Keressen minket

Vadászat

Kovács Gábor: Az állatok a ház körül

Kovács Gábor élményei:

Közzétéve:

Nem könnyű egy fejezetbe tömöríteni az állatokról szerzett élményeimet, mert ilyen emlékem oly sok van, hogy 2-3 oldal kevés hozzá. Úgy sem tudom elkülöníteni a kettőt, hogy házi állatok és erdőben élő állatok a ház körül. Egyszerűen azért, mert annyi átfedés, mondhatni átmenet van a kettő között, hogy nem lehet határvonalat húzni. Volt sokszor, amikor az erdei Isten teremtményei jöttek be az udvarba, de akadt, amikor ami házi jószágaink közül néztek néhányat vadnak. Vagy éppen nekünk volt szelidített kedvencünk.

Édesanyám és Bambi, 1990. (Fotó: Széchenyi Gyula)

Ebben a fejezetben tehát lesz szó házi állatokról és vadon élő állatokról eg aránt. Sőt, kis kedvencről is megemlékezek. Kezdem az elején, az ajtójószágokkal pontosabban a baromfikkal. Azt már említettem, hogy ott, Tótokilapon sosem voltunk sikeres baromfitenyésztők. Néhány hét, esetleg egy-két hónap telt el csupán és elvitték, vagy csak kinyújtóztatták az összeset. Vagy a görény, vagy a róka, héja, vagy a saját kutyáink tettek róla, hogy ne legyen állandó tojás és hústermelő állományunk. Ha valami kiirtotta a baromfikat, egy idő után új lendülettel, megjavított kerítéssel, friss ambícióval kezdtük újra a tyúkállomány létesítését.

Bár tudat alatt sejthető volt, hogy a hátsó udvarban szaladgáló rántanivalók előbb kerülnek a róka asztalára, mint a mienkre, de mindig újrakezdtük a baromfitenyésztést. A tyúkok között rendszerint egy-egy kakas is basáskodott. A kakasaink legtöbbje mérges, goromba, támadós kedvű volt, így jó tapasztalatot nem szereztem róluk. Történt egyszer, hogy valamelyik szép őszi délután, amikor a nyár még éreztette hatását, apám a hátsó udvarban fát hasogatott, én pedig 5-6 évesen a közelében játszadoztam. Belemerültem a játékba, így azt sem vetten észre, amikor apám valamiért bement a házba és magamra hagyott. A tyúkok egy nagy vörös kakas felügyelete alatt mindvégig körülöttünk csipegettek, bogarásztak a fűben. Amikor kizökkentem a játékból, tekintetem apámat kezdte kerestem

Őt nem láttam, viszont szembe találtam magam a kakassal, aki talán erre a pillanatra várt. Nem bántottam, nem hajtottam egyetlen tyúkját sem, ő mégis nekem támadott, minden látszólagos ok nélkül.  Pillanatok alatt felülkerekedett rajtam, a szó szoros értelmében. Hátatt fordítottam neki, erre ő felugrott a vállamra, végig rúgdosta a hátamat, fejemet és egy jól irányzott lendülettel a vékony kabátom kapucniját a fejembe emelte! Persze én sem voltam rest, visítottam úgy, bármelyik újévi malac megirigyelte volna. Ennek hatása is lett, apán meghallotta az ordításomat és segítségemre sietett.

Elkapta a még mindig rajtam vagdolózó kakat lábait és egy csapással beszüntette a verkeedést. Már csak a  vizet kellett forralni. Az ijedségen kívül más bajom nem történt. De könnyen megeshetett volna, hogy a hegyes sarkantyúk a szememet találják el. Szerencsére nem így történt, Tehát néha napján mi is ettünk kakaspörköltet. Baromfitenyésztésben nem voltunk sikeresek és a sertéstartásban sem kimondottam. Szüleim minden évben vettek 8-10 hízónak való malacot, amiket felhizlaltak, majd leadtak. Esetleg egy-egy kocát beállítottak, napjukat nem az ólban töltötték, ahol a mozgás minimálisra redukálódott, hanem egy elkerített 1 -1,5 hektáros erdőben, ami magába foglalta a több kukoricás ólat is. Egész nap szinte szabadon kószálhattak, összeszedve csigát, békát, tücsköt – bogarat a takarmányon kívül. Túrhattak, dagonyázhattak, legelhettek kedvükre. Olykor – olykor még ki is szöktek, vagy bement hozzájuk más.

Fotó: Kovács Gábor

Ezen disznós kert egyik végében egy patak szaladt végig, ami több méteres meredek partoldal aljában csordogált vígan. Száraz időszakban inkább csak csermely volt, sok eső hatására duzzadt patakká. Ha valamelyik évben egyik koca sem fogott, akkor néhány vásárolt malac lett hízónak beállítva. Egyik alka- lommal nekem is sikerült annyi pénzt összegyűjtenem, hogy egy malac kikerült belőle Apai nagyanyám, drága jó lélek, aki a jóság megtestesítője volt szememben, Ő vele üres üvegeket gyűjtöttünk a pusztában és környékén. A burjánzó gaz közül annyi üveget ha- lásztunk elő, amiért már érdemes volt keresgélni. Itt is ott is felbukkantunk eldobott üvegekre, amelyek közül sokat már az enyészet kezdett ölelgetni. Félig a földbe süllyedt, vagy a különféle futőnövények által körbefont sörös, üdítős és egyéb üvegekre találtunk rá. Otthon, az udvarban aztán nagy szabású üvegmosás kezdődött. Kádban fü-rösztöttük, majd kefével sikáltuk tisztára az értékes leleteket. Mondom, drága jó nagyanyámmal annyit összegyűjtöttünk, hogy szüleim később egy malacot tudtak venni be- lile. Persze nem egyet vásároltak, hanem többet, de egyik ezek közül ki lett nevezve az én disznómnak” Dundi lett a neve.

Egyszer, amikor már jócskán süldő nagyságúak voltak, ki lettek engedve a szomszéd udvarba, ahol a homokozóm is helyet foglalt. Mire észrevettem, már megtörtént a baj. A feltúrt homok nem zavart, hanem inkább az, hogy a játékaim közül eltűnt az egyik legkedvesebb, egy műanyag hópárduc. Nagyon megharagudtam akkor a disznainkra, többet már nem mondtam, hogy a Dundi az én disznóm. Valamelyik évben híján voltunk a tenyészkannak, ezért apám kerített egy nagy törzskönyves Magyar fehér kant. Fajtájának a legszebbjei közül való volt és szerencsére szelíd, mint a bárány. A szomszéd Karcsi bácsi unokájával, aki velem egykorú néhányszor felültünk a hátára, de irányítani nem tudtuk, mert mit sem törődött a noszogatásunkkal és a pár kilós súlyunkkal. Nem akart sehogy sem engedelmeskedni, mint Bálám szamara.

Fotó: Kovács Gábor

Nyugodtan legelészett tovább. Ez a kan is kiszökött egyszer a kertből és elsétált egészen a Vashídig.  Ez a pusztától egy kilométernyire van és a kövesúttól néhány méterre alkalmas dagonyát is talált. Meg is mártózott benne kedve szerint. Édesapám valamelyik kollégája mesélte el később, hogy az említett dagonyában vaddisznót látott. Már célba vette, amikor a disznó fordult egyet, akkor vette észre, hogy az nem is vaddisznó, hanem a mi házi kanunk. Amikor először meglátta, éppen azt az oldalát mutatta a “vaddisznó” amelyik tetőtől, talpig sáros volt. Még a füle hegye is.

Vastagon fedte be a testét a fekete malter-szerű sár. Nem sokon múlott, hogy a törzskönyves kan nem került a terítékre. Ekkor még szerencsésen megmenekült, nem sokkal később azonban kegyetlen végzete lett. Hatalmas esőzés söpört végig a pusztán. A disznós kertben lévő vékony csermely, sebes folyású, jelentős patakká duzzadt. Egy-egy kisebb zuhatagnál már messzebbről lehetett hallani a félelmetes zúgást, sustorgást, amint a víz haragos gyorsasággal igyekezett célja felé. A szerencsétlen kan, belement egy ilyen vízmosásba és nem tudott kijönni. Csak ment-ment szembe a víz folyásával és bár a víz csak ha- sáig ért, de eljutott egy olyan helyre, ahol néhány méter magas zuhatag, vízesés volt. Itt aztán megszorult, valósággal beékelődött a szűk árokba és se előre, se hátra.

A sebes patak vize pedig a fejére zúdult. Mire apámék rátaláltak, már vége volt. Így pusztult el nyomorultul a legszebb tenyészkanunk. Ideig óráig újra kan nélkül maradtak a kocáink. Egy ízben akadt ugyan udvarlójuk, de a frigy tiszavirág életű lett. Reggel szokás szerint apám hátra ment a disznókhoz, hogy megetesse őket. A konyhaablakból látjuk ám édesanyámmal, hogy futva siet vissza. Gyorsan előszedte a golyós puskát, néhány töltényt vett magához, majd loholva igyekezett a disznóólak irányába.

Néhány méteres távolságból mi is sietve követtük. A disznóól sarkánál óvatosan kilesve azt vettük észre, hogy az egyik éppen ivarzó kocánk hátán egy termetes vadkan teszi azt, amit tennie kell: 30-40 méterre lehettek tőlünk a kertben, a kan észre sem vett minket, nyilván mással volt elfoglalva. Néhány pillanatnyi szemlélődés után, apám egy jól irányzott, könnyű lövéssel lebuktatta a vaddisznót a koca hátáról. Mint később kiderült, a frigy sikeres lett. Fehér és csíkos malacok egyaránt lettek az alomban. A fehér egyedeken is észrevehető volt egy halvány csíkozottság. Malacként sokkal virgoncabbak, elevenebbek voltak, mint a tiszta vérű házi malacok. Közülük néhány eladásra került úgy, hogy a vásárló tudtára lett adva természetesen, hogy a malacok apja ízig-vérig vadkan volt.

Az egyik vevő, egy idős bácsi, akit Mihály bácsinak hívtak. Gyalog jött Endrédről meg szemlélni a leendő hízón. Meg is alkudtak apámmal, kiválogatták a malacokat, ami egyáltalán nem volt könnyű. Ha az ember bement hozzájuk etetés, vagy takarítás céljából, nem volt semmi gond. Amikor azonban válogatni próbálták őket, apám elmondása szerint, talán még a plafonon is jártak a malacok. Mindenestre sikeresen elszállította Mihály bácsi a hízónak valót. Néhány nap múlva azonban panaszkodni jött vissza az öreg.

  • Tibor – mondta apámnak -, baj van ám a malacokkal!

Apám valami nagy problémára gondolt hirtelen.

  • Mi baj van velük Mihály bácsi? Talán betegek, vagy nem akarnak enni?
  • Esznek azok, megesznek mindent amit adok nekik, a baj csak az, hogy nem akarnak a válubó’ enni, hanem csak a fődrü’
  • Hát akkor adja nekik a földre, ha jobban esik onnét.

Ezzel a probléma meg is lett oldva. A 80-as évek végén a disznóállományt teljes mértékben felszámolták szüleim, helyettük juhászathoz fogtak, vagyis juhokat vásároltak és kezdtek szaporítani. Az egykori disznóól át lett alakítva és kibővítve, megfelelővé téve a birkák és kecskék számára. Mert a birkák mellé kecskék is kellettek. Nem volt nagy nyájunk, ötven egynéhány birka volt a legtöbb, meg négy-öt kecske. Birkáéknak azonban nem volt megfelelő a disznótartásra alkalmas erdős kert, a juhok- nak legelő kellett. Endréd felé fél úton volt egy bekerített legelő, amit szüleim kibéreltek. Régen fácántelep működött, de akkorra már csak legelőnek volt használható. A hátránya az volt, hogy nem volt eléggé szem előtt, aminek egyszer meg is lett az eredménye.

Vérengző kóbor kutyák rést találtak a kerítésen és rátörtek a nyájra. Alaposan meghajkurászták, megrémítették a birkákat, a két racka közül a feketét le is teperték. Sajnáltuk nagyon, de még szerencse, hogy csak ennyivel megúsztuk és nem lett több áldozat. Pedig a nyájban volt egy nagy, de sánta kos is, amit csak azért nem selejteztünk le, mert meglehetősen termékeny volt, így jó tenyészállatnak számított. Az enyhe fokú sántasága nem akadályozta a szaporodásban. Ő is megmenekült a pusztító kutyák karmai közül. Ez a kos a jó tenyészértéke mellett kiváló játékszernek bizonyult a kecskegidák számára. Amikor a nyáj jól lakott, deleléshez fogtak. Csendesen kérődzött mindegyik, ki állva, ki fekve, szerteszét az árnyékos helyeken. Az említett kos fekve pihent.

Az iker kecskegidák azonban nem feküdtek el, hanem inkább játszottak. Egyikük felugrott a fekvő kos oldalára. Testvére is felmászott volna, de a magaslaton trónoló nem engedte. Az enyém a vár” játékot hosszú percekig figyeltem és kellemesen mulattatott a gidák kedves, bohókás ugrabugrálása. A kos tűrte, hogy rajta játszanak a gidák, talán még jól is esett neki az apró lábak masszírozása. A kecskék egyébként -nem csak a gidák- kihasználtak minden megmászható magaslatot. Előszeretettel álldogáltak a farakás tetején, vagy onnét könnyűszerrel átléptek a faház lankás tetejére, ahonnét messzebb elláttak. Talán valami felsőbbség érzésük is lehetett, mert teljes megelégedettség sugárzott róluk ilyenkor. Nem is lettek abajgatva, ha felmásztak a tetőre, mert kárt nem tettek semmiben. Változott a helyzet akkor, amikor a pusztában parkoló, apám egyik emberének a Trabantját választották ki a kecskék.

Onnét akartak végignézni a nyájon. Fel is ugrottak az autó tetejére, de hamarosan letessékeltük őket. A kocsi gazdája szerencsére nem látta az esetet, de utólag fel lett világosítva, hogy mit keresnek kecskenyomok az autója tetején. A kecskék között egy bak is volt, akit Samunak hívtunk. Fiatal korában még szelíd volt, idővel aztán sikeresen elrontottam. Sokat birkóztam vele úgy, hogy megfogtam a szarvait és toltuk egymást. Eleinte én voltam az erősebb, de ahogy rohamosan fejlődött, egyre többször kerekedett felül. Ilyenkor már csak kitérni tudtam a taszítása elől. Pedig szüleim mondták ám sokat: „Ne vadítsd el a Samut, mert nem lesz jó vége!”

Fotó: Kovács Gábor

Nem is lett. Amikor már ereje teljében volt. édesanyám egyszer alig tudott kimenekülni előle az akolból. A bakkecskének minden ilyen jellegű összeütközés játék volt, nekünk viszont nem kívánatos agresszív magatartás. Ha a nyáj éppen nem a legelőn volt, akkor a pusztában legelésztek. Megtakarít- va ezzel a kaszálás költségeit. De nem csak a birkák jártak az épületek között, hanem az erő lakói is betévedtek olykor-olykor. Az említett vadkanon kívül rókák látogattak még szívesen meg minket. Akkor is, amikor éppen nem volt baromfi. Még az első udvarhoz tartozott, de már hátul álló faházban volt egy kicsi asztal, amin apám szokta összevagdalni a kutyáknak való főtt belsőségeker vagy más húscafatokat. A nyers hús szagát érezte meg az egyik vörös bundás és fényes nappal bement a faházba.

Anyám éppen észrevette, ezért elővette az egyik puskát, a konyhaablakba támasztotta és így várta, hogy a róka kijöjjön a faházból. Hó mentes december volt, különösképpen a rókák sem éheztek. A kutyáknak szánt hús mégis könnyebb prédának tűnt, mint az egerek kint az erdőn-mezőn. Ráadásul rókáéknál a potya nem visszatetsző illetlenség. Érdekes módon a kennelekben pihenő kutyák sem vették észre, hogy vörös bundás jár az udvarban, mert teljes csendben voltak. Rövid idő múlva meg is jelent a koma az ajtóban, elégedetten állt meg egy pillanatra. Éppen annyira, hogy anyám célba vegye és el húzza a ravaszt. Az ilyen célba lövés édesanyám számára sem okozott fejtörést. A róka tűzben maradt. Alig örvendezte ki magát az elejtő és éppen, hogy megszemlélte a kifogástalan minőségű szőrmét, megérkeztek a bőrösök.

Téli időben hetenként szoktak jönni és felvásárolták a rókabőröket. Akkoriban még sokat ért a rókabőr, ami jelentős kiegészítés volt a vadőri fizetéshez. Néhány száradó bőrön kívül megvásárolták ezt a frissen elejtettet is, úgy ahogy volt egészben. Még egy olyan róka eset volt, aminek én is szemtanúja voltam. Szintén egy téli reggelen, apám már korán elment hazulról, éppen csak világosodni kezdett. Én az óvodába készülődtem, a szokásos reggeli mosdással, öltözködéssel kezdve.

Édesanyám segített, de közben sokat hallgatolóztunk ki az ajtón a konyhakert felé. A kerten túl húzóló erdőből, nem messzire kutyáink ugatása hallatszott. Tudtuk, hogy csak a Morzsika nevű kutyánk és két hat hónapos kölyke azok, akik nincsenek most kennelben, tehát csak ők lehetnek. Meg hát a hangjukat is egyértelműen felismertük. Egy helyből hallatszott az ugatásuk, sőt, mintha lassan közeledtek volna. Mire a reggelivel elkészültünk, a három kutya, hogyan, hogyan sem egy rókát valósággal betereltek a konyhakertbe és ott a kerítésnek szorították, А ravaszdi ült a kerítés tövében, körülötte egy-két lépésre pedig a kutyák ültek vele szemben Szerencsére nem martak össze, csak egymáshoz kaffogott időnként a két ősi ellenség. De a körből nem tudott kitörni a koma. Ha valamelyik irányba megpróbálta. a vérmes kölykök menten visszafordították. Kiálltunk a ház sarkához és anyám a kerítésre támasztotta a puskát.

Célzott, de csak nem lőtt. A körbe zárt róka tőlünk mintegy 25-30 méterre lehetett. Végtelennek tűnő másodpercek teltek el, de a csattanás elmaradt. Már azt gondoltam, valami baj lehet a puskával. – Féltem a kutyákat! Mondta anyám. Rövid tépelődés után a kerítéshez támasztotta a puskát. Határozott mozdulattal leemelte a drótra akasztott kapát, odament az acsarkodó, egymáshoz kaffogó kutya-róka társasághoz, majd egy szintén határozott, nagy lendülettel fejbe kólintotta a rókát. Az meg se nyikkant! A kutyák erre, fölényük biztos tudatában nekirontottak a már megboldogult vörösnek, amit csak erőteljes parancsra engedtek el. Szép nagy kan róka volt. A három kutyával azonban mégsem bírt el. Egyszer volt csak háznál tartott rókakölykünk, de sajnos nem sokáig, mert valami emésztés probléma miatt harmar elhullott. Nem úgy, mint Bambi az őzgida. Ő sokáig megvolt nálunk. Egy-két napos lehetett csupán, amikor jabapusztai fiatalok behoztak hozzánk eg pici kis őzgidát, mondván, hogy magára hagyta az anyja. Apám bosszúsan magyarázta el, hogy csak rövid időre hagyta magára a suta, aki hamarosan visszatért volna hozzá. Az ilyen, magára hagyottnak hitt gidát megsimogatni, de még hozzányúlni sem szabad, mert, ha az anyja emberszagot érez a kicsin, minden valószínűséggel otthagyja.

Az elárvultnak vélt gidát azonban először alaposan megsimogatták, majd behozták hozzánk. Jót akartak, de rosszat tettek! Anyáméknak mit volt mit tenni, hát eldöntötték, hogy felneveljük. Az etettéssel nem volt probléma, kecsketej akadt bőven, ami tudvalevően zsírosabb mint a tehéntej. Anyám cumisüvegből szoptatta a Bambit. Ezzel nem volt egyedül a kis gida, mert mindig akadt egy-két bárány, vagy kecskegida, amit ilyen-olyan oknál fogva üvegből kellett etetni. Eggyel több, vagy kevesebb, az állatóvodában, már igazán nem számított. A fiatalok, mármint a bárányok, kecskék és Bambi hamar összeszoktak, naphosszat voltak képesek együtt játszani. Az őzgida síró píí píí-jét nem sokáig lehetett hallani. Ha azonban a nyáj legelni indult, az őzgida nem ment velük, hanem otthon maradt és folytatta a játékot a kutyákkal. A Csipet és kölykei, mint a tacskó nemzetség jeles tagjai szívesen töltötték vele az időt.

Bohókás ugrabugrálással és szaladgálással természetesen. A kutyák valamelyike játékosan megállt a Bambi előtt néhány lépésre, mellső felével hasra feküdt, de hátsó része állva maradt. Így figyelte, heves farkcsóválás közepette a gida minden rezdülését. Ha Bambi egy lépést közeledett felé, a kutya megiramodott és rohanva tett néhány kört az udvarban. Amikor megunta a futást, újból a gida elé hasalt. Sokszor a Bambi is a kutya után lódult, de mivel nem volt olyan gyors, igyekezett a játszópajtása elé kerülni. Ilyenkor a kutyus hirtelen, gyors irányváltoztatással, éles kanyarokkal taktikázott, Bambi pedig vékony lábaival, kecses mozgásával igyekezett társát elérni. Ez időben történt olyan is, amikor éppen ott voltak unokatestvéreim, nagynéném, nagybátyám és még más rokonok, valamiért a tv. szerelőt kellett hívni. Ki is jött, meg is javította az elromlott készüléket. A szobában játszottunk mi gyerekek, meg néhány állatkölyök is. Közöttük: Csipet a tacskó, Totó, a másik tacskó, Morzsika a puli, Bambi, és a kecskegida (amit a Csipet megforgatott a szénben, de erről majd később).

Fotó: Kovács Gábor

A szoba inkább hasonlított egy kisebb állatmenhelyhez, mint lakáshoz. Biztos vagyok benne, hogy a szerelő magában igen csak megkérdőjelezte a családom szellemi épségét! Ebben az egy évben neveltünk őzgidát, sem előtte, sem utána nem volt több alkalmunk. Nem is igen akartunk, mert a vadon élő állatoknak az erdőn-mezőn a helyük.

Ugyan ezen év nyarán, itt Tótokilapon látogatást tett gróf Széchenyi Gyula.  Legnagyobb sajnálatomra én nem voltam akkor otthon, csak utólagosan szüleim meséltek a váratlan vendégről. Az idős úr lefényképezte édesanyámat a Bambival együtt. A később elküldött fénykép hátuljára írt néhány sort, amelyben megköszönte a szíves vendéglátást. Mint már említettem, hogy a pusztában egy nagy istálló is állt. Tótokilapra való odaköltözésünkkor még 3-4 pár ló is dolgozott. Akkoriban a földmunkák és az erdészeti munkák nagy részét még lovakkal végezték. Néha napján egyik másik lovat kivezettük egy közeli tisztásra és lovagoltunk rajtuk, persze csak hajtószáron és csak felnőttek segítségével. Az egyik ilyen lovaglásra alkalmas lovat Sándornak hívták. Hatalmas termetű, fényes fekete szőrű paripa.

Amikor itt voltak unokatestvéreim, mindegyikük ült a lovon, de csak felváltva, Kati unokahúgomat, amikor megkérdezték, az első kör megtétele után, hogy fel akar-e még ülni, ő kényszeredett mosolyt erőltetve az arcára, azt felelte, hogy nem, mert nagyon döcög ez a ló. Katinak ezenkívül volt még néhány gyermekes aranyköpése. Egy alkalommal a német vendégektől kapott kakaóporból készítettek nekünk kakaót.

Mielőtt belekortyolt volna, megkérdezte édesanyjától: – Anya, ha ezt megisszuk, akkor németül fogunk beszélni? Ahogy múltak az évek, úgy a gépesítés egyre jobban előtérbe került. Egyre több lett a traktor és az állati erőt fokozatosan felváltotta a gépi erő. A 80-as évek végére már csak egy pár ló maradt az istállóban. Ezeket az etetők, szórók feltöltésére, vagyis takarmányszállításra használták. Reggelente a munkások megpakolták a szekeret zsákolt takarmánnyal, kocsi elé fogták a lovakat és irány az erdő! Én is sokszor vettem részt ilyen etetések alkalmával. Vadat is szinte kivétel nélkül minden esetben láttunk. Őz, szarvas, vaddisznó, dám látványa egyáltalán nem volt ritkaság. Előfordult olyan, amikor valami oknál fogva nem dolgoztak az emberek, viszont etetési nap volt. Ezért apám fogta be a lovakat és családostul mentünk ki a disznós kertbe etetni.

Mint a mi ottlétünk, úgy a lovak ideje is lejárt. A tiszta szellőztetett lóistálló kellemes szagát felváltotta a bűzős, pöfögő traktorok és egyéb gépek utálatos zaja. A trágyakupac, amely mellett dúsan burjánzott a tyúkhúr, ehelyett hatalmas olajfoltok kezdtek éktelenkedni, ami mellett azonban nem nőtt semmi, sőt inkább kipusztult környékén a növényeknek még a csírája is A tiszta levegő és a csend már a múlté sok helyütt. Akárcsak Ubul a macskabagoly. Favágók hozták be hozzánk, mondván, hogy véletlenségből kivágták a fát, amelynek odújában meglapult az egyetlen fióka. Magasan volt az odú és lentről nem látszott, ezért döntötték ki a vastag tölgyet. Szerencsére a fiókának nem esett baja. Nagy tágas kalitka szerű építménybe helyeztük el, melyben meg repülni is megtanult.

Pelyhes tollgombóc volt, amikor hozzánk került, de hamar ütköztek tollai, gyorsan fejlődött. Bőségesen hordtuk neki az eleséget. Veréb, egér, vagy egyéb bagolycsőr számára finom falat mindig került ki számára. Nyár vége felé aztán. amikor már anyányivá eseperedett, nyitva hagytuk a ketrecének az ajtaját, Elment, de sokszor visszatért esténként. Nem szoktattuk teljesen kézhez, így most is csak a környező tuja fák valamelyikére szállt, néhány méterre tőlünk és hangosan huhogva közölt valamit. Nem hinném, hogy szidalom lett volna az esetleges ízetlen, vagy rágós verébpecsenyékért. Inkább köszönet volt a hangjában. Vagy, ha nem is éppen köszönet. de valami jóleső ragaszkodás. Legvalószínűbb azonban, hogy továbbra is várta az ingyen kosztot.

Ubul hamarosan párra talált, sőt, elhozta, mintegy bemutatásként. A vadon felnőtt bagoly azonban csak tisztes távolból huhogott és nem merészkedett olyan közel, mint Ubul. Egy másik énekesmadárnak is megmentettük családját a pusztulástól. Ablakunk előtt álló magas fenyőfák alsó ágai között valamely évben egy barázdabillegető pár fészkelt. Jött azonban egy nagy vihar, erős széllel és a fészket lefújta a fáról. A fészekben csak két fióka élte túl a zuhanást. Néhány naposak lehettek csupán. Az alaposan megrongálódott fészket megtapogattuk, olyanra próbáltuk formálni, mint az eredeti. Amikor ezzel készen lettünk, felerősítettük a kerítés tetejére. Így is kétséges volt, hogy a szülők elfogadják a fiókákat, de szerencsére nem történt ilyen fennakadás. A kereső szülők hamar rátaláltak a fészekre és sikeresen felnevelték a két fiókat. Szemünk előtt cseperedtek fel és rövidesen már a fészek peremén üldögélve várták a szüleiket. Akkor támadt izgalom közöttük, amikor valamelyik felnőtt madár megérkezett táplálékkal teli csőrrel.

A fiatalok ilyenkor hangosan csipogva és szárnyukat verdesve kérték a falatot. A szülő azonban amilyen gyorsan jött, olyan szemvillanás alatt el is tűnt. Akkor megint békés pihenésbe kezdtek a fiókák. Borzasak voltak, akár a fésületlen, kócos gyerekek. Hamarosan eljött a nap, amikor a bátrabbik egy merész el- gondolással elrúgta magát a fészektől. De lehet, hogy a lágy szellő segített rajta. Egy két karnyújtásnyira hintázó fenyőfa ágára telepedett le. Nem volt valami híresen szép repülés, de a jég megtört.

Nyilván, többet nem is lehetett várni tőle. Másnapra azonban mindkét fiatal kirepült a fészekből. Szüleiktől bátorságot, biztatást kaptak. Nem véletlenül mondják, hogy bátraké a szerencse. Bátorsággal még életet is lehet menteni, mint ahogyan ezt az alábbi történet is igazolja. Volt egy kis aranyhörcsögöm, akinek lakhelyül egy nagy, tágas kalitka szolgált. Benne mindenféle neki való játékkal, forgatható karikával és agyagból készült házikóval, ahova aludni járt be rendszerint. Sokszor nappal is mozgott, de igazán éjszaka volt aktív.

Bármennyire tágas és jó helye volt, időnként ki szoktuk venni és akkor szem előtt tartva mozoghatott kedvére. Egy ilyen szabadon bocsátás alkalmával édesanyámat meglátogatta két barátnője. Az egyik egy termetes hölgy volt, a másik pedig, bár a maga módján csodálta és szerette a kis hörcsögöt, de hozzányúlni a világért sem mert volna. Nem volt hozzá bátorsága, legalábbis egyenlőre. Ahogy ilyenkor szokás, anyám hellyel kínálta a vendégeket. A konyhában volt egy kanapé, oda invitálta a hölgyeket. A beszélgetés hevében nem vették észre, hogy a hörcsög is ezen az ülő alkalmatosságon futkosott. A termetesebb hölgy már-már belehuppant a kényelmes kanapéba, amikor a másik felsikítva kapott ki alóla valamit az utolsó pillanatban. A hörcsög volt, amit kirántott, megkímélve a biztos összenyomódástól. Ennek a hölgynek szerencsére, pillanatok alatt elszállt a bátortalansága, hőstettével” megmentette a kis hörcsög életét.

Ez esetben is megtört a jég, ezek után már bátran megmerte simogatni a kedvencet. Talán már említettem, hogy a gyerekszobám inkább hasonlított egy természetbúvár múzeumhoz, semmint lakószobához. A szekrényüvegek mögött féltve őrzött kincseim. Rovargyűjtemény, lepkegyűjtemény, tobozgyűjtemény, ásvány- és kagylógyűjtemény. különféle csigaházak, állati fogak, koponyák, bőrök, szarvak, hurkapálcából és ujjnyi vastag egyenes bodzavesszőkből készített magasles makett, meg sok ehhez hasonló apróságok díszítették a gyerekszobát. Rovargyűjteményem egyes példányaihoz olyan izgalmas történetek fűződnek, csaknem, mint a felnőttek nagy becsben tartott trófeáihoz. A szomszéd udvarban hátul, nagy almafa terebélyesedett.

Nyári alma volt, a nyár közepén érett és a túlérésben lévő zamatos gyümölcsök lepotyogtak a fáról. Mézédes húsukat nagyon kedveltük, de nem csak mi, hanem rájártak a darazsak, a közönséges kecskedarázson kívül a félelmet keltő lódarazsak is. Haragos zúgással vágódtak a lomb közé, aztán leszálltak egy-egy kiszemelt gyümölcsre, a földön. Nem volt veszélytelen ott lakmározni. A tisztes távolság ajánlott volt. Főleg, ha két méretes, kapitális lódarázs birokra kelt egymással. Veszedelmes zsongással teperték, győzték egymást. Mindegyik szúrni, vagy harapni akarta ellenfelét. Ilyen körülmények között tettem szert a lódarázsra, gyűjteményem számára.

A másik emlékezetes élmény volt, amikor a bálványosi halastónál sikerült egy néhány méterre szitáló nagy sebes acsát eltalálnom légpuskával. Egy helyben villódzott a levegőben, csodálatosan színpompás, vékonyka ékszerdoboz. Olyan szerencsésen sikerült eltalálni, hogy semmiféle sérülés nem látszott rajta, gyűjteményem egyik gyöngyszeme lett. Mint ahogyan a szarvasbogáragancsok is. A nagy kiterjedésű diós mellett volt egy öreg fákból álló szelídgesztenyés erdő. Amellett pedig öreg tölgyes. Mégis, a gesztenyésben volt található a legtöbb szarvasbogár maradvány.

Mert talán mondanom sem kell, hogy nem az élő rovarokat gyűjtöttük, hanem a baglyok és más ragadozók által otthagyott szarvasbogár agancsát. Az is előfordult nem egyszer, hogy egész, sértetlen példányokat sikerült felfedeznünk a markáns fák tövében. Izgatottan bújtuk a sűrű erdőt és öröm volt, ha kapitális agancsokat találtunk. Mert egy ifjú vadásznak is ez kell: vágyakozás, remény, várakozás, fokozott izgalom, keresés, kemény fáradozás, élmény, siker, jó trófea…és ami mindezeket keretbe foglalja és a legnemesebb aranyba ötvözi az idő segítségével, azaz EMLÉK. A rovarok preparálását viszonylag könnyedén megtanultam magamtól. Azonban más, állatok, szőrmés, szárnyas, hal, hüllő kétéltű, kitömésével nem foglalkoztam behatóan. Ha már hüllőt és kétéltűt említettem, had mondjam el, hogy egyszer bent a pusztában, a kövesút és a magtár közötti füves térségen felfedeztem egy alkalommal két, egymással tekergőző, hevesen küszködő lábatlan gyíkot. Mi úgy hívtuk, hogy kuszma. Csodálattal bámultam néhány pillanatig őket.

Nem harapták egymást, szájukat ki sem nyitották, fejük azonban egy irányban volt és úgy csavarták egymásra testüket, mint pék a fonott kalácsot. A verekedő kuszmák sem mindennapi látvány, ámbátor felnőtt fejjel visszagondolva, nem is teljesen bizonyos, hogy a közöttük lévő viszály alapja agresszió volt. Ugyanennyi erővel lehetett, szerelemtől fűtött bájos délutáni eszmecsere” is. A pusztában az út menti árkokban jócskán összegyűlt a víz nyári záporok után, a békák legnagyobb örömére. Mi, gyerekek azonban nem hagytuk mindig örülni őket. Nem bántottuk egyszer sem, hanem azzal szórakoztunk, hogy egy darab botot, ha óvatosan aládugtunk, a breki szépen ráült és így kiemeltük a vízből. A varangyos béka kevés volt, sokkal inkább a kecskebékákat és a vöröshasú unkákat,,boldogítottuk”.

Bár állatokról szól ez a fejezet, had említsek néhány szót a gombázásról. Annak ellenére, hogy gyermekkoromat erdőben töltöttem, családom sosem volt igazán oda a gombáért, mint gasztronómiai élvezet. Kivételt csupán az óriáspöfeteg, a csiperke és nagy ritkán a csibegomba, vagy hivatalos nevén szegfűgomba képezett. A pöfeteget a vaddisznós kert kerítése mellett, kerten kívül, a Bagó-hegyi szélen szoktuk találni. Csiperkét a Degeszi csapda előtti széles nyiladékon. Csibegombát pedig a Borsos-kereszt füves nyiladékán. A sokak által megénekelt és magasztalt vargánya felénk nem volt. Amilyen kevés gombázási tapasztalatom van tehát, annál bővebb lehetőség kínálkozott az állatvilág megismerésére!

Írta és fényképezte Kovács Gábor: Az állatok a ház körül. A szerző válogatása a Tótokilap – című könyvől

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Kiemelt cikk

Fókuszban a vadbalesetek: Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Published

on

Veszprém vármegyében éves szinten közel 400 vadbaleset mellett helyszínelnek a vármegyei rendőrök, ami, ha úgy vesszük, azt jelenti, hogy átlagosan minden napra jut egy helyszínelés. A főkapitányság munkatársai a vadbaleseteket elemezték, majd a balesetek helyszínét térképes nézetben közzétették, melyet ráadásul folyamatosan frissítenek. Így nemcsak a helyben élők, hanem a vármegyén átutazók is láthatják, hol a legkockázatosabb áthaladni. Tanácsokról, tippekről s arról is kérdeztük még a Veszprém vármegyei rendőröket, hogy mit is kell tenni, ha balesetet szenvedünk, ami valljuk be, sokszor még a vadászoknak is fejtörést okoz. Szó esett arról is, ha az elütött vadat elvisszük, akkor lopást követünk el s a vadbalesetek kapcsán a társaságok tevékenységére is figyelem fordul. Az Agro Jager Newsnak Bartók Judit rendőr alezredes, a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálatának munkatársa nyilatkozott.

Térképes nézetben, napi frissítéssel tette közzé a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság azokat a vármegyei utakat, amelyeken vadbalesetek történtek. Forrás. Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hogyan találták ki, hogy térképes nézetre vetítik a legveszélyeseb útszakaszokat?

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Facebook közösségi oldalán (Veszprém vármegyei rendőrség) rendszeresen közölte azokat a baleseteket, melyek vadon élő állattal történt ütközésekkor történtek. A posztokkal a célunk az volt, hogy követőink tájékozódjanak, mely útszakaszokon jelennek meg a vadállatok, és tanácsokkal, ajánlásokkal igyekeztük és igyekszünk most is megelőzni az ütközést. Baleset bekövetkezése esetén pedig a személyi sérülés kimenetelének enyhítésére, és az anyagi kár mértékének csökkentésére törekszünk.

Bartók Judit rendőr alezredes, a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálatának szóvivője.

Ezeket a közleményeket rendszerint átvette más médiatartalom-szolgáltató is, és egyre népszerűbbnek mutatkoztak a cikkeink. A visszajelzések alapján körvonalazódott, hogy sokan így informálódnak, hogy vármegyénkben hol kell leginkább vadveszélyre számítani. Ugyan jelzőtáblák is figyelmeztetnek a veszélyre, mégis egy jellemzően fás-bokros terület, vagy épp Balaton-közeli nádas nagyobb eséllyel vonzza a nagyvadakat, ezáltal vonulásuk is kiszámíthatatlan. Korábban jellemző volt a nászidőszakban, kora hajnalban, illetve kora esti órákban történt vadelütés, de mára már a nap bármely szakában számítani lehet és kell is őzre, szarvasra vagy vaddisznóra. Ezek a nagyvadak ugyanis komoly anyagi kárt okoznak a járművezetőnek, illetve több esetben – a váratlan felbukkanásuk miatt – személyi sérüléssel járó balesetet is előidéznek.

Február 20án Veszprém és Várpalota között helyszíneltek a rendőrök, mert egy budapesti autós vaddal ütközött. Forrás: Rendőrség

A közösségi oldalunk immáron több mint 32 ezer követővel bír, és többtízezres elérést eredményez egy-egy vadbalesetettel kapcsolatos felhívásunk. Így született meg az az ötlet, hogy egy térképen jelöljük azokat az útszakaszokat, fő-és mellékútvonalakat, melyet megközelítve már számítanunk kell vadállatokra. A csatlakozzteis.hu/vadterkep weboldal – Kattints ide és tájékozódj! – egy innovativ és hasznos eszköz a közlekedésbiztonság növelése, a balesetek számának csökkentése, valamint az emberi élet és az állatvilág védelme érdekében, A térkép lehetővé teszi az autósoknak, hogy megtervezzék az útvonalat, figyelembe véve a jelölt vadveszélyes szakaszokat.

Kattints a képre és kövesd a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság híreit a Facebookon is!

Veszprém vármegye nagyvadas vadásztársaságok sorát bírja. Éves szinten mennyi vadütközést tartanak számon? Mennyi baleset jut a rendőrség tudomására?

Veszprém vármegye illetékességi területén 2024-ben 362 vadelütés miatt indult eljárás. Általánosságban elmondható, hogy – az elmúlt öt év tekintetében – hasonló, 400 alatti számadattal zártuk a baleseti nyilvántartást. Egyedül 2021-ben emelkedett meg a vadállatokkal történő ütközéses esetek száma, abban az évben 426 volt. Ugyan arra nem áll rendelkezésre statisztikai adat, hogy mennyi balesetet előztünk meg a vadtérképpel, de a visszajelzések és annak használata igazolja, hasznos, és sokak által kedvelt, látogatott oldal.

2025. január 26-án Tés külterületén borult árokba egy Ford Ranger típusú személygépkocsi, amikor szarvassal ütközött. Fotó: Rendőrség

Milyen gyakran frissítik az adatokat?

Napi rendszerességgel értékeljük a baleseti adatokat, és ha azt tapasztaljuk, hogy egy adott útszakaszon nagyobb számban fordult elő vadelütés, akkor a térképet az aktuális adatokkal feltöltjük, így adunk pontos és hiteles információkat a közlekedőknek.

Nyirád külterületén négy vaddisznót gázoltak 2024. december 16-án. Fotó: Rendőrség

Milyen balesetmegelőzési eszközöket vetnek még be a vármegye útjain?

Számos módszerrel és eszközzel igyekeznek a Veszprém vármegyei rendőrök az autósok segítségére lenni a vadbalesetek megelőzése érdekében. Optikai vadriasztó prizmák kerültek ki – számszerűen 77 darab – azokra a főútszakaszokra, ahol korábban gyakoribb volt a vadgázolás. Az útszéli oszlopokra felszerelt kék fóliás optikai vadriasztó prizma a gépjármű fényszóró fényét a menetirányra merőlegesen fordítja el, így a jármű elhaladásakor egy stabil optikai riasztókerítés jön létre, amely a vadakat az út mellől elriasztja. Mivel a vadreflektor a fényszóró fényét az út melletti terepre veri vissza, a járművezetőt a visszaverődő fény nem vakítja el.

2024. december 12-én tótvázsony külterületénél gázolt el egy szarvast a képen látható gépjármű. Fotó: Rendőrség

Ezen túl a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai – baleset-megelőzési kampányok keretében – vadriasztó prizmákat adtak át a szabályosan közlekedő járművezetők részére, illetve a társadalmi szerepvállalással támogatott eszközbeszerzések is jelentős segítséget nyújtanak.

Erről bővebben itt és ide kattintva lehet bővebb tájékoztatást kapni!

2021. november 16-án kezdődött meg a 710-es számú főútvonalon a vadriasztó prízmák telepítése, amelyet Borbély Zoltán rendőr alezredes, a Balatonalmádi Rendőrkapitányság vezetője személyesen is megtekintett. Fotó: Rendőrség

Amennyiben balesetet szenvedünk, milyen tanácsokat ad a közlekedésben résztvevőknek a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság, hiszen még egy-egy vármegyét is jól ismerő vadász számára is nehézkes a helyi vadásztársaságot elérni. Egyáltalán mit tegyünk?

Ha baleset történt, akkor azonnal meg kell állni, és olyan biztonságos helyre kell lehúzódni, ahol a további balesetek bekövetkezése elkerülhető. Fontos, hogy ilyen esetben bejelentést kell tenni a 112-es díjmentes, segélyhívó számon, vagy ha ismert a rendőr-főkapitányság, rendőrkapitányság, vagy rendőrőrs telefonszáma, akkor ott az esetet jelentve segítséget hívni. Az illetékes vadásztársaságot a rendőrség munkatársai értesítik, akik intézkednek a vad elszállítására, sérült vad esetén annak felkutatására.
Minden alkalommal hangsúlyozzuk, amennyiben a vad még él, arra is figyelni kell, hogy a többi járművezető részére kellő távolságból jelzést kell adni a további balesetek elkerülése érdekében. Nem szabad az állatot lehúzni az úttestről, mert lehet, hogy még életben van, és egy rémült vad súlyos sérülést okozhat patáival, agancsával vagy harapásával. Az elpusztult állatot pedig tilos elvinni, ugyanis az lopásnak számít. Az illetékes vadásztársaság értesítését követően annak további sorsát már a szakemberek intézik.

Egy vadriasztó prízma a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén. Fotó: Rendőrség

Pontosításképpen: aki vadat gázol és azt a gépjárművével teszi, mit valósít meg és alapesetben milyen büntetésre számíthat, ha elviszi a vadat?

Vadgázolás alkalmával is – minden esetben – vizsgálja a rendőrség, hogy a sofőr részéről megállapítható-e KRESZ szabályszegés, például sebességtúllépés. Továbbá azt is vizsgáljuk, hogy a vadásztársaság részéről történt-e olyan tevékenység, amelyet korábban nem engedélyeztek, illetve annak gyakorlásakor mulasztás történt-e? (például vadhajtás).

Dr. Szilágyi Bay Péter érdeklődésére Bartók Judit r. alezredes, Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálat szóvivője válaszolt

Tovább olvasom

Kiemelt cikk

Villámkérdések és vadgazdálkodás – Az Agrárminisztérium válaszolt

Published

on

Keletről új betegség robbant be az állattenyésztésbe és a kiskérődzők pestise miatt felvetődött a kérdés, hogy veszélyben van-e az őz-, és a muflonállományunk? Még a szakemberek előtt is kérdéses, hogy lesz-e járvány az őz esetében, de annyi biztos, hogy az Agrárminisztérium elrendelte az elhullott és az elejtett őzek vizsgálatát azokban vármegyékben, ahol ez a járványos betegség felütötte a fejét. Nyugalom! A gyors járványügyi intézkedések következtében, úgy tűnik, sikerül megállítani a juhágazatokban a betegséget, még a kihajtások előtt!

Állandó téma, a vadásztársaságokon belül, a hivatásos vadász szakmai munkájának ellenőrzése, jogállása. Mivel már a következő vadászidényre készülünk, arról is megkérdeztük a szaktárcát, hogyan is lehet fácánt nevelni a madárinfluenza kitörései miatt, s azok a vadásztársaságok, akik bejelentés nélkül madarat nevelnek, milyen szankciókra számíthatnak? Továbbá szó esett még a mezeinyúl- exportról s arról is, hogyan lehet a társaságoknak jogszerűen, vérfrissítés céljából jogszerűen mezei nyulat vagy egyáltalán élő vadat „cserélnie” és azokat a vadászterületen szabadon engedni?

Villámkérdések és azonnali válaszok az Agrárminisztérium Sajtóirodájától, egy szokatlan, de tartalmas interjúban, itt a 25 éves Agro Jager News hasábjain, az ország legnagyobb és legrégebbi online, vadászati portálján.

Egy őzbak valahol a magyar-román határ közelében. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

A kiskérődzők pestise kapcsán felmerült a kérdés, hogy mekkora veszélyben lehetnek a hazai muflonállományok, illetőleg az őzállományok? Ez utóbbi, azért nagyon fontos kérdés, mert egyes alföldi vadásztársaságok működési költségeit a legtöbb esetben az őz vadászatára alapozzák.

Kevés tudományos adat áll rendelkezésre a hazai klimatikus körülmények között élő vadkérődző fajok (őz, muflon) fogékonyságát illetően. Jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy a vírus a vadállományban, a házi kiskérődzőktől függetlenül, fennmaradna. A hazai vadkérődző állomány esetleges fertőződése esetén a szakemberek véleménye alapján inkább az valószínűsíthető, hogy a betegség önkorlátozóvá válik.

Illusztráció. Az elpusztult őzeket jelentenie kell a Vas, valamint a Zala vármegyében működő vadgazdálkodóknak. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Amennyiben megbetegíti a fent említett vadfajokat, akkor milyen teendői vannak az alföldi vadgazdáknak? Milyen intézkedésekre számíthatnak, mire készüljenek fel a társaságok? Várható-e vadászati ágazati tájékoztató? Az elhullott állatok kapcsán pedig, van-e bármilyen teendője például: a magyar-román határ mentén gazdálkodó vadásztársaságoknak? Egyáltalán detektálták-e a vadon élő őz-, muflon populációban a vírus jelenlétét?

A Zala vármegyei kitörést követően 2025. január 31. óta Zala és Vas vármegyében az összes kilőtt és elhullottan talált őzből és muflonból kiskérődzők pestisének vizsgálata céljából kettő darab orrtampon mintát kell venni. Eddig egyetlen mintából sem került kimutatásra a vírus.
Ennek ellenére nagyon fontos a megelőzés, tehát annak biztosítása, hogy a vadon élő kiskérődzők és a juhok, kecskék találkozási lehetőségeit a minimálisra csökkentsük. Amennyiben a vadászok bágyadt, köhögő, elesett őzet, muflont látnak, amelynek erősen könnyezik a szeme, folyik az orra, esetleg véres hasmenést ürít, annak kilövése után azonnal értesítenie kell a területileg illetékes hatósági állatorvost, aki gondoskodik a megfelelő mintavételről, ami a betegség kizárásához elengedhetetlen.

Vadőr pásztázza a tájat. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Több vadásztársaság esetében vita tárgyát képezi, hogy szükség van-e vadászmester alkalmazására, illetőleg elégséges-e csak a hivatásos vadász alkalmazása. Továbbá a társaságon belül lehet e hivatásos vadász és a vadászmester egy személyben, egyáltalán vállalható-e így a tisztség?

A tárgyban az alábbi választ adható: a Vtv. 57. § (4) bekezdése, a vadászatra jogosult tartamos vadgazdálkodás biztosítása érdekében rendeli el a szakmai irányító kinevezését. A Vhr. 44/A. § pontja, részletezi, az ehhez szükséges személyi feltételeket. Ugyanezen szakasz (2) bekezdése szerint, a szakmai irányítói feladatokat a vadászatra jogosult alkalmazásában álló hivatásos vadász is elláthatja. A második kérdés vonatkozásában, egy adott vadászatra jogosult működési formája (pl. vadásztársaság – egyesület) illetve annak alap- és/vagy működési, helyi/házi szabályzata adhat választ, hogy kit milyen tisztségre lehet jelölni.

Ki ellenőrizheti a vadőrt? Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

A hivatásos vadász munkája ellenőrzésére ki jogosult és mi a teendő akkor, ha a munkáltatói jog gyakorlójának (aki nem vadászmester) egyáltalán nincs semmiféle szakmai, szakirányú vadgazdálkodási végzettsége és a társaságban senkinek nincs semmiféle vadászati, szakirányú képesítése?

A hivatásos vadásznak, mint minden munkavállalónak a munkaszerződése, továbbá munkaköri leírása vélelmezhetően kellően szabályozott abban a tekintetben is, hogy kinek és hogyan tartozik felelősséggel a munkájáért, ki jogosult munkavégzését ellenőrizni. Alapesetben, a vadászatra jogosult törvényes képviselője, a munkáltatói jogkör gyakorlója, vagyis ő az, aki elsődlegesen számon kérheti a hivatásos vadász által elvégzett munkát. Mindezekre tekintettel, tehát nincs összefüggés, nem releváns, hogy a törvényes képviselő milyen végzettséggel rendelkezik.

Állandó és örökös kérdések: Kinek mi a szakmai végzettsége? Szakmai vezető vagy munkáltatói jogok gyakorlója? Ki és kinek adhat utasításokat, különösen szakmai utasításokat? Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Madárinfluenza kapcsán: milyen intézkedésekre készülhetnek a vadfarmok és azok a vadásztársaságok, akik élő madarat vásárolnak tovább tenyésztésre, későbbi kibocsátásra? Milyen jogszabályi előírásoknak kell megfelelnie? Milyen büntetésre számíthatnak azok a társaságok, akik nem jelentik be, hogy területükön fácánt vagy foglyot tenyésztenek?

A vadászható szárnyasok mindaddig, amíg szabadon nem engedik őket, baromfinak minősülnek. Így a tartási helyeikre ugyanazok az előírások vonatkoznak, mint a baromfitartó telepekre. A járványvédelmi rendszernek is ugyanolyan szintűnek kell lennie, mint a baromfitartó telepeken, minimalizálva annak a kockázatát, hogy fertőző betegség, pl. madárinfluenza kerülhessen az állományba akár a vadon élő madarak, akár ragályfogó tárgyak, személyek, járművek közvetítésével. Így többek között a madarakat fedett helyen kell etetni és itatni, valamint a takarmányt és az almot is úgy kell tárolni, hogy ahhoz idegen fajú állat ne férhessen hozzá. A személy-és járműforgalmat a gazdaságban minimálisra kell csökkenteni és azok csak az előírások szigorú és következetes betartásával történhetnek.

AM: A vadászható szárnyasok mindaddig, amíg szabadon nem engedik őket, baromfinak minősülnek. Így a tartási helyeikre ugyanazok az előírások vonatkoznak, mint a baromfitartó telepekre. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

Amennyiben mégis megjelenik a telepen a madárinfluenza, ugyanolyan intézkedések vonatkoznak rá, mint a többi baromfitelep esetében: többek között a fertőzött állomány felszámolásra kerül, a telep körül korlátozás alatt álló körzetek kerülnek felállításra és a telep újratelepítése csak a körzetek feloldását követően, a jogszabályoknak megfelelő módon és időben történhet.

Amennyiben illegális állattartásra derül fény, az szankciót von maga után.

Amennyiben megjelenik a fácántelepen a madárinfluenza, a fertőzött állomány felszámolásra kerül. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

A 2024/2025. évi élőnyúl export kapcsán mekkora volument bonyolított le Magyarország? Melyek voltak a kiemelkedő vármegyék és mely országokba szállították a hazai mezei nyulakat? Hogyan értékeli az Agrárminisztérium, hogy egyre jobban elterjed a csapdás élőnyúlbefogás? Aki ilyen módszerrel csapdázza a mezei nyulat, milyen jogszabályi előírásoknak kell megfelelnie?

A 2024/2025. évi élőnyúl export adatai jelenleg még nem állnak rendelkezésre, de az elmondható, hogy Békés, Csongrád-Csanád és Hajdú-Bihar vármegyék voltak kiemelkedőek. A legfontosabb célországok Olaszország és Franciaország voltak. (Nagyjából 5/6 illetve 1/6 arányban). A csapdás élőnyúl befogás jelentősége, elterjedése nő, amelynek okai a mezőgazdaságban is tapasztalható megfelelő humán erőforrás hiánya, valamint annak igen magas költségvonzata. A csapdás befogás viszont korlátozott számú mezei nyúl befogását teszi lehetővé, így egyszeri nagy mennyiségű mezei nyúl befogására nem alkalmas. Korlátozó tényező még az időjárással összefüggő fogási hatékonyság is, viszont az egyszeri bekerülési költség, amely viszonylagosan hamar megtérülhet, vonzóvá teszi a módszer használatát. Jogszabályi háttér tekintetében a mezei nyúl élve befogásának, valamint a csapdázásra vonatkozó szabályozásnak együttesen kell megfelelni.

Több jogszabály is vonatkozik a vadbefogásra, a vadszállításra és a kibocsátásra. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager

A járványok kapcsán: bevált gyakorlat a vadásztársaságok között, hogy jó genetikai adottságú mezei nyulakat „cserélnek”, engednek szabadon egymás között a vadásztársaságok vadászterületeiken, azért, hogy vérfrissítéssel erősítsék az állományaikat. Ezek kapcsán felmerült egy olyan kérdés, hogy szükséges-e állategészségügyi vizsgálat, vagy a cserék, vérfrissítések kapcsán állatorvosi vizsgálatok nélkül is szabadon engedhetik az állatokat?

Igen, szükséges állategészségügyi vizsgálat. Az élő állatok belföldi szállításának állat-egészségügyi szabályairól 87/2012 (VIII.27.) VM rendelet (továbbiakban: Szállítási rendelet) 2012. szeptember 4-én lépett hatályba, rendelkezéseit alkalmazni kell többek között a szabad természetből befogott, vagy tenyésztett vadászható állatfajok (szarvasfélék, muflon, vaddisznó, mezei nyúl, üregi nyúl) esetében is.

Írta és a kérdéseket szerkesztette:
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M., lapigazgató
Agro Jager News

A villámkérdésekre válaszolt:
Agrárminisztérium Sajtóiroda

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Vezető tisztségviselőkre vonatkozó alapvetések vadászati egyesületeknél

A 2024-25-ös vadászati év befejeztével – a vadásztársaságok többsége – választási ciklust is zár

Published

on

A 2024-25-ös vadászati év befejeztével – a vadásztársaságok többsége – választási ciklust is zár, és a következő hónapokban sor kerül a vezető tisztségviselők megválasztására. A Védegylet egy segédanyag közreadásával kívánja segíteni ezt a folyamatot.

Figyelembe véve az egyesületek működését meghatározó jogszabályi változásokat, a vadgazdálkodási és vadászati ágazatban is megjelenő digitális forradalom technológiai vívmányainak alkalmazását, az alábbiakra szeretnénk felhívni a választók figyelmét.

Olyan vezető személyeket kell megválasztani, akik elhivatottak a magyar vadgazdálkodás és vadászat iránt, szakmailag felkészültek, tudnak közösségben élni, dolgozni, kapcsolatot tartani és felelősséggel vállalják az egyesület korrekt vezetését.

 

Segédanyag:

Vezető tisztségviselőkre vonatkozó alapvetések vadászati egyesületek esetében

(word formátum, feltöltve 2025. március 4-én)

Forrás: OMVV

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom