Vadászat
A kísérő vadász könnyei
avagy a megsiratott dámlapátos
Alig hogy véget ér a gímszarvasok násza, fellobban a párzási ösztön a dámszarvasoknál. Mintha a természet, a nagy rendező gondoskodna arról, hogy e kettő időben ne essen egybe. Mindkét jelenséget hangos zene kíséri, csak éppen más hangszínben és tónusban. A gímbikák bőgése, hangzatos harsonája messzire hallik, míg a dámok barcogása ehhez képest gurgulázó kuruttyolás. De mindkettő hatással van a vadászok érzéseire. Nyilván nem egyformán, mert a gímszarvasbikák vadászata valószínű elsőbbséget élvez a vadászok körében. Így vagyok ezzel én is. Mégis örültem a lehetőségnek, amikor vadászéletemben először selejt dámbika kilövésére kaptam meghívást, olyan időszakban, amikor javában zajlott a barcogás. A Dunántúl jellegzetes területén, ahová a meghívás szólt, kedvezőek az élőhelyi adottságok a dámszarvasok tartására. Volt és van is ott vadlétszám ma is a dámszarvasokból bőven.
Nagy tapasztalatokkal rendelkező, tisztességben megőszült kísérő vadász volt a segítségemre, aki már megette a kenyere javát. Amint az ismerkedésünk alkalmából megtudtam, hosszú évek, sőt évtizedek óta dolgozott az adott területen. Ismerte a vadgazdálkodás és a vadászat minden csínját-bínját. Szenvedéllyel beszélt a dámszarvasokról; származásukról, elterjedésükről a kontinenseken, így például Európában is, élőhelyi igényeikről és jellemzőikről, szaporodásukról, állományszabályozásukról, és így tovább. Az volt az érzésem miközben őt hallgattam, hogy amit ő esetleg nem tudna a dámszarvasokról, azt nem kell tudni.
Nem tartottam túlzásnak amikor arról beszélt, hogy szép számmal van ugyan dámvad a területükön, de ő szinte egyenként ismeri őket. Végigkíséri a fejlődésüket a világra jöttüktől az elmúlásukig. Sokszor lehullnak a fák levelei és újra fakadnak a rügyek, míg a dám bikaborjakból jól fejlett lapátosok lesznek. Az elhullajtott agancsaikat kézbe véve szinte azonosítani lehet az egyes egyedeket. Csillogó szemei arról árulkodtak, hogy izzik benne a szenvedély; a munkája egyben a hobbija is, ezért nap mint nap feltöltődik az élményeivel. Gondoltam magamban, no lám, nem csak a gímszarvasok uralhatják el és színesíthetik az érzéseit egyik-másik hivatásos vadásznak.
Ez a beszélgetés érkezésem estéjén zajlott le a vadászházban, és ezzel egyben rá is hangolódtunk a másnapi vadászatra. Tudván, hogy selejt dámbika kilövésére van meghívásom, a kijelölt kísérőm megjegyezte, hogy nem lesz könnyű dolgunk, mert némi túlzással azt lehetne mondani, hogy a céltudatos állományszabályozásuk folytán talán több az érmes vagy a jövőbeni érmes jelölt dámbika, mint a kifejezett selejt. Látva arcomon a kételkedést rögtön hozzátette, hogy no, akad azért ilyen is, és van köztük azért jó néhány átlagos is; ezért ő velem sikeres vadászatra készül nyugtatott meg. Végül is dudva, a legszebben művelt kertben is akad, nem igaz? mondta hamiskás mosollyal és hozzá huncutul kacsintott. Abban maradtunk, hogy reggel korán indulunk, mert a dámok ebben az időben mozognak leginkább, no és a késő délutáni órákban. Persze, hogy megnézzük őket akkor is, ha reggel nem lenne szerencsénk.
Hajnali öt órakor indultunk a területre a kísérőm terepjárójával. Én ugyan mondtam neki, hogy szívesebben cserkelnék vele, de megnyugtatott, ha kint leszünk a terepen, arra is lesz lehetőség. Sőt, csak arra, mert ott nem fogjuk használni a terepjárót. Kivéve, ha területet váltunk. Megígérte, olyan helyre visz, ahol javában zajlik a barcogás. Ha még nem hallottam és láttam olyat, akkor nagy élményben lesz részem. Őneki minden évben része van ebben, de nem tudná megunni, tette hozzá hangsúlyosan.
Lassan haladtunk a terepjáróval az erdei utakon. A jármű lámpájának világító fényénél néha átugrott előttünk egy-egy dámtehén vagy ünő, néha több is, ami azt mutatta, hogy van itt vad bőven. A kísérőmet ez nem zavarta, egyenletesen haladva kormányozta a járművet a célja felé, néha irányt változtatva a keresztutakon. Majd megálltunk egy helyen, a kísérőm leállította a motort. Ekkor már halványan derengeni kezdett a keleti égbolt, egyre nagyobb terjedelemben vette birtokba az ég alját a korai hajnal.
Kiszálltunk a gépjárműből és belehallgattunk az erdő csendjébe. Csakhogy ezt a csendet valami megtörte. Nekem úgy tűnt, mintha a távolban sok-sok béka kuruttyolna. Kérdeztem is a kísérőmet, hogy van itt valami tó a közelben? Mosolyogva visszakérdezett, hogy mire gondolok? Mondtam neki, hallgassa csak meg, szinte kánonban kuruttyolnak a békák. Csendben elnevette magát és közölte velem, hogy nem a békák kuruttyolását, hanem a dámbikák barcogását halljuk. Kissé restelltem is magam a tapasztalatlanságomért, de én kezdettől fogva nem titkoltam, hogy életemben most először vadászhatok dámbikára; így hát még barcogást sem hallottam.
Várunk még egy kicsit, hagy legyen kissé világosabb és aztán megpróbáljuk csendben, jó széllel megközelíteni a barcogó helyet, közölte a tervét a kísérőm. Előre figyelmeztetett arra is, hogy a barcogó helyen nem szívesen lövetne velem dámbikát, azt nem tartaná etikusnak. Ugyebár a nászágy mégsem arra való. Nem igaz? mondta huncut mosollyal. Oda azért akar eljutni velem, hogy nézzük meg közelebbről, hogy milyen is az a barcogás. Majd az öngyújtójával ellenőrizte a szélirányt és lassan, óvatosan, helyenként lopakodva igyekeztünk megközelíteni a tetthelyet. Oda egyre közelebb jutva mindjobban kivehető volt a dámbikák gurgulázó torokhangja. Egy kissé tényleg hasonlított a békakuruttyolásra.
Közben egészen kivilágosodott. A kísérőm néha meg-megállva egyre lassúbb tempót diktált, miközben a tekintetével és a látcsövével gyakran átfésülte az erdőt. Amikor egy rövid időre megálltunk, halkan suttogva figyelmeztetett, hogy vigyáznunk kell, nincs-e a közelünkben a fák között dámtehén, mert ilyenkor azok roppant éberek. Akár csak bőgés idején a gímszarvasoknál a tehenek. A dámoknak is rendkívül kifinomult az érzékük; a szemüket és a fülüket nemigen lehet becsapni. Ha gyanús mozgást vagy zajt észlelnek, akkor a riasztásukkal egy pillanat alatt megzavarhatják a szerelmes idillt és persze a vadászatot is. A riasztásuk is rendkívül érdekes, mert a legyezőjükkel akkorát pattintanak, hogy annak hangja akár száz méterre is hallatszik.
Végre eljutottunk egy olyan helyre, ahol egy erdei lapos terült el előttünk és itt elénk tárult az egész műsor, amit nekem a kísérőm mutatni akart. Leültünk egy fa tövében, és mint a színházban, a látcsövünkkel néztük az előadást. A hatalmas laposban jó pár dámbika, egymástól különböző távolságban, az általa kapart teknőben állva hallata a hangját. A kísérőm pedig, mintha oktatófilmet néznénk, halkan magyarázott nekem. Nézze csak! A teknőben barcogó bikák szinte mindegyike többnyire koros bika. Körülöttük kissé távolabb ácsorognak, vagy ide-oda mozognak a fiatalabb dámbikák, nyilván azzal a reménnyel, hogy el tudnak majd csábítani egy-egy üzekedésre érett, kielégítetlen ünőt vagy dámtehenet. Ez azt is mutatja, hogy a területfoglalásnál az érettebb, erősebb bikák előnye érvényesült.
Rendkívül érdekes volt számomra látni azt, ahogy a dámoknál a párzás zajlott. A bikák egy lépést sem tettek a tehenek után, hanem azok keresték fel a barcogó dámbikákat a teknőknél. Nem túlzás, volt ahol sorba álltak egyik-másik helyen. A kísérőm felhívta a figyelmem arra is, hogy az egyik tehén ugyanazt a bikát, amelyik nem sokkal előtte borította, újra felkereste és képes volt újra beállni hozzá a sorba. Meg is mutatta nekem az éppen visszatérő tehenet. További érdekesség volt az is, hogy a környéken ténfergő bikák némelyike néha megpróbálta megszerezni valamelyik teknőt, ki akarta onnan űzni a barcogó bikát, de amíg ott voltunk, az nem sikerült egyiknek sem. Viszont a kísérőm arra hívta fel a figyelmem, hogy nézzem csak meg; főleg a sikeresebb bikákat akarják az ellenfeleik távozásra késztetni; vagyis ahol több üzekedő tehén várakozik. Fel is merült bennem a kérdés, talán azt hitték, hogy a teknő az oka a sikernek? A maga barcogó teknőjét minden bika harciasan védte, hiszen a párzás idején szinte benne élte az életét és a testnedveivel újra meg újra beillatosította azt. Erre volt példa a szemünk láttán is.
Olyan önfeledten néztem az egész műsort, ami ott zajlott, hogy szinte eszembe sem volt, hogy vadászni jöttem. De aztán történt valami, ami begyújtotta a vadászreflexeket. Az egyik barcogó teknőnél két bika összeverekedett. Az agancsok csattogására lettünk figyelmesek. Az összecsapás igen keménynek látszott. A párviadalban a bikák egymásnak feszültek, egyértelmű volt, hogy a teknőért megy a küzdelem. De amilyen hirtelen fellobbantak az indulatok, olyan hamar véget is ért a verekedés, mert a támadó bika menekülésre kényszerült. A kísérőm látcsövével a menekülő bikát figyelte. Intett, hogy álljak fel, mert megyünk. A távcső még mindig a szemén volt, és még álló helyzetben súgva mormogta, hogy a menekülő egy jó selejt bika. Már nem is fiatal; sőt úgy látja, hogy az egyik oldalon a lapátja az erős visszarakás jelét mutatja. Ha eltávolodna a barcogó helytől, megpróbálnánk becserkelni és meglőni; közölte velem a haditervét.
A bika mozgását figyelve álltunk még ott egy kis ideig. Lassan távolodni kezdett a barcogó helytől. Megállt néha ugyan, de mégis mintha egy meghatározott irányt vett volna a mozgása. A kísérőmnek az volt a tippje, hogy nem messze van egy másik, valamivel kisebb barcogó hely is, ahol csak néhány bika barcog; hátha ott akar szerencsét próbálni az öreg vitéz. Jó lenne őt megelőzni, suttogta a kísérőm. Határozottan intett nekem és tempós, de óvatos cserkelésbe kezdett. Olyan érzésem volt, mintha félkörívben akarná megközelíteni a bikát. A bika lassan, tétován haladt előre. Mi pedig egyre határozottabban, kétrét hajolva, néha azért meg-megállva, félkörívben közelítettünk hozzá. Kerülő utunk oda vezetett, hogy csaknem szembe kerültünk, a felénk lassan közeledő bikával, miközben a másik barcogó hely felől is elértek bennünket a hangok. Az kötötte le a bika figyelmét is. Mereven állt és a barcogás irányába hegyezte a fülét.
Ezt most ki kell használni! súgta a kísérőm. Jól látja a bikát? kérdezte kissé remegő hangon. Bólintottam, hogy igen. A távolság kb. százhúsz méter, ha tudja, lője meg, mielőtt elmozdulna, adta ki az utasítást. A bika még mindig mereven figyelt. Nekem kissé ferdén állt ugyan, de a szálkereszt már a nyaktövére tapadt. Elcsattant a lövés és a dámbika tűzbe rogyott. Utána alig rúgott még egy-kettőt és vége volt. A kísérőm levett kalappal gratulált ugyan, de mintha nem lett volna túlságosan lelkes.
Odamentünk az elejtett bikához és láttuk, hogy ez jó kilövés volt, az egyik lapát már a teljes visszarakásról árulkodott. A kísérőm simogatóan, végigtapogatta a lapátjait, majd tétován valamilyen töretet keresgélt és azt láttam, hogy közben a zsebkendőjével törölgeti a szemét. Gondoltam, valami belement a szemébe. Bogár vagy valami más. Éppen kérdezni akartam efelől, amikor a törettel a kezében visszalépett a bikához és akkor meglepődve láttam, hogy könnyesek a szemei. A töretet a találat helyéhez érintette és megkente a bika testén, miközben a következőket mondta elcsukló hangon: Itt jöttél a világra, ez a föld nevelt és itt ért el a végzeted. Mélységesen meglepődve és meghatódva vettem át tőle a töretet, hiszen nem volt még ilyen furcsa élményben részem.
Majd néhány perc múlva, már kissé megnyugodva, elnézést kért tőlem azért, hogy így elérzékenyült. Megértésemet kérte, mondván, hogy több mint tíz év is eltelik, amíg egy ilyen bikától búcsúzni kell. Vele együtt a saját életéből is eltelt egy évtized. Ennyivel ő is közelebb került az elmúláshoz.
Különös érzéssel fogtam vele kezet, megköszönve a segítő közreműködését. Igyekeztem átérezni az érzelmeit, magamban elismeréssel illettem a vadak iránti tiszteletét, még akkor is, ha egy kissé túlzottnak tartottam az érzelmi reakcióját. A baj csak az volt; hogy ebben a hangulatban valahogy nem tudtam felszabadultan örülni annak, hogy sikerült elejtenem a vadászéletem első dámbikáját. Úgy éreztem, hogy a szokatlan jelenet mintha nyomot hagyott volna az én lelkemben is.
Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.
Gyalogakácosban a Holt-Tiszánál. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.
Bevetés előtt. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.
Irány és távolság ahonnan a hajtóhang és a lövés hallatszik. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Ábra: Facebook
Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.
Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.
Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.
Az e napi erdélyi kopós csapatunk. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.
Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó Sznupinak!
Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..
2010. márcusát írtuk a Sarkadkeresztúri Vadásztársaságnál. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager
Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.
Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:
-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!
Pompás színekben játszott az égalja. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager
Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.
-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!
-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!
Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.
-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.
Az első sarkadkeresztúri vaddisznóm! Ma is köszönöm vadászbarátomnak: Márta Józsefnek! Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager
Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:
-Mi újság ? Megvan?
-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.
-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.
Keresztúri rókám, amely meghozta a szerencsém és elejthettem az első keresztúri vaddisznómat. Fotó: Balogh ZOltán / Agro Jager
Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.
Vaddisznómat, a képen jobbról, ifj. Márta József is, segített behozni. Fotó: Márta József / Agro Jager
A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.
-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.
Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:
-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?
-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.
-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!
Ilyen az élethosszig tartó vadászbarátság, a képen jobbról barátom, Márta József, a vadásztársaság titkára. Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager
Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…
Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Vadászat
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején
A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.
Fotó: NEFAG Zrt.
A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.
Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.
Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.
Fotó: NEFAG Zrt.
Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.
A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.
A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.
Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.
Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!
Forrás: NEFAG Zrt.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A Visszatérő!
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL
12 százalékkal drágult a napraforgó-vetőmag
Öreg néne őzikéje
1 éve történt… A madárinfluenza pusztított
Évzáró rendezvény a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél
Erdőfürdő a kidobott kanapé
Folytatódik a legkisebb termelők támogatási programja C
Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL
Farkas Imre a Bakony vadásza
Az első íjjal elejtett vaddisznóm
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
A születésnapi dámbikám
Visszanéző: Az érsekvadkerti vadkan
22 év után új magyar dámrekord született
Vadászjegy érvényesítés 2025/26
A deteki bika
You must be logged in to post a comment Login