Vadászat
Az első bőgő bikám
A cím nem teljesen fedi a valóságot, hiszen lőttem már bikát, nem is egyet, bőgésben is vadásztam, igaz kísérőként, és ejtettünk is el vendégeimmel számos bikát, azonban bőgő szarvasra, azzal a céllal, hogy a végén a lövés is engem illessen, életemben először vadásztam.
Történt pedig ez 2009 szeptemberében a Cserhát egyik kis falujának erdeiben, ahová Gábor barátommal érkeztünk néhány napos vadászatra. Házigazdánk régi ismerősünk, Jóska bácsi, aki a pagony vadászmestere, és egyben szállásadó gazdánk, mivel falubéli kis házában tanyázunk a vadászat idejére. A ház a falu közepén, mégis félreeső helyen, kis dombon épült, régi parasztház. Egy szobája, konyhája, és kis zuhanyzója nekünk a vadászathoz bőven elegendő, sőt akár túlzott luxusnak is nevezhető.
Nem először vendégeskedünk a barátságos vadásztanyán, hiszen a nyáron, üzekedéskor Gabival három őzbakot ejtettünk el ugyancsak ezen a vadászterületen, amikor is szintén itt ütöttük fel bázisunkat. Nagy örömömre akkor velem volt tizenkét éves fiam is, aki először kóstolt bele igazán a vadászat ízeibe, és minden jel arra mutat, hogy az első élmények elvetett magjai termékeny talajra találtak lelkében, mert azóta is erős érdeklődést mutat a vadászat iránt.
Neki sem ez volt az első találkozása erdővel, vaddal, vadászattal, hiszen akár azt is mondhatjuk, hogy beleszületett a vadászatba. 1997. szeptember 30-án született a szarvasbőgés java idejében, amikor az erdészet, és a benne zajló intenzív vadgazdálkodás és vadászat volt hivatásom. A kórházból az erdő szélén lévő szolgálati lakásunkba érkezett, ahol esténként szarvasbőgés volt az altatója. Nem hiszem, hogy sok nála fiatalabb gyermek volt annyi szarvas-, vaddisznó- és őzbakterítéken, mint ő, aki sokszor még járni sem tudott, vagy alig totyogott ezek időpontjában.
Élvezettel, csodálkozva bámulta az égő máglyákkal körülrakott terítékeket, hallgatta a vad tiszteletére felcsendülő kürtöt. Olyannyira, hogy három évesen már pályát is választott magának, miszerint ő kürtös lesz, ha felnő. (Vagy trágyahordó! Ugyanis ez volt a másik őt lenyűgöző hivatás, amit egyik ősszel a kertünkben dolgozó, azt friss trágyával megterítő napszámos munkáját figyelve határozott el.)
Na de térjünk vissza a szarvasvadászathoz. Jóska bácsi abban a megtiszteltetésben részesített, hogy egyedül, kísérő nélkül engedett szabadjára a területen, azzal az útbaigazítással, hogy kedvemre vadászhatok, hiszen el tudom bírálni a vadat, mielőtt útjára engedem a golyót. Minden alkalommal együtt mentünk az általa választott helyszínre, ahol megmutatta a számomra bejárható terület határait, útba igazított a terepadottságokat és irányokat illetően, majd a szokásos cserkelés előtti kívánalmakkal utamra engedett. Megbeszéltük, mikor és hol találkozunk, majd ügyességemre és jó szerencsémre bízta a továbbiakat.
Nagy szó ám ez mostanában, amikor a vendégek zöme hozzá nem értő, vagy ne adj’ Isten teljesen megbízhatatlan vadász, akit kizárólag a terepet és a vadat jól ismerő és elbírálni tudó hivatásos vadásszal szabad csak vadászatra vezetni.
Sok régi nagy vadász leírta már, hogy szarvasra cserkészni néha még egy ember is sok, amivel teljesen egyetértek. Ezt azonban csak olyan igazi vadászokkal lehetett és lehet megtenni, akikből manapság elvétve találni. Sokat volt részem kísérni öt év alatt, ezért nekem nem okoz problémát kettesben cserkészni vagy lesen vadászni, sőt szívesen osztom meg vagy osztozom az eredményes vadászat sikerében, esetleg a sikertelenségében, amit könnyebb átbeszélve, egymást bátorítva és biztatva, esetleg vigasztalva megemészteni.
Szóval ezúttal nem volt kivel osztoznom a megélteken, magamban jártam az erdőt, hallgattam a bikákat, lopakodtam utánuk. Nem volt jó bőgés azon az őszön, a bikák ritkán szóltak, azt is inkább csak éjszaka. Nem is láttam sok szarvast a rendelkezésre álló idő alatt, csak néhány tarvadat és fiatal bikát, de lőnivalót egyet sem. Sokszor kerültem egész közel a bőgő bikához, azonban vagy a sötétség, vagy a sűrű cserjés-bokros erdő választott el attól, hogy megláthassam, esetleg lövést tehessek rá.
Egyre fogytak a napok, s velük együtt reményem is, hogy lőhető bikával találkozom. Eljött az utolsó reggeli cserkelés ideje is, délelőtt már indulnunk kellett haza. Az autóból kiszállva erős bőgést hallottunk a szemközti magaslatról. Jóska bácsi elmondta, hogy a tetőn a tarlón bőg a bika, ami már a szomszéd pagony, oda nem mehetek át, de ha a felénk eső erdőbe húznak vissza a szarvasok, akkor lövésre kaphatom a bikát.
Még sötéttel értem fel a szálerdő sarkához, ahonnan kiláthattam a meglehetősen nagy tarlóra. A bika látszólag egyedül bőgött tőlem vagy kétszáz méterre a tarlón, már a szomszédban. Ezért megálltam és vártam, hogy számomra kedvezően alakuljanak a dolgok. Egyrészt mert sötét volt még, így bírálni nem tudtam, másrészt mert a terület határán túl bőgött a bika.
Egyre világosodott, és a bika jó széllel felém, azaz hogy inkább az én területem felé kezdett húzódni, de számításaim szerint mintegy jó kétszáz méterrel jobbra szándékozott beváltani az én oldalam erdejébe. Elhatároztam hát, hogy az erdő szélén óvatosan elé cserkelek, hogy vadászias lőtávolságban fogadhassam, még mielőtt bevált. Igen ám, de figyelmemet cserkelés közben a bika kötötte le, amiben nem is lett volna semmi hiba, hiszen a tarlón közel s távol más vadat nem láttam, a szürkület még a pártomat fogta, a bika pedig elég messze volt, hogy meglásson.
Alig cserkeltem pár métert, amikor tőlem vagy negyven méterre, mintha a földből nőtt volna ki, egy hosszú tehénfej és két hatalmas fül meredt rám. Meglepetésemben kővé dermedtem, de már késő volt, a tehén észrevett, és már indult is, magával vitte a többi tarvadat és a bikát is. A tarló túlsó szélén sebes galoppban váltottak be az erdőbe.
A szürkületben nem vettem észre, hogy előttem a tarlón egy völgy van, ahol számomra láthatatlanul a tarvadak békésen legeltek, amíg én a bikára cserkeltem. Ahogy az erdő szélén haladtam, fokozatosan látókörbe kerültem a völgyben legelő tehenek számára, akik természetesen azonnal észrevettek.
Leültem az erdő szélére és azon tűnődtem, hogy figyelmetlenségemmel az utolsó esélyemet is elszalasztottam, hogy első bikámat meglőhessem. Beszálltam a közben értem jött terepjáróba, és töviről hegyire elmeséltem mindent Jóska bácsinak, akinek látva elkeseredettségemet megeshetett rajtam a szíve, mert „Van még egy ötletem, azt megpróbáljuk” vezényszóval már haladtunk is egy másik területrész felé.
Egy nyiladékon álltunk meg. Miközben kifelé kászálódtam az autóból, már hallottam is két vagy három bika bőgését. Az öreg útba igazított, cserkeljek végig a nyiladékon a keresztnyiladékig, aztán hallgassam meg a bikákat, és onnan már rajtam múlik a dolog, na meg Diana istenasszonyon. A nyiladéktól balra kb. százötven méterre a völgyben párhuzamos út a vadászterület határa, azon túl nem mehetek. A többi irány szabad. Ő az erdő túloldalán vár, amíg hívom.
El is indultam a nyiladékon, folyton hallgatózva. Teljesen világos nappal volt már, mégis három bikát sikerült megkülönböztetnem, akik folyamatosan bőgtek. Még nem értem el a keresztnyiladékot, amikor megállapítottam, hogy két bika az egyik valószínűleg a csapat bika a tehenekkel és egy mellékbika már a szomszédban bőg, míg a harmadik még az én oldalamon, a szálasban. Nosza, mindent egy lapra feltéve szaladtam le a tölgyes meredeken, hogy a határúton elvághassam a bika útját, aki feltevésem szerint azon átváltva a többiek után igyekezett.
Már láttam az utat a völgyben a fák között, amikor veszélyes közelségben, mintegy 80–100 méterre rám bőgött a bika. Szaladásommal járó meglehetős zörejt nyilván egy másik bika által keltett zajnak vélte, és felém jött fölöttem az oldalban. Mint a vizsla, amelyik vadat áll, fél lábamat a levegőben tartva torpantam meg és igyekeztem a bika pontos helyét meghatározni. Hallottam, hogy felém jön, ezért hogy hitében megerősítsem fél lábon állva, egyik kezemet a számhoz emelve csak úgy rábőgtem. Rögtön felelt és tovább jött fölöttem az oldalban.
Gyorsan egy fa mellé léptem és kezembe vettem a távcsövet, hogy agancsát megnézhessem. Egyelőre azonban semmit sem láttam, csak hallottam, hogy a bika kb. negyven méterrel fölöttem az oldalban közeledik, igyekszik szél alá kerülni, hogy mivoltommal tisztába jöhessen.
Egyszer csak a távcsőben megláttam jobb agancsszárát, illetve csak a tetején lévő nagy villát. Nekem azonban ennyi elég volt, hogy a keresőt céltávcsőre cseréljem és várjam a megfelelő pillanatot, amikor a bika megcélozható testrészéből is látok valamit. A lombok takarásában egy kis szabad helyen megjelent a bika lapockája és nyaka töve egy pillanatra. Nem sokat gondolkoztam, hanem szabad kézből rézsút szemből fölfelé nyaktövön lőttem.
Éreztem, hogy a bika megkapta a nehéz, majd 13 grammos golyót, ezért nagyon elcsodálkoztam, amikor ahelyett, hogy tűzben rogyott volna elindult tovább előttem keresztben.
Lett ám nagy kapkodás, hiszen cserkészeten 8×57-es duplagolyósomnak mindig csak az alsó csövét töltöttem meg, ezért üres puskával álltam. Gyorsan új lőszert kerestem, sikerült becsúsztatnom a csőbe, és miközben a bika elég betegen egy kis völgybe éppen beereszkedett, két fa között átlépve lapockán lőttem.
Ismét éreztem a jó találatot, de a bika a völgy túloldalán is fölkapaszkodott. Újabb kapkodás, új lőszer keresés, s mire a töltéssel elkészültem hallom, hogy a bika velem egy vonalban a kis völgyből kikapaszkodva már nem távolodik, hanem egy helyben zörög. Jobbra-balra lépve próbálom meglátni, hogyha esetleg szükséges, megadhassam a kegyelemlövést, de sehogy sem sikerül föllátnom hozzá, amikor egy halk, bőgésszerű, de inkább nyögő hangot hallottam. Igaz, hogy soha életemben eddig nem hallottam ilyet, mégis azonnal tudtam, hogy a bikám búcsúzott az élettől.
Csak ekkor tört ki rajtam az eddig összegyűlt feszültség méghozzá olyan erős remegés formájában, hogy percekig tartott, amíg úrrá tudtam lenni a vadászlázamon. Lövésre kész fegyverrel lassan közelítettem a közben elcsendesedett bikához. A völgy oldalán fölkapaszkodva, annak peremén egy kis fennsíkon, fejét egy tuskóra támasztva feküdt előttem a már dermedt bika.
Határtalan örömmel és könnyes szemmel markoltam hosszú szárait, mindkettőn hatalmas villáit. Aztán az évek alatt belém ivódott hivatásos reflexszel a korát vizsgáltam, vajon nem éltem-e vissza a vadászmesteri bizalommal, nem követtem-e el olyan szakmai hibát, amit ugyan a jelenlegi vadászati törvény már nem is ismer, nem is büntet, mégis a magamtól elvárt szigorú szempontoknak mindenképpen meg akarok felelni.
Első benyomásom még a lövés előtt nem csalt meg, hat-hét éves villás bikát lőttem, bal szárán kicsi jégággal, tehát páratlan 10-es, igazi lőni való selejt bika. A bírálaton az agancs 5,8 kg-ot nyomott.
A lövéseket megkeresve megdöbbenve láttam, hogy első golyóm rézsút fölfelé a nyaktövön hatolt be, de csontot nem ért, hanem a bika marjában, valahol a gerinc melletti vastag húsban megállt. Tehát annak ellenére, hogy hatalmas fájdalmat okozhatott, egyáltalán nem volt halálos. Ha másodszor nem tudok rálőni, a bika hamarosan erőre kapott volna, és minden bizonnyal soha többé nem találkoztam volna vele, esetleg hetekkel később nyomorultul elpusztult volna valahol.
Megnyugodhatok tehát, sem Jóska bácsira, sem saját magamra nem hoztam szégyent, nyugodtan nézhetek holnap is tükörbe, és örülve, hogy nem vesztettem el szerencsétlen első lövésem után a vadat, bátran a falra akaszthatom első bőgő bikám agancsát. Köszönöm neked Diana istenasszony!
Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.
Gyalogakácosban a Holt-Tiszánál. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.
Bevetés előtt. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.
Irány és távolság ahonnan a hajtóhang és a lövés hallatszik. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Ábra: Facebook
Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.
Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.
Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.
Az e napi erdélyi kopós csapatunk. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.
Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó Sznupinak!
Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..
2010. márcusát írtuk a Sarkadkeresztúri Vadásztársaságnál. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager
Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.
Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:
-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!
Pompás színekben játszott az égalja. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager
Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.
-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!
-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!
Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.
-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.
Az első sarkadkeresztúri vaddisznóm! Ma is köszönöm vadászbarátomnak: Márta Józsefnek! Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager
Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:
-Mi újság ? Megvan?
-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.
-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.
Keresztúri rókám, amely meghozta a szerencsém és elejthettem az első keresztúri vaddisznómat. Fotó: Balogh ZOltán / Agro Jager
Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.
Vaddisznómat, a képen jobbról, ifj. Márta József is, segített behozni. Fotó: Márta József / Agro Jager
A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.
-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.
Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:
-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?
-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.
-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!
Ilyen az élethosszig tartó vadászbarátság, a képen jobbról barátom, Márta József, a vadásztársaság titkára. Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager
Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…
Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Vadászat
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején
A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.
Fotó: NEFAG Zrt.
A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.
Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.
Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.
Fotó: NEFAG Zrt.
Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.
A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.
A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.
Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.
Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!
Forrás: NEFAG Zrt.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A Visszatérő!
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL
12 százalékkal drágult a napraforgó-vetőmag
Öreg néne őzikéje
1 éve történt… A madárinfluenza pusztított
Évzáró rendezvény a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél
Erdőfürdő a kidobott kanapé
Folytatódik a legkisebb termelők támogatási programja C
Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL
Farkas Imre a Bakony vadásza
Az első íjjal elejtett vaddisznóm
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
A születésnapi dámbikám
Visszanéző: Az érsekvadkerti vadkan
22 év után új magyar dámrekord született
Vadászjegy érvényesítés 2025/26
A deteki bika
You must be logged in to post a comment Login