Vadászat
A jézdai malac
Szögi Tibor vadászlevelei
Szia kedves Barátom!
Véget ért a szépélet! Vége a szabadságomnak (a második felét, még három hetet, majd karácsony körül használom ki). Sokat dolgoztam. Kubikoltam, falaztam, betonoztam. A Tószögi finom boroknak pince dukál. Ennek a megvalósításán szorgoskodtam. De, mivelhogy a friss betonra vigyázni kell, másnap ott nem csinálhatok semmit (jó kifogás sosem volt rossz). Úgy döntöttem, rám fér egy kis pihenés. Másnap átugrok Padéra és egész nap a határt járom két ebadta kutyám társaságában. Meg akartam nézni Gólyaszigeten az etetőmet, közben majd fürjészek, esetleg kacsázok. A vasárnapi húslevest nagyon megdobná egy-két fürjecske. Ennek megfelelően 2,2 mm-es és 3 mm-es sörétű patronokat tettem a mellényem zsebébe. Szerencsére azért ott hagytam három „Brennekét” és három dupla nullást.
Péntek reggel, olyan nyolc körül, Wartburgom pöfögve kanyarodott be a főutcára. Át a falun, Péró bácsi háza előtt sietve ugrok ki a kocsiból. Remélem az engedély ki van írva. Még tegnap megkértem telefonon. Most ez a módi. Nem lehet papír nélkül kimenni a területre (mármint nekünk vadászoknak, a lopóknak nem kell papír). Egy perc múlva, engedéllyel a kezembem veretek a falu vége felé. A Nagy Tibi barátom háza előtt hagyom a kocsit és onnan már gyalogosan megyek tovább.
Még egy utolsó ellenőrzés: puska, patronok, vadászkés az övön, a hátizsákban egy marék tízes patron, egy pirosra sült kis cipó, két jó szelet angol szalonna (Repecki Pisti-féle), kosszarvú paprika, egy liter víz és fél liter jófajta itóka (Tószögi-rókakönnye). Az egésznek a tetejébe a fényképezőgép, ha netán szükség lenne rá, kéznél legyen. Kutyáim türelmetlenkednek körülöttem, nem értik, mit totojázik ez a gazdi? Miért nem megyünk már? Jól van no, megyek, megyek már!
Pár perc múlva dübörögnek lépteim a vasúti híd lemezpadlóján. Átérek az Aranka túloldalára. Nagyot szippantok a szabadság levegőjéből. Innentől kezdve az enyém az egész világ. Ideális az időjárás egy ilyen hosszú, egész napos vadásztúrára. Napok óta szemerkélt az eső. Eláztatta a talajt, de nem túlzottan. Nincs nagy sár, járni könnyen lehet rajta, viszont a vadcsapákból szépen lehet olvasni. A hőmérséklet is ideális 12–13 fok. Ami azért fél óra gyaloglás után jóval többnek tűnik. Le is veszem gyorsan a katonai pulóverem. Nem szeretnék leizzadni. Inkább fázzak egy kicsit, akkor majd gyorsabban szedem a lábam. A kutyáim is nagyon élvezik az életet. Mert ez ám a vadászkutyának való élet.
A plyostinai nádas széle elnyúlik egészen idáig a vasútig. Benne a csábítónál-csábítóbb szagok. Mit szagok, illatok, azok is a legfinomabbjából valók. Van ott finom fácánillat a vizslaorrnak, nyúl-, őz-, rókaillat a tacskónak. De nem csak az illatuk. Lili már áll is egy kakast. Orra cimpája kitágul, szívja magába a mámorító illatot. Az inai megfeszülnek, teste merev marad, de sajnos nem sokáig, mert Pamacs, szálkásszőrű tacskó létére nem sokat törődik a vizslaregulával. Ráront a kakasra, fölugrik a nagy robajjal kiabálással odébb repülő kakas után. Túl rövid a lába, nem sok babér terem neki magasugrásban, úgyhogy csak a levegőt kapja el összekoccanó álkapcsa. A kakasnak még a farktolla se sérül, mégis akkora lármát csap, mintha megtépázták volna.
A nagy jajveszékelésre még néhány fácán szárnyra kap, most már kórusban kiabálva le a vadászt kutyástól együtt. Ezt már Lili se bírja cérnával. Össze-vissza rohangál a derékig érő fűben, ritkás nádban. Mindezt föntről, mint egy páholyból, a vasúttöltésről élvezettel nézem. Megmosolygom Lilit. Látom kétségbeesett tekintetét. Mi ez a bőség? Ennyi fácán ezen a kis helyen…!
A fácánok elmentek, a kutyáim lecsillapodtak. Lépkedek a slipperfákon és közben készítem a haditervet: Merre, meddig, hogyan jutok el a gólyaszigeti etetőmhöz. Most meg Pamacs jön izgalomba, sivalkodva ered egy őzsuta nyomába, aki az orra elől ugrik ki a vasút menti nádasból.
Úgy tervezem, végigmegyek a vasút mentén a Jézda kanálisig, ott hátha találok kacsát, annak a nyugati oldalán föl Morotvára. A morotvai gyöpön megpróbálok a fürjek után járni. Onnan átvágok Csikós tanyára. Az ördögcérnásban hátha elszundított egy ravaszdi vagy netalán egy disznó. Hosszú vadászéletem során Csikóstanya már többször is szolgált ilyen meglepetéssel. Ezért is ejtem útba mindig, hacsak tehetem, mert hátha most is….! Utána át Gólyaszigetre. Megnézem az új szélkerekes kutat. A nádasból megpróbálok rókát vagy disznót ugratni. Majd végül az etetőmnél megnézem hány, a tavasszal ültetett kis fa élte túl ezt a nagyon száraz nyarat.
Nem rossz terv mi?
A visszafelé tervet majd ott, az etetőm mellett, falatozás közben ötlöm ki
Ember tervez, Isten végez. Vagyis, ritkán megy minden a tervek szerint. Így történt ez most is. Alig indultam el a kanális mellett, az öreg Jézda tanya alatt, a heretábla szélén apró, alig észrevehető túrások. Közelebb megyek, szemügyre veszem, tüzetesen átvizsgálom. A túrás egészen friss, talán az éjszaka jártak itt a feketecsuhások. De valami nem stimmel, valami mégsincs rendben. A túrások túl sekélyek, kicsik, az orrcimpalenyomatok a sárban túl aprócskák. Sehol egy nagyobb orrcimpa, sehol egy hatalmas copák nyoma a nedves talajban. Mintha csak malacok jártak volna itt koca nélkül.
Mielőtt még tovább mennék, gyorsan kicserélem az IŽ-12-esben a 10-es patront Brennekére és dupla nullásra. Az idegszálaim feszesebbre, jobb kezem mutatóujját villámgyorsra állítottam. Megindulok szépen lassan a nádas mellett. A két kutya tudja a dolgát. Bent járnak a nádas közepén, valahol a kanális szélén. Pamacs csaholni kezd, majd valami megugrik előtte és hatalmas csörtetéssel előre tör, majd egy tíz-tizenöt méter után megáll. Beismerem, hogy ilyenkor a fantázia is besegít, de akkor meg mertem volna esküdni, hogy ez biztos disznó, mert olyan nagyon disznósan törte a nádat. Előre rohanok. Puskám és minden porcikám akcióra kész. Pamacs folyamatossan csahol a nyomon. Most utoléri a “disznóm”, ami hatalmas robajjal megindul kifelé. Te jó Isten, mekkora szerencsém van, ez pont nekem jön. Már itt van tőlem alig pár méterre. Puskám csöve követi a hang irányát. Mindjárt kiér. Csak egy kis igazítás a célra és már dörren is a puska, bukfencezik a hatalmas fekete jószág…
Leeresztem puskám csövét, kieresztem tüdőmből a fölösleges gőzt – nem lövök. Mély lélegzetet veszek és érzem, hogy folyik le arcom pírja. Szívem mos már újra hatvanat ver. Ugyanis eljut az agyamig az a kép, amit a szemem küldött felé egy pillanattal azelőtt. Mert ezen a képen nem egy fekete bestia, hanem egy vörös ruhás, tátott szájú, rémült szemű őzhölgy rohant ki a nádasból. Aki, ha ezt még lehet fokozni, még jobban megrémült, amikor meglátott puskával a kezemben, alig pár méterre maga előtt. Nemsokára Pamacs is kicsörtetett, már amennyire egy törpe tacskótól kitelik a csörtetés. Megvárom, amíg Pamacs visszajön. Kihasználom az alkalmat. Kioldom hátizsákom zsinórját és egy jó nagy kortyot húzok az üvegből. Pamacs farkcsóválva, csillogó szemekkel fogadja a dicsérő szavakat.
Megyünk tovább. A lucai kanális leágazása után már nincs víz a jézdai kanálisban, csak iszapos sár, vagyis inkább dagonya. Merthogy nincs egy tenyérnyi hely sem, ahol ne lenne nyom, fekvés vagy túrás. Itt már nagy disznók is jártak. De be kell vallanom, hogy ez nem éjszaka, de nem is az előző éjszaka volt. Legalább egyhetes a legfrissebb nyom is. Itt a kanális enyhén kanyarodik. Átmegyek a túloldalra, hogy a szélirány megfelelő legyen, hogy a szagokat a nádból a kutyáim orra alá hozza.
Alig indultunk el, Pamacs ismét veszett csaholásba kezd és megindul valami vagy valamik előre. Pamacs csaholva utánuk. Elrohantak így több mint száz métert. Sietek én is előre, habár egy kicsit bizonytalanul. Nem volt ez olyan disznós csörtetés. Pamacs visszajött oda ahonnan elindult, és amikor nem találta ott a gazdit, hát elindult a nyomán, hogy bezsebelje a megérdemelt dicséretet. Ezt sosem mulasztom el. Megborzolom buksi fejét, fölkapom és az oromhoz dörzsölöm nedves, fekete orrát. Ilyenkor mindig meghatódok, látván a szemében azt a mérhetetlen boldogságot. Magam is boldog leszek, kimondhatatlanul boldog.
Megyek előre. Ezen az oldalon az ugarban csak egy régi disznónyom kanyarog a nádas szélén. Elérek az átjáróig, a kis földhídig. Itt sincs víz a kanálisban. Az iszap azonban teljesen szűz. Csak pár fácánnyom mintázza az árokfenék fekete szőnyegét.
A túloldalon megindulok visszafelé. Nem messzire van egy holdnyi kukoricás, a vasút felől jön rá véggel a nádasra. Megnézem, jártak-e benne hívatlan vendégek. Lakomázott-e itt a társaság. Megint csak meglepetés ért. Fura dolgokat észleltem. Az egész talaj föl van túrva. De nem úgy igazából, csak úgy föl van borzolva. A kukoricaszárak sértetlenek. Egyetlen cső sincs a földön. Drimbolásnak semmi nyoma. Apró malacnyomok mindenfelé. De hol lehet a mama?
Átmegyek a következő kukoricatáblába, ami olyan 30–40 méterre van az előzőtől, a falu felé. Ott ugyanaz a helyzet. Félretolom a micim, vakarom a fülem tövét, nem tudom mire vélni a dolgot. Ekkor Pamacs dühös csaholásba kezd. Fölkapom a fejem. Figyelek. Öh-öh-öh, halk röfögést hallok ugyanabból az irányból, ahol Pamacs ugat. Ennek már fele se tréfa! Habár most még jobban zavarban vagyok. Mit keresnek a disznók világos nappal, délelőtt tízkor ebben a keskeny, alig húsz méter széles kukoricatáblában? No, ezen majd később ráérek töprengeni, most gyorsan kell cselekedni.
Feszülten figyelek a hangok irányába. Most mintha megmozdult volna valami az én soromban, tőlem mintegy 30–40 méterre a vasút felüli oldalban (a nádas a hátam mögött, az ellenkező irányban van). Igen, egy malac ment át előttem, utána egy másik, majd a harmadik. Sietek, vigyázok amennyire csak tudok, hogy ne csapjak nagy zajt. A malacok előtt érek ki a szántásra. Fülelek. A társaság megfordult, megy a nádas felé, tőlem az ötödik-hatodik kukoricasorban. Lábujjhegyen rohanok a kukoricatábla nádas felőli végére. Megállok a tábla sarkánál, így belátom és lőni tudom a jobb oldali szélét és a tábla végét, ha netán itt jönne ki a konda.
Pár perc feszült figyelem. Számomra megszűnt minden létezni, se nem látok, se nem hallok semmi mást, csak ami a kukoricásban történik. Síri csönd. Pamacs se csahol. Nem tudom hol van, és mi történt vele. Egyszer csak mint egy szellem, minden nesz, minden zaj nélkül kilép vagy inkább kint terem egy vörös csuhás malac, tőlem alig tíz méterre. Megáll, a hátulját még takarja az utolsó kukoricasor, de a lapockája tisztán áll. Azaz, hogy nem egészen, mert puskám célgömbje már ott feszül a közepén. A malac bizonytalan, tétovázik, előre vagy hátra.
Eldörren a lövés. Annyira közel van minden, hogy szinte látom a dörrenés pillanatában a malac mögött a sugárban szétfröccsenő húscafatokat és vért, valamint az innenső oldalán, a lapocka közepén a vörös, körömnagyságú kört. A malac a következő pillanatban, sivalkodva ugrik be a nádasba. Alig pár méterre a szélétől már helyben forog, rúgkapál. Ez már megvan. Figyelem mi lesz a többivel. Ekkor megérkezik Pamacs. Megtalálja a már kimúlt malacot és hangos csaholással adja tudtára a gazdinak, hogy ő megtalálta, itt van, ez már nem megy sehova, ezt ő garantálja. Tudom, tudom, de nekem jobb volna most, ha itt segítenél emezekkel, de nem merem hívni. Csöndben maradok, hátha a túloldalon még lövéshez jutok.
Óvatosan megyek a végén, minden kukoricasoron belesek, végignézek. Egyszer még sikerül meglátni az egyik malacot. Kapásból még fenéken lőhettem volna, de nem akartam bizonytalan lövést leadni. Még egy jó húsz percig próbálkoztam, leselkedtem. Végül a kukoricásba is bementem, keresgéltem, de ég nyelte, föld lepte őket. Valójába nem is bántam. Nem szabad élhetetlennek lenni. Egy napra, egy ilyen gyönyörű élmény éppen elég. Pamacs még mindig csahol. Odamegyek, nagyon megdicsérem, megszeretem és ketten közös erővel kihúzzuk a kis kanit. Igaz Pamacs inkább az ellenkező irányba cibálja, de hát ez belefér, meg se kottyan, a kani 18–20 kilós lehet, Pamacs 5–6. Mi ez egy ilyen nagy bivalyerős vadásznak?!
Fényképezés után a kani egy nagy nejlontáskába kerül, amit szerencsére csak a dűlőútig kell az ölemben vinni. Mert szerencsémre (ma mindenben szerencsém van) pont arra jött a Lengyel Sanyi barátom kocsival és bevitt bennünket malacostól, kutyástól együtt a faluba. Áldomást is ittunk! Koccintottunk is mindenki egészségére! Egészségünkre!
Zárom soraim, sokszor csókollak benneteket, barátod Tibi
Zenta, Vajdaság
Kopóvilág: A Visszatérő! …. mondhatnám magamra, bár én nem a medvével küzdöttem, mint Leonardo DiCaprio, hanem a térdig érő vadszőlővel és a sűrű vízi akáccal a Holt Tiszánál.
Gyalogakácosban a Holt-Tiszánál. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Legutóbbi blogbejegyzésem épp arról szólt, hogy milyen érzés otthon várni a hajtásból hazaérkezőket és végigizgulni a napot, aggódni a hajtókért és a kutyákért, hogy mindenki épségben meglegyen a nap végére. Most viszont 2024.12.12.-én, Jász-Nagykun- Szolnok megyében a Tisza mellett cirka 1450 nap szoptatás és pelenkázás után, újra bevetettem magamat én is a hajtásba. Végre erdőben, a kutyákkal, vadászaton… Már igazán hiányzott! Nagy szerencsénkre klasszikus vaddisznóhajtás volt aznap egy, a közepestől kicsit nehezebb terepen. Bár a hajtósorban épp két kezdő volt mellettem, jobb és baloldalról is, így a megszokottnál többet kellett hallatni a hangunkat és figyelni egymásra, de nap végére igazi csapattá kovácsolódtunk.
Bevetés előtt. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
A kutyák szépen dolgoztak és az átállások között elismerő visszajelzéseket kaptunk a vadászoktól, akik „akció” közben látták az erdélyi kopókat. Zete kutyánk, aki még csak 2,5 éves és ez a második vadászidénye, nagy hévvel hajtott egy fiatal vadkant, ami becsalta őt a bozótosba. A szemtanú vadász elmondása szerint, a kutyánk ezután felnyüszített, a vadkan pedig kirontott a sűrűből. Ezután Zete sántítva tért vissza hozzánk az első hajtás végén, egy 3-4 cm széles vágott sebbel a jobb első hónaljában. Látható volt, hogy Zetét ki kell venni a hajtásból, ehhez minden segítséget megadtak a hajtás szervezői. Terepjáróval elmentünk a gyűjtő álláshoz és ott, az elsősegély után a fedett platón, a traktorvezető felügyelete mellett várt meg minket a második hajtás végéig.
Irány és távolság ahonnan a hajtóhang és a lövés hallatszik. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Ábra: Facebook
Az esti terítéknél is sok pozitív visszajelzést kaptunk az erdélyi kopóink munkájáról, de talán minden szónál többet jelent az, hogy az alföldi területen lévő helyi vadásztársaság életében rekord született, 15 db vaddisznót sikerült terítékre hozni, ami ötven százalékkal több az elmúlt évek átlagánál.
Miután Gabi bácsi finom őzraguját elfogyasztottuk, még 3 órás vezetés várt ránk, hogy Zetét állatorvos is lássa, így hajnali fél 1-re meg is műtötték őt, kiderült, hogy a fiatal vadkan egy 10-12 cm mély belső sebet ejtett (kötőszövet és részleges izomszövet roncsolódás) rajta.
Azóta már eltelt 6 nap, Hálistennek és a profi állatorvosnak (Sidó Szilveszter, Búcs, Szlovákia) Zete ma már erőteljesen nyargal, várva a következő hajtást, reméljük sokat tanult az esetből és óvatosabb lesz, mondhatni „szerencsésen” átesett a tűzkeresztségen.
Az e napi erdélyi kopós csapatunk. Fotó: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
Kutyás hajtó társaink voltak aznap Farago Attila Hírös-Vadász Avarral, valamint Króner György Aranyhegyi Vadorzó Zengővel és Mesivel. Érdekesség és jóleső találkozás volt számunkra. hogy Sepsiszentgyörgy környékéről is voltak erdélyi kopós hajtók.
Nagyon köszönjük a lehetőséget és az ajánlást Szloboda István barátunknak, a legendás utánkereső-bőrdíszműves- hobbittartó Sznupinak!
Forrás: Dr. Roczkó Zsuzsanna – Kopóvilág
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Így történt: A nyáron Bakucz Péter polgármester úr jóvoltából, aki egyben a Sarkadkeresztúri Vadásztársaság elnöke is, őzbakok után járhattam a “keresztúri” határt. Átbogarásztuk, töviről hegyére átjártuk a területet, miközben régi iskolatársammal, Márta Józseffel, aki felettem járt a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, felkerestük a régi erdőket, a kísérleti mocsárciprusokat, ahol még Zsibók András tanár úr is meg-megfordult. A vadászházban sok szép régi fotót is láttam, melyek közül egy jó kan felkeltette az érdeklődésem és a fotóról egy újabb fotót készítettem, amelyet most, így advent idején feltöltöttem a WILD Hungary csoportba, melyre azonnal érkeztek is a kommentek, hogy ki és mikor ejtette el a remetét. Természetesen felkerestem az elejtőt, Balogh Zoltánt, aki örömmel fogadta az Agro Jager érdeklődését és az alábbi történetet küldte szerkesztőségünkbe, mely mellé további fotókat is csatolt. 2010-be utazunk vissza és vadászatáról az elejtő mesél..
2010. márcusát írtuk a Sarkadkeresztúri Vadásztársaságnál. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager
Előszóban el kell mondani, hogy emlékeim szerint 1985 és 1995 között a Sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság és a Vasvári Petőfi Vadásztársaság együttműködési megállapodást kötött apró és nagyvad cserevadászatára – persze vadászatársasági szinten. Természetesen, ebből adódóan, később egyéni vadászbaráti kapcsolatok is születtek. Így történt ez az én esetemben is. A vasvári vadászbaráti kapcsolatom szinte a mai napig megmaradt. Így Vasváron 1989-től 2010-ig 53 vaddisznót és több nagyvadat sikerült terítékre hoznom.
Időközben, nálunk, Sarkadkeresztúron is elszaporodtak a nagyvadak /vaddisznó,dámszarvas, gímszarvas/, de Sarkadkeresztúron 2010-ig , az ominózus időpontig nem tudtam disznót lőni. Pedig nagyon vágyakoztam már egy “hazai hegyesorrúra”. 2010 március elején Márta Józsi barátom, a vadásztársaság titkára, így szólt hozzám:
-Na, majd én lövetek már veled egy disznót! Holnap délután 3 órakor /március 10/ találkozunk a vadászháznál és én viszlek a saját MTZ traktorommal ,mert csak azzal tudunk most bemenni a jó disznós helyekre!
Pompás színekben játszott az égalja. Fotó: Balogh Zoltán / Agro Jager
Az előző napokban igen csapadékos idők voltak és a földeken, úgy, mint az utakon, mindenütt állt a víz. Március 10. délután 3 óra, vadászház – sosem felejtem el. Barátsággal üdvözöltük egymást Józsival.
-Te ülsz a Nagy-Szelesi lesre, én pedig a Vadföld 2-es lesre – mondta és már írta is a naplóba!
-Rendben – válaszoltam, de mit is mondhattam volna, hiszen ő már eldöntötte én megbíztam benne!
Felpakoltunk a szóló traktorra és elindultunk földúton a tőlünk kb 3-4 km-re lévő magaslesek felé. Nagyon durva volt az út, tengelyig érő sár és víz mindenütt.Útközben a traktorban mi csak a vadászatról beszélgettünk és az esélyeket latolgattuk, miközben megérkeztünk a Nagy-Szelesre.
-Hatóráig maradunk, azután már úgysem látunk semmit, majd jövök érted! – mondta Józsi. No, igen, akkoriban nem maradt kint senki.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Kiszálltam a traktorból, kívántunk egymásnak egy kalappal és továbbment a Vadföldi magaslesek felé. Mire felpakoltam a lesre, körülbelül úgy, fél 4 lehetett. Körbe szemléltem a terepet. Előttem hosszú, gondozott nyiladékon kb. 90 m-re szóró és dörzsfa. Távcsövezve láttam, hogy járja a vad. Tőlem balra fiatal nyárfaültetvény, egy igen vizenyős talajon. Jobb oldalon kökényes bokorsor és egy nagy nyárfaerdő. Közben nyugtáztam, hogy milyen szép az idő, napsütés, szivárvány és viszonylag szélcsend. Elhelyezkedés után aztán egy pipára gyújtva, véglegesen megállapítottam, hogy jó a szelem. Most valahogy lassabban múlt az idő, mint máskor. Még csak fél 5 konstatáltam. Közben a tájban gyönyörködtem, távcsöveztem, fotózgattam . Kb 5 óra előtt pár perccel mozgásra lettem figyelmes a fiatal nyárfásban.Gyorsan a Nikon kereső távcsövemhez nyúltam és láttam, hogy úgy 80 méterre egy róka egerészik.
Az első sarkadkeresztúri vaddisznóm! Ma is köszönöm vadászbarátomnak: Márta Józsefnek! Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager
Puska fel és céloztam. Számmal halkan cincogtam. Felfigyelt a “koma” és elindult felém. A pirospont még nem kellett, mert jó lővilág volt. 50 méterre lehetett, amikor útjára engedtem a 8×57-es lövedéket. Helyben maradt. Ismét pipára gyújtottam és várok néhány percet – gondoltam. Közben rezeg a telefon, hív Józsi:
-Mi újság ? Megvan?
-Igen, csak nem disznó, hanem egy róka- válaszoltam.
-Gratulálok, ülj csak vissza, majd jön a disznó is – mondta.
Keresztúri rókám, amely meghozta a szerencsém és elejthettem az első keresztúri vaddisznómat. Fotó: Balogh ZOltán / Agro Jager
Leszálltam a lesről felvenni a zsákmányt. Gyönyörű róka, még szép téli bundában. Megkapta a neki járó tiszteltet és fotózáshoz felaggattam egy mellettem lévő fára. Visszaültem a lesre és ismételt várakozás következett, miközben lassan bealkonyodott.
Vaddisznómat, a képen jobbról, ifj. Márta József is, segített behozni. Fotó: Márta József / Agro Jager
A fák fölött vörösen izzó napkorongról még készítettem pár fotót majd kezdett sötétedni. Úgy 6 óra előtt néhány perccel a bal oldalon a fiatal nyárfásban / lövésre még elég távol/ egy sötét foltra figyeltem fel. Gyorsan távcsövezve láttam, hogy disznó. Hamar és suttogva hívtam Józsit, hogy várjunk még egy kicsit, mert jön a disznó.
-Rendben – válaszolta és már tettem is le a telefont.
Közben feltettem a “Santa Barbarát”, 8-ra csavartam a piros pontot és a céltávcsőben megkerestem a disznót. Még kb 180 m-re lehetett. Lassan turkálva közeledett felém. Sok időm nem volt már várakozni, nagyon sötétedett. Amikor kicsit keresztbe állt, ismét útjára engedtem a “saller bélát”. Nagyon picit blatt fölé céloztam. Jó becsapódás hallatszott, a disznó felvisított és helyben maradt. Nagy csend lett körülöttem. A madarak is elhallgattak. Folyamatosan távcsöveztem. Fekszik a disznó! Nem tagadom, most kezdett egy kicsit úrrá lenni rajtam a “harctéri izgalom”, pedig lőttem én már vaddisznót! Most már bátrabban gyújtottam pipára. Ismét rezeg a telefon, Józsi hívott:
-Mi újság Zolikám? Megvan a disznó?
-Igen, fekszik! – válaszoltam nagy örömmel.
-Gratulálok! Megyek érted. Kb. 20 perc mire odaérek!
Ilyen az élethosszig tartó vadászbarátság, a képen jobbról barátom, Márta József, a vadásztársaság titkára. Fotó: Ifj. Márta József / Agro Jager
Már fejlámpával indultam el a sertevad irányába, miközben számoltam a lépéseket. Amikor odaértem láttam ,hogy nem egy kis süldő várt rám, hanem egy gyönyörű nagy kan, csodás agyarakkal. Boldogan nyugtáztam, hogy ez a “keresztúri” első disznóm! A védőszentek végül mellém álltak. A távolság egyébként 150 lépés volt. Amíg Józsi odaért, a méreteket latolgattam. Kb 90 kg-ra saccoltam, a nagy agyarakból úgy 4 cm látszott ki. Megérkezett Józsi a traktorral. Amikor meglátta a disznót, Ő is ámulatba esett. Minden így történt és valóban a vadászház ebédlőjében ma is ott lóg egy fotó arról az ominózus vadászatról…
Vadászüdvözlettel,
Balogh Zoltán
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Vadászat
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején
A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.
Fotó: NEFAG Zrt.
A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.
Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.
Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.
Fotó: NEFAG Zrt.
Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.
A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.
A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.
Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.
Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!
Forrás: NEFAG Zrt.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A Visszatérő!
RÉGI FOTÓK: Balogh Zoltán – Az első keresztúri disznóm története
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL
12 százalékkal drágult a napraforgó-vetőmag
Öreg néne őzikéje
1 éve történt… A madárinfluenza pusztított
Évzáró rendezvény a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél
Erdőfürdő a kidobott kanapé
Folytatódik a legkisebb termelők támogatási programja C
Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL
Farkas Imre a Bakony vadásza
Az első íjjal elejtett vaddisznóm
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
A születésnapi dámbikám
Visszanéző: Az érsekvadkerti vadkan
22 év után új magyar dámrekord született
Vadászjegy érvényesítés 2025/26
A deteki bika
You must be logged in to post a comment Login