Vadászat
A két szűz
1997. szeptemberében miután csaknem egy éve dolgoztam az erdészetnél elérkezett az első szarvasbőgés ideje. Az első csoport öt német vendéggel berendezkedett a vadászházban, majd az ismerkedő beszélgetések után elosztottuk, ki melyik vendéget fogja kísérni. A tapasztaltabb kollégáimra testálva a komolyabb bikákat lőni szándékozó vadászokat, magamat a végére hagyva, a legkisebb trófeaigényű vendég jutott nekem. Tettem ezt azért, mert mind a vendégkísérésben, mind a szarvastrófea-bírálatban tudásom enyhén szólva is hiányosnak volt nevezhető. Egyszóval életem első vendégét kellett bőgő bikára vezetnem, és úgy gondoltam, minél kisebb trófeát szeretne zsákmányolni, annál valószínűbb, hogy nem követek el szakmai hibát a kor és a súly megítélését tekintve. Hogy történetesen ő egy csinos, fiatal fogorvosnő volt, ez természetesen kizárólag a véletlen műve.
Egy éve dolgoztam a területen. Tapasztalataimból és a kollégákkal történt gyakori beszélgetésekből azt a következtetést szűrtük le, hogy meglehetősen kevés bikánk volt, azok is jobbára fiatalok. Hála az azelőtti rablógazdálkodásnak, amely során három évvel ezelőtt két év alatt 240 db gímbikát lőttek a hétezer hektáros vadászterületen azzal a jelszóval, hogy: A vendég bika nélkül nem mehet el!. A bikák zöme hat-hét éves korosztályhoz tartozott, elvétve egy-egy idősebb, és több még ennél is fiatalabb.
Elhatároztuk hát, hogy néhány évig kizárólag selejt bikát engedünk lőni a területen, abból is csak évi 2030 db-ot, és ehhez mérten szerveztük a csoportokat, fogadtuk a szerényebb igényű vendégeket. Többé-kevésbé tartottuk is magunkat ehhez az elhatározáshoz a következő öt esztendőben, amely önként vállalt böjt meg is hozta az eredményét, mert a 2000-es évek elejére már 10 kg fölötti bikáink is voltak.
Na de hol van az még! Egyelőre olyan kalappal köszöntünk, amilyen volt, márpedig ez a kalap meglehetős szerény tulajdonságokkal bírt, azaz hogy középkorú, és fiatal villás agancsos, 36 kg-os trófeával.
Szóval délután elindultunk első vadászatunkra vendégemmel, amely során egy dagonyához terveztem vele leülni. Azon az őszön nagy volt a szárazság, szeptember első hetében jártunk, szóval nagyon gyenge bőgés járta. A dagonyákba lajtos kocsival kellett a vizet hordanunk, hogy ki ne száradjanak. Vadászati berendezéseink is elég hiányosak voltak még, így két három lábú vadászszéket vittünk magunkkal, jó széllel azon helyezkedtünk el, mintegy ötven méterre a dagonyától. Kényelmes magasleshez szokott vendégem meg is kérdezte, hogy lehet ilyen testhelyzetben lőni? Meg kellett neki mutatnom, hogy könyökeit két térdére támasztva, viszonylag kényelmesen, biztos lövést tud tenni. Fejét csóválva próbálgatta a célzást, majd hitetlenkedve támasztotta a fegyvert fedezékül szolgáló cserfánk oldalához.
Mivel alig mozdult valami körülöttünk a délután jobbára beszélgetéssel telt, amelynek során megtudtam, hogy első bikáját szeretné meglőni. Ezután én is elárultam, hogy nekem is ez lesz az első bikám, amelyre vendéget kísérek. Na, két szűz bikavadász! Ezen aztán jót nevettünk. A szerencsejátékban a szűz kéznek szerencséje van, meglátjuk, igaz-e ez a vadászatra is?
Jártuk az erdőt hajnalban, este, ültünk lesen vadföldön, cserkeltünk nyiladékokon, az utolsó napokban már a déli órákat is a dagonyák mellett töltöttük, hátha most akadunk össze a keresett bikával. De bizony nem akadtunk. Hol fiatal reményteljes, hol a kívántnál nagyobb agancsosokkal találkoztunk, amelyek számunkra nem voltak lőhetők.
(Illusztráció)
Egyik este tovább maradtunk hallgatózni a vadföld széli magaslesen, úgyhogy ránk sötétedett. A cserkészút körülbelül százötven méteren a sötét szálason vezetett keresztül, s mivel lámpával nem akartam zavarni a vadföld körül bőgő bikákat, anélkül sétáltunk lefelé a jól kitakarított ösvényen. Ez olyan csöndesen sikerült, hogy egy turkáló konda kellős közepén találtuk magunkat. Körülöttünk minden irányban mozgott, zörgött, szöszmötölt, röfögött az erdő. Csendben súgtam vendégemnek, hogy meg kell állnunk, mert beleszaladtunk a disznókba, várjuk meg, amíg elvonulnak. A koca szagot kaphatott, mert egy hatalmas fújás kíséretében megugrott az egész csapat. Abban a pillanatban egy visszafogott sikoly kíséretében vendégem már a nyakamba is ugrott, úgy megijedt a disznóktól. Nyomban el is határoztam, hogy gyakrabban fogunk éjszaka cserkelni az erdőben
Már kezdtek jönni a vendégek és kollégáim részéról az élcelődések, hogy nem is vadászni járunk az erdőbe, ígyhát no meg azért is mert már csak egy esti és egy reggeli lesünk volt hátra valamit sürgősen tenni kellett. A többieknél már két jó bika feküdt a terítéken, az elejtők már nem is vadásztak, csak ünnepeltek.
Estére vadföld széli pódiumra ültünk. Ez egy földre épített leskosár, amelyről a tíz hektáros zab árvakelés szinte egésze belátható és belőhető. Csend, sehol egy bőgés. Már kezd szürkülni, amikor tőlünk balra újra ki tudja hányadszor az este folyamán megtávcsövezem az ismert váltót, ahonnan esetleg a bikát várhatjuk. Legnagyobb meglepetésemre egy bika eleje látszik az erdő szélén. Hamar nézem az agancsot, de már veszem is le szememről a távcsövet, egy nyolc kiló körüli koronás bika áll a vadföld szélén. Súgom a vendégnek, hogy ott a bika, de lényegesen nagyobb, mint az általa megadott felső határ. Veszi a távcsövet, ezzel egy időben a bika hátrahajtja az agancsát, és nagyon halkan, hosszan elbőgi magát. Szájából jól láthatóan száll a pára az esti szürkületben. Vendégem ekkor nyugodtam megkérdezi, hogy elég öreg-e a bika?
Mint akit az áram megcsapott, kapom a szememhez a távcsövet, közben kérdezem, hogy annak ellenére meglőné, hogy három kilóval nehezebb mint amilyet lőni szeretne? Ha elég öreg, akkor igen jön a válasz. Elsőre nem is figyeltem a korát, hiszen az agancs túl nagy volt nekünk, így alaposabban meg kellett néznem a még mindíg szoborszerűen, egy helyben álló szarvast. Fiatal, még nem golyóérett, agancsában fölül van az erő, hosszúak a középágak, hosszúak a koronaágak, nyaka, testalkata sem mutat öreget. Kimondom hát a végszót: Nem lőhető! Halk sóhajjal ereszti le a már célzásra emelt fegyvert. Pedig olyan szép! Csendben szedelőzködünk, maradt az utolsó hajnali vadászat.
Este, miután letettük a vendégeket a vadászházban, végigkérdeztem a kollégákat, láttak-e valahol nekünk való bikát, mert én már tanácstalan vagyok. Biztos bikát senki nem tudott, de a szomszéd pagony kerületvezető gazdája azzal biztatott, menjünk reggel a Nagyhalálvölgy alján lévő lesre, az este jó bőgés volt, ott reggelente még világoson is mozognak a szarvasok.
Reggel még sötéttel elfoglaljuk helyünket a lesen. Mögöttünk szálerdő, előttünk keresztben egy széles völgy lekaszált legelővel, szemben vele a Sírkút oldali öreg erdő. Három bika bőg a szemközti oldalban meglehetősen erősen. Hangjukból ítélve egy csapat bika két mellékbikával. Egyre világosodik, halljuk hogy a szarvasok tőlünk távolodva vonulnak egyre feljebb az erdőben, majd el is hallgatnak.
Na, ezzel az utolsó esélyünk is elszállt gondolom magamban. Azért kitartunk a teljes világosság ellenére, hiszen itt világossal is várható a szarvasok átváltása, bár őszintén szólva nem sok reményt fűzök a dologhoz. Egyszer csak újra megszólalnak a bikák a túloldalon, kettő egyre messzebb hallatszik, de az egyik mintha közeledne. És valóban, a következő bőgés alig 200 m-re tőlünk hangzik. Készüljön föl, szólok a vendégnek, mert mindjárt itt a bika. Ahogy ezt kimondom, már ki is lép a szálasból, egy harmadik-negyedik agancsú, mindkét szárán villás bika, olyan 33,5 kg. Nem nagy trófea, de első bikának pont megfelel. Tőlünk balra igyekszik át a mi oldalunkra az erdőbe.
Igen ám de a szelünk éppen arra fúj, ha tovább megy, szagunkat fogja és már ugrik is. Rábőgök, hogy megálljon mondom a vendégnek , és akkor lőjön, mert nemsokára szagot kap. Amikor a bika két bokor között szabadon átlép, ráböffentek. Szembe fordulva haptákba vágja magát. A távolság kb. 80 méter, és már dördül is a 7×64-es. A szügyön lőtt bika nagyot ugorva jelzi a találatot és futva megindul eredeti irányában az erdő felé. Gyorsan ismételni!, sziszegem a vendégnek, de már rajta is van a bikán újból, és amikor egy pillanatra megáll, magas lapockán lövi. Mint akit letaglóztak, a bika tűzben rogy.
Ekkor tör ki mindkettőnkön a vadászláz. Bikát lőttünk! szakad ki belőle a halk sóhaj, és könnyes szemmel megölel, talán még két puszit is kaptam.
Együtt megyünk a már dermedt vadhoz, átadom a töretet, gratulálok, és nagyon örülünk mindketten első bikánknak. Az első lövés kicsit alacsonyan érte a szügyét. Halálos volt ugyan, de azért kellett a második golyó, ami megkímélt bennünket a hosszas utánkereséstől.
A vadászházhoz érve egyedül üldögélünk az udvari padon. Akik meglőtték a bikájukat még alszanak, a többiek pedig nem jöttek még be, így kettesben beszélgetünk. Honnan, honnan nem előkerült egy teljes karton kis üveges Kümmerling pálinka, azzal koccintgatunk, és töviről hegyire újra éljük az egyheti vadászat eseményeit, legfőképp a ma hajnali élményeket. Mire a többiek megjönnek, kiürül a karton, és mi meglehetősen vidám hangulatban fogadjuk a gratulációkat. Közben a korábban bikát lövők is előkerülnek, így az egész csoport és a kísérők velünk együtt örülnek. Testületileg, két terepjáróval megyünk ki a bikáért, közben újra el kell mesélnünk a hajnali vadászat minden mozzanatát.
A terítéken égnek a máglyák, szól a kürt, vége a vadászatnak. Következik az ilyenkor szokásos avatás, majd a koccintás, az ismételt gratulációk. Térülünk fordulunk, keressük az elejtőt, de nincs sehol. Lemegyek a terítékhez és látom, hogy vendégem a földön ül a bika mellett, annak nyakát átölelve patakokban potyognak a könnyei. Körém gyűlnek lassan a többiek is, és csendben meghatódva nézzük a meghitt pillanatot. A szűz kezek szerencsét hoztak hát.
Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.
Gyalogakácosban a Holt-Tiszánál. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.
Bevetés előtt. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.
Irány és távolság ahonnan a hajtóhang és a lövés hallatszik. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Ábra: Facebook
Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.
Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.
Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.
Az e napi erdélyi kopós csapatunk. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.
Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó Sznupinak!
Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..
2010. márcusát írtuk a Sarkadkeresztúri Vadásztársaságnál. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager
Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.
Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:
-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!
Pompás színekben játszott az égalja. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager
Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.
-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!
-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!
Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.
-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.
Az első sarkadkeresztúri vaddisznóm! Ma is köszönöm vadászbarátomnak: Márta Józsefnek! Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager
Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:
-Mi újság ? Megvan?
-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.
-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.
Keresztúri rókám, amely meghozta a szerencsém és elejthettem az első keresztúri vaddisznómat. Fotó: Balogh ZOltán / Agro Jager
Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.
Vaddisznómat, a képen jobbról, ifj. Márta József is, segített behozni. Fotó: Márta József / Agro Jager
A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.
-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.
Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:
-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?
-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.
-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!
Ilyen az élethosszig tartó vadászbarátság, a képen jobbról barátom, Márta József, a vadásztársaság titkára. Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager
Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…
Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Vadászat
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején
A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.
Fotó: NEFAG Zrt.
A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.
Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.
Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.
Fotó: NEFAG Zrt.
Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.
A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.
A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.
Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.
Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!
Forrás: NEFAG Zrt.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A Visszatérő!
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL
12 százalékkal drágult a napraforgó-vetőmag
Öreg néne őzikéje
1 éve történt… A madárinfluenza pusztított
Évzáró rendezvény a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél
Erdőfürdő a kidobott kanapé
Folytatódik a legkisebb termelők támogatási programja C
Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL
Farkas Imre a Bakony vadásza
Az első íjjal elejtett vaddisznóm
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
A születésnapi dámbikám
Visszanéző: Az érsekvadkerti vadkan
22 év után új magyar dámrekord született
Vadászjegy érvényesítés 2025/26
A deteki bika
You must be logged in to post a comment Login