1994. szeptember 14-ét írtuk amikor Józsi és Jenő barátaim rávettek egy esti disznózásra. Azért megjegyzem, túlságosan nem kellet udvarolniuk. A meghívás alig hangzott el, a pont még a végére sem ért a mondatnak, már el is lett fogadva. Aztán hajrá, egy órán belül Józsi Nivája már repesztett is velünk a Csaroda melletti vadászterület irányába.

Fotó: vadaszat.net

A párás, cseperkélő, esős idő ellenére is bizakodva érkeztünk egy kukoricáshoz Csaroda és Gelénes községek közé. A számomra kijelölt hely a kukoricatábla rekettyés felöli végén álló, diófára tákolt ülőke volt. A „nagy kalappal” vezényszó elhangzása után csendesen besétáltam a diófához. Az én termetemmel nem kis akrobatamutatványok révén nagy nehezen felkászálódtam az ülőkére. Messziről úgy nézhettem ki, mint egy fészkén ülő túlméretezett gólya. De sebaj, aránylag kényelmesen elhelyezkedtem és vártam a “szebb jövőt”.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Mire kipakoltam a hátizsákban lévő kegytárgyakat a diófa karácsonyfához kezdett hasonlítani. Kispárna, távcső, lámpa az akkumulátorral, meleg holmi, de még esernyő is előkerült. Csak a csengő és a csillagszórók hiányoztak. Aztán rámtelepedett a csend és várakozás. Nemsokára az elszontyolodott idő is tovább szomorodik, elkezd csepegni az eső. Az esernyőt a fejem felé tartom és úgy ülök. Az emberiség normálisabb többsége megszakadna a röhögéstől ha látna, vagy a sajnálkozástól, hogy Isten ilyen embert is teremtett. Engem azonban nem zavar az ilyesmi. Érzem, ha van a közelben disznó, most bátrabban fog megjelenni. A vaddisznó is tudja, hogy ebben az időben kevésbé fenyegeti veszély, eltűnnek a vadászurak mint a kámfor.

És már hallom is hogy jön az első látogató. – Na gyere csak közelebb, aztán majd megbeszéljük – fenyegetőzök gondolatban. A halk neszelés irányát figyelem, de csak egy pillanatra látok a disznó hátából egy darabot amint belép a kukoricásba. A kukorica a rekettyés széléig van vetve, csak a második és harmadik sor csenevész, nem bírta elviselni a NIVA okozta terheléseket.

Na ez megoldotta. Azt sem tudom miféle volt, csak olyan fekete árnynak tűnt az egész. Közben egyre gyorsabban kezd sötétedni és hallani, hogy a disznó megkezdi a lakmározást. Látni csak azt lehet, hogy néha megtörik valamelyik kukorica szára. A mozgás felém közeleg, de csörtetésen és csámcsogáson kívül semmit sem észlelek. Mire teljesen besötétedik már alig van 20 méterre a diófától. Az idegek harca most kerül a tetőfokára.

Sem szabad szemmel, sem pedig távcsővel nem látok a homályos kukoricán kívül semmit. A szemem már majd kiugrik a helyéről, de így van ezzel a szívem is. Nem igaz! Itt van alattam a disznó és nem látok belőle egy szőrszálat sem. – Miért nem jöttél fél órával hamarabb? – füstölgök tehetetlenül. A disznó a sötétség biztonságában, mintha mi sem történne fenn a fán, tovább falatozik.

Egyszercsak távoli lámpavillanás jelzi, hogy Józsiék megérkeztek. Hát én nem jelzek vissza, ezért aztán még várnak. Tíz perc elteltével újabb jelzés, de erre sem válaszolok. Azt figyelem, hátha közelebb jön a disznó és akkor felülről rá tudnék világítani. Kis idő elteltével újra jeleznek az útról. Most már nincs mit tenni, felemelem a puskát és odavilágítok. A fénycsóvától a disznó megijed és lassú csörtetéssel megindul a rekettyés irányába. A lámpafénnyel követem, de tisztán nem látom, lőni nem tudok. Aztán eléri a letaposott két sor kukoricát ahol végre meglátom a jól megtermett állatot. Vagy 40 méterre van tőlem, a célkereszt is a helyén, aztán DURRR. Lövésem jó helyen érte a disznót, de ismét takarásba került! Ismétlés után második lövésem a szélső kukoricaszáron csattan, ami mögött vergődik a disznó. Megint töltök de lőni már nem tudok, mert beljebb csúszott a bokrosba.

A lövések hallatára megérkeznek a többiek. Gyorsan elmondom mi történt. Én felülről világítok ők pedig megpróbálnak odamenni a rálövés helyére, az időközben elcsendesedett disznóhoz. Közelébe érve kiderül, hogy egy hirtelen támadásra még van ereje, ezért gyorsan visszaugranak a fiúk. Már nem tud mozogni, csak megpróbálta előrelökni magát, amitől aztán mindegyikünk hátán felállt a szőr. Na, ez így nincs rendjén! Megpróbálunk az autóval odamenni hozzá. Mikor meglátjuk, csak az Atyaisten meg a húha szavakat tudjuk kinyögni. A nagy kan még él, de teljesen le van bénulva. Jenő barátom megadja neki a kegyelemlövést.

A látványtól nehezen ocsúdunk fel. Az agyarak óriásiak és mind épek. Nézegetjük, fogdossuk, a fiúk gratulálnak az óriás agyarashoz. A kiálló agyarhossz látványa lenyűgöz mindenkit. Ekkora vadászszerencse még sohasem ért! Vadászcimboráim örülnek szép zsákmányomnak, de azért látom rajtuk, lélekben egy kicsit irigyelnek.

Az Öregurat rangjához méltóan óvatosan felrakjuk a vadszállító rácsra és a diadaltól mámorosan hazafelé vesszük az irányt. Hazaérve az állkapcsok lefűrészelése után következnek a becslések, ami eltart hajnal kettőig a menetközben előkerült itókával együtt. Másnap nagy tömeg jelenlétében végezzük a foghúzási manővert. Majd kiver a verejték amíg az első nagyagyart meglátjuk. Gyorsan elő a centist, rátesszük a külső ívre. Nem hiszek a szememnek, a 26,5 cm-es vonásig ér az agyar! Aztán jön a második, ami mintha még 2-3 mm-el nagyobb is lenne. Ezután előbujtatjuk a kisagyarakat is. Csodálatos látvány.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

A trófeabírálat előtt telefonon felhívtam az akkori vadászati felügyelőt, Tömösváry Károlyt. Mondtam neki, hogy lőttem egy kant és bevinném bírálatra. Karcsi bácsi meg is kérdezte rögvest, hogy mekkora. Én válaszoltam, hogy „kis agyar, mindössze 18 centi”. „Hát nem kicsi az öcsém” hangzott a válasz, mire közbeszóltam, hogy „a kisagyar 18 centi, a nagy viszont 26,5”.

Karcsi bácsi azt hitte viccelek, de amikor a bírálaton meglátták elsőre azt kérdezték, csak nem varacskos disznót lőttem valahol Afrikában? Aztán a bizottság elvégezte a bírálatot. Az eredmény 128,25 IP pont és aranyérem. Az akkori este emléke azóta is úgy él bennem mintha a napokban történt volna. A fényképen az egyik legkedvesebb trófeám aranyérmét tartom, hasonlókat kívánok mindenkinek.