga felsikoltott s elszaladt. Mi meg fél oldalazva közelebb araszoltunk. A hordó aljából egy jól megtermett görény nézett vissza ránk, inkább közömbösen, mintsem félve vagy támadólag. Gyönyörű prémje volt, kissé világosabb a szokottnál. A pofája meg a nyaka erősen, fehéresen ősz volt. Szemmel láthatóan sokat próbált öreg legény volt a javából.

– Hogyhogy nem próbál védekezni a bűzös mirigyváladékával? – csodálkoztunk.

– Lehet, hogy megsérültek a mirigyei, vagy valami más történt vele. Lehet, hogy csak a kor, vagy mert hibrid – vélekedett Gyuri nagyapja.

– Szinte hihetetlen, hogy ez itt élt már ki tudja mióta, hiszen semmit sem vitt el soha.

– A tyúkól mindig be van zárva, mást meg nem tud elvinni – magyarázta tovább az öreg.

– Na, ki fogja megnyúzni? – kérdezte Gyuri apja. Semmi gúny nem volt a hangjában, sőt mindenki csodálkozással és respektálva vette tudomásul a nem várt gyors eredményünket.

– Megnyúzom én – mondta azonnal Gyuri. Nem volt ebben semmi rendkívüli, hiszen láttunk már birkát, sőt kecskét is nyúzni. Nyulat meg mi magunk is nyúztunk számtalanszor. Meg kellett állapítsuk, hogy igen szép, jó méretű prémje van a görénynek, ami némi szimatolgatás után egyszerűen oldalára feküdt.

Kicsit még büszkén élveztük a sikert, de aztán mindenki elszéledt és dolga után látott.

– Na, mi legyen most? – kérdeztem Gyurit.
– Várjunk egy kicsit. Úgy kell megöljük, hogy ne sérüljön a gereznája.
– És ne is legyen véres vagy koszos – tettem hozzá.
– Egyelőre hagyjuk a hordóban, úgy néz ki, nem bánja.

Ebéd után, mikor visszamentem Gyuriékhoz és megnéztük a görényt, még mindig aludt.
– Mintha csak az állatkertben lenne – utaltam arra, hogy gyakran ott nem vesznek az állatok tudomást a látogatókról.
– Mi lenne, ha megpróbálnánk megszelídíteni és vadászgörényt nevelnénk belőle – nézett rám Gyuri.
– Hallottam már ilyenről – kaptam az alkalmon, mert nekem is kezdett elmenni a kedvem a megölésétől.
– Nagyapám azt mondja, csak fiatal állatokkal lehet ilyesmit megcsinálni.
– Hiszen ez olyan kezesnek néz ki máris – próbáltam minél több mentséget találni.
– Holnap vasárnap van és nyitva van a községi könyvtár. Bemegyünk és megpróbálunk valami könyvet találni a tenyésztésről meg az idomításról – javasolta Gyuri.
– Meg mit is adjunk neki enni? – tettem hozzá a praktikus oldalra gondolva.
– Gondolom az egeret megenné, talán van is a padláson lévő fogókban – indult Gyuri a ház felé.

A görény azonban még csak a fejét sem emelte fel, mikor bedobtuk neki az egeret. Egy konzervdobozra drótot kötöttünk és azzal engedtünk be egy kis vizet, ha netán inni akarna. Erre sem mozdult. Ha nem mozgott volna az oldala lélegzéskor azt gondoltuk volna, hogy már nem él.

Másnap már nyitáskor ott voltunk a könyvtárban, ami mindössze két szobából állott, s az iskolaigazgató működtette hetente egyszer társadalmi munkában. Még a segítségével is alig találtunk valamit a helyi irodalomban. Az sem volt új számunkra, hogy az apróvadban, főleg intenzív fácánosban nagy kárt tehet, és mindent megfog, ami nála gyengébb. Az viszont új volt, hogy mint minden ragadozó, sok kártékony rágcsálót is pusztít, sőt a ház körül, ha a baromfit elzárják, egyenesen hasznos is lehet az egerek és patkányok távol tartásával. Megnyugtató volt, hogy nemcsak élő prédát eszik, hanem elfogadja a dögöt és egyéb húshulladékot is.

Ezen felbuzdulva a döglött egerek mellé egy kis csirkebelsőséget is kapott a görényünk, ami melehetős álomszuszéknak bizonyult. Még zörgésünkre sem mozdult sokat és semmihez nem nyúlt. Se nem evett, se nem ivott, ami kezdett aggasztani bennünket.

– Éhen fog pusztulni – vélekedtem.
– Dehogyis. Jó húsban van az – vélekedett Gyuri nagyapja. – Majd eszik, ha megéhezik.

A görény azonban következő nap sem evett semmit. A bedobált élelem kezdett szaglani és egyre nagyobb felhőben kerengtek a legyek a hordó felett.

– Csináljatok vele valamit – adta ki az ultimátumot Gyuri apja.

Már nagyon beleéltük magunkat a görényidomítás gondolatába és a vele való vadászatba, így egyre elképzelhetetlenebb volt, hogy megöljük. Különlegessége és tetszetőssége miatt azt sem akartuk, hogy magától pusztuljon el egy rozsdás hordó aljában.

– Mennyi idős lehet vajon – kérdezte Gyuri, csak úgy kitérésképpen.
– Fogalmam sincs, de lehet jó pár éves – vélekedtem.
– Mi mindent átélhetett ez idő alatt, s egy ilyen hülye ládacsapdán vesztett rajta.
– Mi lenne, ha csak egyszerűen elengednénk – böktem ki, amit már meg is bántam, mert nem akartam nyúlszívűnek mutatkozni mindjárt a nagy vadászási terveink küszöbén.

Meglepetésemre Gyuri csak annyit mondott, hogy várjuk meg az estét, akkor jobban érzi magát ő is.

Nem szóltunk senkinek sem a tervünkről, de mikor az őszi nap a látóhatár szélére ért, Gyuri lassan oldalára fordította a hordót, hogy a szája a kert út felé nézett. Távolabb léptünk, hogy a görény ne lásson bennünket. Már azon voltunk, hogy megnézzük mi van vele, mikor láttuk, hogy a görény lassan kibotorkált a hordóból és elindult a füves kertúton a kert vége felé, ami a szabad mezőkkel volt határos. Lassan, kényelmesen ment a kis ragadozók jellegzetes kígyózó mozgásával. Gyönyörű szép állat volt, s mennyivel szebbnek nézett ki így szabadon, mint a hordó sötét fenekén. Még sokáig néztünk utána, mikor eltűnt a kertvégi gazban.

– Azt hiszem ez nem fog idejönni többet, úgy megharagudott – állapította meg a barátom.

Pár nap múlva Gyuri késve jött az iskolába. Kérdőn néztem rá, mikor becsúszott mellém a padba.

– Nagyapám patkányrágást és ürüléket talált ma reggel a disznókarám mellett – súgta. Szemünk összevillant. Belegondoltam, hogy lám, a természetben minden mindennel összefügg és mindennek következménye van. Igaz, nem vált belőlünk prémvadász, sörétes puskánk se lett, de azon a héten többet tanultunk és főleg megértettünk biológiából és természetrajzból, mint máskor egy egész tanév alatt.

Csincsa Tibor, erdőmérnök
Ontario, Kanada

Vadászat

A Visszatérő!

Erdélyi kopókkal vadásztak a Tisza árterében.

Published

on

Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.

Gyalogakácosban a Holt-Tiszánál. Fotó:  Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.

Bevetés előtt. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.

Irány és távolság ahonnan a hajtóhang és a lövés hallatszik. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

Ábra: Facebook

Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.

Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.

Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.

Az e napi erdélyi kopós csapatunk. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.

Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó  Sznupinak!

Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág

 

 

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története

A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.

Published

on

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..

2010. márcusát írtuk a Sarkadkeresztúri Vadásztársaságnál. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager

Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.

Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:

-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!

Pompás színekben játszott az égalja. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager

Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.

-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!

-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!

Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.

-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.

Az első sarkadkeresztúri vaddisznóm! Ma is köszönöm vadászbarátomnak: Márta Józsefnek! Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager

Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:

-Mi újság ? Megvan?

-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.

-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.

Keresztúri rókám, amely meghozta a szerencsém és elejthettem az első keresztúri vaddisznómat. Fotó: Balogh ZOltán / Agro Jager

Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.

Vaddisznómat, a képen jobbról, ifj. Márta József is, segített behozni. Fotó: Márta József / Agro Jager

A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.

-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.

Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:

-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?

-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.

-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!

Ilyen az élethosszig tartó vadászbarátság, a képen jobbról barátom, Márta József, a vadásztársaság titkára. Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager

Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…

Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Agro Jager News

 

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Agro Jager News

 

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!
Tovább olvasom

Vadászat

A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson

A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején

Published

on

A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.

Fotó: NEFAG Zrt.

A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.

Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.

Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.

Fotó: NEFAG Zrt.

Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.

A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.

A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.

Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.

Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!

 

Forrás: NEFAG Zrt.

 

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Agro Jager News

Tovább olvasom