Keressen minket

Vadászat

A november végi muflonkos

Talabos Richárd muflonkosra vadászott

Közzétéve:

Talabos Richárd november végén muflonkosokra vadászott.  Élményeit osztotta meg lapunkkal:

Igazából a vadászsikereim után, amikor bakokat és vaddisznókant ejtettem el, kezdett megfogalmazódni bennem: jó lenne terítékre hozni a magyar ötöst. November 21-én hoztam terítékre a dámbikát és november 24-én már egyik nagyon jó ismerősöm területén cserkeltük a kosokat. Kis cserkelést követően kinéztünk egy szóróra, ahol szép számban jelen voltak a muflonok.

Fotó: Talabos Richárd – Agro Jager News

Rögtön megakadt a szemem egy szép öngyilkoson. A bal csigája a szeme felé nőtt, viszont a jobb csiga nyolcvan centiméter fölött volt, ami nekem a határt jelentette. Óvatosan felmásztunk a lesre, de pár tarvad kiszúrt bennünket és szépen arrébb is állt a nyáj. Kísérőm, egyben nagyon jó ismerősöm, mondta, hogy várjunk, hátha visszajönnek a szóróra. Mivel a lővilág is fogyott és a nyáj sem akart visszajönni, úgy döntöttem, hogy megpróbálom őket cserkelve utolérni. Kísérőm mondta, hogy jó, de ő maradna a lesen és próbáljam meg egyedül elejteni. Már utánuk is eredtem. Egy erdő szélén legelt a nyáj. 200 méterre voltam tőlük, mikor elkezdtem keresni a nekem megfelelőt. Mindenképpen öngyilkos kost akartam.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Ilyen távolságról csak azt tudtam elbírálni, hogy talán öngyilkos, mert a többin egészen jól látszódott, hogy nem. Úgy két-három kosra mondtam, hogy talán. Elkezdtem közelebb cserkelni, hogy a talánból biztos legyen. A nyáj egyben volt. 170 méterig tudtam menni. Itt újra láttam az egyik nagyon sötét kost, amit oldalról öngyilkosnak véltem. Egyszer külön állt és teljesen szembe fordult velem. Ekkor már biztos voltam, hogy egy öngyilkos kos, körülbelül 55-60 cm-es szarvval.

Fotó: Talabos Richárd – Agro Jager News

Egészen eddig a pillanatig nem foglalkoztam az otthon felejtett lőbottal, ami ilyen távolságra már igen nagy segítség lett volna. A lőbot azonban otthon a terasz korlátját támasztotta. És igen! A kísérőm is otthon felejtette. Ettől is lehet szép a vadászat. Ha mindig minden úgy lenne, ahogy lennie kellene, az már nem is az igazi. Próbáltam egy fatörzshöz kitámasztani, de nem sikerült. Egy bokor vagy másik fa, netán gally mindig az útban volt. 167 méterre állt tőlem, így szabadkézből nem éreztem biztonságosnak a lövést. A szél viszont fordult és a nyáj eltűnt az erdőben. A lővilág is elfogyott, így én is elindultam visszafelé. Következő alkalommal megbeszéltük, hogy találkozunk a terület szélén, útközben pedig a kísérőm beír. Így is történt, amikor érkezett a telefon, hogy a beírás rendben van, de sajnos közbejött egy fontos elintéznivaló. Ha gondolom, menjek egyedül. A területet ismerem, ha bármi történik – hívjam. Keresőtávcső, fegyver, lőbot, kalap és már indultam is cserkelni. Ismét délután volt.

Fotó: Talabos Richárd – Agro Jager News

Mikor beértem az erdőbe, rögtön találkoztam két nagy kossal, akik a sűrűbe vetették magukat. Szép, nagyívű csigájuk volt.Sokáig azt hittem, hogy mára ennyit tartogatott nekem a szerencse, míg visszafelé menet meg  nem pillantottam egy kisebb nyájat. Erdő melletti bokros, gazos részen csipegettek. Öt-hét kos, három juh, egy jerke és két bárányból állt. Úgy 300 – 350 méterre lehettek. Sikerült becserkelnem őket a magas gazban, 70 méterre. Egy bokor mellett állítottam fel a lőbotot. Elkezdtem bírálni őket. Hamar kiderült, hogy sem a bal oldalt álló három és jobb oldalt lévő kos sem az enyém.

Fotó: Talabos Richárd – Agro Jager News

A középső két kost nagyon nehezen tudtam elbírálni, a magas gaz miatt, mert nem fordultak felém. A lővilág ismét rohamosan fogyott, mert jó széllel, megfelelő takarásban, már közel fél órája néztem őket. Kiderült, hogy az egyik ismét nem jó nekem, így már csak az utolsóra kellett összpontosítanom. Már a fegyver is húzta a vállam, raktam egyikről a másikra. A kos persze mindig takarásban vagy háttal nekem. Már csak 50 méterre voltak tőlem, mire végre szembe fordult és rám is nézett. Ez az amiért jöttem. Fegyver a lőbotra, de most meg szemben állt és elkezdtem remegni is. A vadászláz vagy már a kimerültség, gondoltam. Befordult keresztbe egy bokor takarásába. Nem bírtam tovább várni, így pozíciót váltottam. Ez jónak is bizonyult mindaddig, míg egy mezei nyúl tőlem egy méterre fel nem pattant és ahogy kell, nem kis bosszankodásomra, elvitte a muflonokat. Hívtam a kísérőmet, hogy így jártam, ezt történt. Megbeszéltünk egy új időpontot, hogy amikor nekem jó, ugyanígy meg tudjuk oldani. Harmadik alkalom – ismét délután. Kaptam a telefont, hogy be vagyok írva és indulhatok. Most,  a rossz szél miatt, teljesen más irányból kezdtem, mint a múltkor. Az erdőben ismét találkoztam két kossal, mintha ugyanazok lettek volna, mint a múltkor.

Fotó: Talabos Richárd – Agro Jager News

Nekem nagyok, nem öngyilkos kosok. Kiértem egy nagyobb tisztásra, ahol még nem jártam. Körbe távcsöveztem és láttam, hogy a tisztás túloldalán van egy nyáj, benne 10-15-kossal. Ritkásan nagyobb gaz, a tisztás közepén egy akáccsoporttal. Elindultam az akácos felé a nagyobb gazok takarásában, néha guggolva, de loptam a távolságot. Ahogy csökkent a távolság, úgy csökkent a lővilág is. Az akáccsoporttól 130-150 méterre, balra tarvadak, középen kosok, jobbra ismét tarvadak a kosokkal. Ismét nehezen bírálható helyen, majdnem rossz széllel próbálkoztam. Még nem találtam lőhető kost, amikor balról elkezdtek szaladni a muflonok, vitték a többit is magukkal. Nem értettem miért. Arra gondoltam, biztos megérezték a szagomat. Elindultam kifelé a tisztásról, mire egy konda disznó tört ki. Így már világos volt, hogy miért ugrottak el a muflonok. Elkísértek egy darabig a visszavezető úton, így velük kellett beérjem. Hívtam a kísérőmet, hogy ismét nem sikerült elejteni kost, és megbeszéltünk egy újabb időpontot.

Most úgy döntöttem, hogy egy 24 órás szolgálat után, reggel indulok vadászni. Beíratkozás után ismét egyedül indultam meghódítani az erdőt. Egy kis tisztás felől mentem, ahol egy kos állt a gazosban. Láttam, hogy a bal szarva törött. Gondoltam becserkelem, megnézem a másik szarvát, hogy milyen. Sikerült is, de a jobbos csiga bőven 80 cm fölött volt, így hagytam tovább legelni. Bementem az erdőbe és elindultam a másik tisztás felé. Az erdő szélén egy nyájra lettem figyelmes, tele kosokkal. Rögtön feltűnt két öngyilkos, de a lövéshez nem jutottam, mert valami miatt kiszaladtak a tisztásra. Az erdő szélén egy nagy tölgy adott takarást. 150 méterre voltak. Megtaláltam a kosomat, a lőbotot felállítottam, fegyver rá és már a céltávcsövön keresztül vártam a megfelelő pillanatot. Bő 10 perc elteltével mellőlem négy tarvad váltott ki, körülbelül 15 méterre. Észrevettek és futva mentek a nyáj felé, természetesen megint  az egész nyájat vitték magukkal. Céltávcsőben szépen tudtam követni a kosomat, ami elég messze állt meg, a nyáj szélén egy jerkével. Próbáltam megsaccolni a távolságot, kb. 250 méter. A jerke elindult a nyájhoz, én pedig úgy döntöttem, hogy megpróbálom elejteni a kost, ami szinte kínálta magát, szépen keresztbe állt. Gerincre helyeztem a szálkeresztet, kibiztosítottam és eldördült a lövés. A kos összerogyott, de láttam, hogy kapálózik. Így gyorsan újratöltöttem, ha netán ismételnem kellene. Céltávcsőben figyelve azt láttam, hogy rövid idő után feláll és elindult az erdő felé, lépegetve. Nem állt meg, így ismételtem, mire tűzben rogyott. Nem mozdult többet. Kicsit megnyugodva hívtam a kísérőmet, hogy sikerült és merre vagyok. Gratulált és mondta, hogy nincs messze, máris jön. Töreteket törtem és elindultam birtokba venni a kosomat. Mire odaértem, már a kísérőm is megérkezett és ő adta át a vadásztöretemet. Nagyon meg voltam elégedve. A muflon mindkét csigája nyakba növő volt, olyan,amiért jöttem. Kiderült , hogy az első lövés üres nyaktőlövés lett. Elmeséltem, hogyan történt a lövés az igen nagy távolságból. Utólag lemérve az erdő szélét, 302 méterről sikerült terítékre hoznom. Köszönöm Diána.

Fotó: Talabos Richárd – Agro Jager News

Köszönöm mindenkinek a lehetőséget, a kísérést, örülök, hogy új vadászbarátokat ismerhettem meg! Felejthetetlen élményekkel lettem gazdagabb!

 

Üdv a vadásznak, tiszteletet a vadnak!

Írta és fényképezte: Talabos Richárd

 

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

 

 

Vadászat

Első helyen a természet megóvása

Vadászati hírek a Vajdaságból:

Published

on

“A vadászatot egyáltalán nem a lövés tudománya, nem a gyilkolás és nem az étel, a bőr s a trófea jelenti, hanem mindez együtt, és még sok-sok minden, ami túl van ezeken. Ősi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem. Ősi harc ez a család táplálékának megszerzésére, kutatási vágy, megfigyelés, tudásszomj, kalandkeresés, gyűjtési szenvedély, erdők, mezők, nádasok szeretete, még ilyen fagylaltállapotban is… és ha nem szólhat a puska, akkor is!” Fekete István

Fotó: Hadzsy János – Agro Jager News

Nagyon régóta érlelődött a gondolat a vajdasági, vagy mondhatjuk délvidéki magyar vadászok fejében egy olyan szervezet, egyesület, társaság létrehozásáról, amely szervezett módon tudná támogatni, erősíteni, előbbre vinni és szavatolni megmaradásukat azon a vidéken, amelyen őseik is dolgoztak, vadásztak.

Természetes hát, hogy amint azt a szabályozás lehetővé tette, lelkes, tenni akaró vadászok egy csoportja megalakította a Vajdasági Magyar Vadászok Társaságát (VMVT). Az egyesület megalakításának gyújtószikrája az első jótékonysági vadászat volt, amelyet 2020-ban tartottak meg Topolyán 13 résztvevővel. Az ötlet a Magyar Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft.-től ered, és nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk, hogy a mag termékeny talajba került. Hiszen egész Észak-Bácska területéről összejött 51 vadász, 88 fácánkakast ejtett el, és mintegy 5000 eurót gyűjtött egy bajmoki SMA1-beteg kisfiú gyógykezelésére.

Ez volt az első lépés, amelyet 2021-ben már a VMVT alakuló közgyűlése követett – és ezen nem álltak meg.

Ahogy azt a társaság megalakításakor lefektetett célok is mutatják, a Vajdasági Magyar Vadászok Társasága munkája nemcsak a jótékonykodásban merül ki. A szervezetben munkálkodó vadászok célkitűzései között az első helyen szerepel a természet minél hatékonyabb megóvása, ami a mai világban elengedhetetlen.

Fotó: Hadzsy János – Agro Jager News

Céljuk továbbá:

  • a vadászat fejlesztése,
  • a vadászati hagyományok és etika magas szintű ápolása,
  • illetve mindazon tevékenységek támogatása, amelyek ezeket a célokat szolgálják és vallják.

Azóta öt év telt el. A jótékonysági vadászatot már ötödik alkalommal tartották meg, és bevételét a vidék egészségügyi intézményeinek megsegítésére fordították – elsősorban beteg gyermekek támogatására.

A társaság 2022-ben megszervezte az első vajdasági őzbak-trófeamustrát. A rendezvény ma már hagyományos, célja pedig bemutatni a tartomány legnagyobb állományú nagyvadjának, az őznek az adott évre vonatkozó trófeáit.

A rendezvényre májusban, a fagyosszentek körül kerül sor, amikor az idény java része már lezajlott, vagyis amikor a trófeavadászat jelentős része már lezárult a vadgazdálkodással foglalkozó egyesületek többségénél.

Fotó: Hadzsy János – Agro Jager News

A mustrán minden 80 CIC pont feletti trófeát bemutatnak – a szabályos hatos agancsoktól a rendellenesekig. És valójában ez is a mustra fő célja: a bemutatott trófeatermés tükrében értékelni és mérlegelni a vadgazdák munkáját. Az őzpörköltfőző verseny és az ismerősök találkozása már csak kellemes körítés, amely tovább növeli a rendezvény fényét.

A vadászati hagyományok ápolásának jelentősége ezen a vidéken óriási. Nem kell külön hangsúlyozni, hogy minden népnek, minden nemzetnek különböző szokásai vannak, és ezek gyakran jelentősen eltérnek egymástól. Ez nemcsak a vadászati hagyományokra igaz, hanem az élet minden területére.

Ez így természetes, és így van jól.

Vajdaság egy többnemzetiségű vidék, ahol megtanultuk elfogadni és tiszteletben tartani a velünk együtt élő népek szokásait – akkor is, ha azok teljesen eltérnek a mieinktől. Bizonyos dolgokon meglepődhetünk, de elítélni azokat semmi szín alatt sem szabad.

Elvégre ahány ház, annyi szokás.

Fotó: Hadzsy János – Agro Jager News

Ezért is fontos – sőt, felbecsülhetetlen – a Vajdasági Magyar Vadászok Társaságának azon törekvése, hogy a vajdasági magyar vadászati hagyományokat és szokásokat ápolják és fenntartsák. Mert ezzel valójában az itteni magyarság megmaradását segítik elő – méghozzá úgy, hogy ezzel senkit sem sértenek meg.

Reméljük, hogy a szervezet még sokáig működik, és az alapító okiratukban lefektetett célkitűzéseik megvalósításával, további rendezvények szervezésével öregbíti az itteni magyar vadászok becsületét.

Írta és fényképezte: Hadzsy János

Vadászni szeretne a Vajdaságban, az Őzbak Vadászegyesületnél?

Keresse bizalommal Brindza Lajost, az Őzbak Vadászegyesület, valamint a Magyar Vadászok Egyesületének elnökét

Email: srndac@stcable.com , lajos.brindza@capriolo.com 

Tel: + 63214993

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Csökken a farkasok védelme Európában. Ki a következő?

A farkas már nem számít „szigorúan védett fajnak” Európában.

Published

on

A farkas már nem számít „szigorúan védett fajnak” Európában.

Decemberben a Berni Egyezmény Állandó Bizottsága a védettségi státuszuk leminősítése mellett szavazott, elfogadva egy ellentmondásos uniós javaslatot. Ezt a javaslatot egyébként Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke is támogatta, miután 2022-ben egy farkas megölte a póniját.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A farkas továbbra is védett faj marad, de a tagállamok mostantól szabadabban dönthetnek a farkasok kilövését illetően. A gazdák már régóta kérvényezték a szabályok enyhítését. A környezetvédelmi szervezetek szerint azonban ez rossz hír a biológiai sokféleség számára, és nincs tudományos alapja.

Tények és számok

Az Európai Unióban ma több mint 20 000 farkas él, és a populáció az elmúlt 10 évben csaknem megduplázódott. A múlt században ezt a fajt majdnem a kihalásig vadászták. 1979-ben azonban a Berni Egyezmény – a vadon élő állatok és élőhelyek védelméről szóló első nemzetközi egyezmény – a farkast „szigorúan védett fajnak” nyilvánította.

A védelmi politikának köszönhetően a farkas visszatért. Ezt az eredményt Európa egyik legnagyobb sikereként tartják számon a vadvilág megőrzése terén. A sikernek azonban ára van. Évente legalább 65 500 haszonállatot ölnek meg az EU-ban, és a tagállamok évente csaknem 19 millió eurót költenek kártérítésre.

A megelőző intézkedések alkalmazása azonban meghozta gyümölcsét, és számos régióban csökkentek a haszonállatok elleni farkastámadások. Ami az embereket illeti, Európában 40 éve nem történt halálos kimenetelű támadás.

Franciaország, a legtöbb kártérítést fizető európai ország

Franciaországban a farkast 1937-ben intenzív vadászat következtében teljesen kiirtották. Az első példányok 1992-ben jelentek meg újra természetes visszatelepítés révén Olaszországból. Ma több mint ezer farkas él Franciaországban.

Eric Vallier, a Vercors regionális parkban gazdálkodó gazda 1997-ben vette át a gazdaságot a szüleitől. Azóta négy farkastámadást tapasztalt, és több juhot és kocát is elvesztett.

„Mezőgazdasági termelőnek lenni manapság nehéz munka” – mondja Eric. „Nagyon sok az akadály, keményen kell dolgozni, és nagyon kevés pénz kapunk érte. A farkas még egy újabb réteget ad az amúgy is súlyos teherre.”

Eric évek óta várja, hogy a farkas védettségi státuszát csökkentsék.

„Korlátozhatnánk ezeket a támadásokat” – mondja Eric. „Szenvedést okoznak az állatoknak. Már 30 éve rettegek attól, hogy reggelente arra ébredek, hogy elhullott állatokat találok.”

Eric mindig is követelte a jogot, hogy fegyverrel védhesse meg a jószágait. Franciaországban a szakemberek évente a teljes farkaspopuláció 19%-át lőhetik ki. A farkasállomány 2023-ban mintegy tíz év óta először csökkent.

Kevesebb farkasra vagy több védelmi intézkedésre van szükségünk?

A francia Alpokban a védelmi intézkedések bevezetéséhez állami pénzügyi támogatásban részesülő gazdaságok több mint felét nem érte támadás.

A környezetvédelmi egyesületek számára a védelmi intézkedések jelentik az ember és a farkas sikeres együttélésének kulcsát.

Mintegy 300 környezetvédelmi szervezet meg van győződve arról, hogy a Berni Egyezmény tudományos alapot nélkülöző politikai döntést hozott. Az egyezmény állandó bizottságának elnöke, Merike Linnamägi kifejtette, hogy „azáltal, hogy az országok nagyobb rugalmasságot kapnak, csökkenthetők a társadalmi konfliktusok, az orvvadászat és a mérgezések”.

Linnamägi hozzátette, hogy ez a döntés azon a tényen alapult, hogy „a farkaspopuláció folyamatosan növekszik”. Ugyanakkor bevallja, hogy nem tudja, hogyan fog most változni a farkasok száma Európában. „Remélem, hogy a tagállamok nem élnek vissza ezzel a lehetőséggel” – mondta.

Az állatvédő szervezetek attól tartanak, hogy ez a döntés megnyitja az utat más nagy ragadozók leminősítése előtt. Az Európai Parlament legnagyobb konzervatív tömörülése felül kívánja vizsgálni a medve státuszát, amely szintén kulcsfontosságú faj az ökológiai egyensúly szempontjából, de potenciális veszélyt jelent az állatállományra és az emberekre is.

Forrás: Euronews

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

VADÁSZAT: Irány Afrika! Irány Limpopo!

Published

on

Csöpp kis izgalom, avagy: szó szerint, a fekete halál – amely nem pestis – nyomában”

Meglátod, Limpopoban a vadászat teljesen más, mint Keleti-Fokföldön – jutott eszembe egy régi emlék, amit a világ legszebb hölgye mondott nekem. Elmosolyodtam még  egyszer magamban és: pont! S lám úton vagyok megint Afrikába! Arra már nem is emlékszem hajszálpontosan, hogyan ismerkedtem össze az internet világában Peettel, aki egy óriási, dél-afrikai farmon szakács, de még milyen és aki egyben még vadászatszervező is egy személyben. Rendkívül barátságos, megbízható, és kiválóan alkalmazkodik a kuncsaft igényeihez. Már októberben küldött árjegyzéket, ami nagyon kedvezőnek látszott s ráadásul írásban közölte, hogy előleget nem kérnek, hanem helyette csupán e-mailben a repülőjegy visszaigazolását. A fülem kétfelé állt a meglepetéstől! Emellett a hely mellett döntöttem. Már csak egy apróság hiányzott az üdvösséghez: a pénz. Örökös dilemma: ha végre összejön a „vágott dohány”, vegyek egy aranyérmes őzbakot, egy ezüstérmes dámszarvas, esetleg gímszarvas bikát, vagy menjek Dél-Afrikába? Az ár ugyanaz! De nem hiába húzom az igát 7 (-Hetes-) munkahelyen, persze hála Istennek! Meg tudtam venni a retúrjegyet és még vadászatra is maradt „apró”. Nagy kudura fájt a fogam, ami nem csak szerintem a legimpozánsabb antilop, meg varacskos disznóra, hogy új fajokkal bővüljön szerény gyűjteményem. Azt hiszem mindenki már tudja is, hogy eldőlt: irány Afrika, irány Limpopo!

Naplementi a dél-afrikai Limpopoban.

A repülőn sokat szoktam gondolkozni és bőven van idő olvasásra, gondolkodásra és lehet pihenni is, vagy ezeket kombinálva szépen telik az idő odafent is. Vadászom, szeretek puskával cserkelni, fényképezni és ha a cikk nem is erről szól, de az állatvédelem a vadásztársadalom döntő többségére jellemző. Eteti, gondozza, itatja a vadat, aminek nemcsak a vadászható vadfajok, hanem annyi minden haszonélvezője s ha arra gondolok, hogy a vadászatból befolyó összegekből Afrika szerte hatalmas projekteket finanszíroznak, hogy a vadászat kapcsán hússal látnak el nemcsak egy-egy családot, hanem falvakat, akkor lehet megérteni igazán, mit is jelent óvni a vadat. S ha arra gondolok, hogy az afrikai emberek is látják, hogy működhet, hogy élet kerül oda, ahol e nélkül nem lenne, azt hiszem az mindent elmond. Több próbát tettek már Afrikában is a vadászat beszüntetésére, amely katasztrófális eredményeket hozott mind a vadvilág, mind pedig a környezete számára. A kulcs azonban a szabályozásban rejlik, amit egy jóérzésű vadászember magáénak érez, ahogyan én is…

Az első napot ismerősöknél töltöttem Johannesburgban. Nem az első találkozásom a várossal, azt hiszem ide mindenkinek el kell menni és élvezni, amit a déli félteke ad az ideutazóknak. Barátaim fantasztikus emberek, mind hármójuk zenész: anya, apa és a nagy fiuk. Érkezésem estéjén megemlítettem, hogy régóta érik bennem egy dal. Másnap a házigazda reggeli után beterelt a hypermodern stúdió szobájába és azt mondta:

  • Akkor most felvesszük!
  •  Szuper! Mit is egészen pontosan?
  • A dalodat!
  • Sajnos még nincs kész! –  szabadkoztam
  • Itt a papír, a toll, a gitár! Láss hozzá! – nevetett és két óra múlva már rögzítettük is.

Búcsú után a bérelt autómmal észak-északnyugatnak vettem az irányt, újabb barátokhoz. Ha le tudnám adni a koreai „Hunyadit” a közeli városban, nem kellett volna visszaevickélnem a repülőtérre. Ám ezek után kapom a telefont, hogy a hivatásos vadász egy közúti baleset miatt később érkezik értem, így hát beülök egy étterembe busongani, némi seritalt, hogy lekísérjem a viszkit és a rántottát, szóval mind ezeket a gallér mögé eresztettem. Így múlattam az időt, majd a megbeszélt időpontra lekecmergek az érkezési oldal várójába és néhányszor telefonon egyeztetünk, hogyan ismerhet meg Anthony. A frizurám, a ruházatom, hol várom…

Az aszfaltot elhagyva tovább autózunk a számomra ismeretlen Limpopo felé. Várakozással telve figyelem az utat.

Láss csodát egyszer csak befutott! Mintha egy régi barátom jött volna értem! Irány a bakkie, amely „magyar” neve pick-up. A szívem szakad meg, amikor ugyanazon az úton haladunk és városon megyünk keresztül, amit említettem, és még bőven „maradhatnékom” lett volna. Bár tudtam róla, mégis meglep a Krokodil-folyó völgyében látható feketeföld látványa. Afrika e részére a vörösföld (laterit avagy terra rossa) jellegzetes. Egy benzinkúton megállunk tankolni, azután irány Thabazimbi, ahol felvesszük Anthony feleségét, és elmegyünk egy vadászboltba. Két övet vittem, egyiket sem találom, a nadrágom szeretne lekéredzkedni rólam. Túl szexi lennék anélkül? Kisvártatva elfogy az aszfaltos út, jó minőségű makadámon száguldunk tovább.

Eredetileg összkomfortos sátorban szállásoltak volna el, de ehelyett hatalmas házba kerülök.

  • Melyik szoba legyen az enyém?-kérdem Peetet, aki előjött fogadni engem.
  • Amelyiket akarod!
  • Az pont jó lesz,- gondolom magamban.

A ház teteje fűből van, hét évente cserélni kell. Nem lehet egyszerű mutatvány.

Két fürdőszoba is van, fürdőkáddal mindkettő, pancsolhatok majd kedvemre.

Bozót, sűrűk: ez a nagybetűs AFRIKA. Mindig magával ragad, ha ideutazom.

Megkérem Anthonyt, hogy menjünk ki próbalövésre. Semmi akadálya, szinte a ház előtt ott a belövésre használt terep.

Norman, a fekete „oknyomozó” fiú sétál ki egy lőlappal és miután visszatért, betöltöm a .308-ast, gondosan célzok és lövök, de fogalmam sincs 100 méterről, hogy hova találok? A. nézi távcsővel jó hosszasan, aztán megszólal:

  • Van egy kis probléma! Nem lősz túl jól!
  • Gyakran jársz lőni? – a felesége még tódít rajta.

Úgy érzem, lever a zúzmara…

  •  Igyekezem…

Közben Norman már hozza is a bal kezében lógatva a lőlapot, aminek látom, hogy az egyik sarka ívesen elszakadt. Ez lenne a lövésem helye?! Legalább 20 cm-re a közepétől! Ajaj… Ez lebőgés! Mi lesz itt?

Normann, fekete kísérőnk behozta a lőlapot. Önmagáért beszélt.

Elefántot sem tudnék lőni öt lépésről! Pedig onnét már érdemes, még, ha nem is szerepel a terveim között. Azután Norman kiteríti a lőlapot: Alig néhány cm-re csapódott be a lövésem a középponttól. Fellélegzek.

  • Látod azt a micsodát, ami ott lóg? – kérdi Anthony.
  • Igen.
  • Van kedved megpróbálni?

Volt. Azt középen találtam, a festék lejött jó darabon.  Esteledett, július volt, tél közepe. Kedvenc időszakom Dél-Afrikában, mert nincs kígyó! Ezen a környéken malária sincs. Hűvösödött. Kitűnő vacsora vadhúsból (kudu), zárásként desszert, a házamban. Tábortűz a ház előtti tűzrakó helyen, jó hangulatú beszélgetés, megállapodva, mikor kell találkoznunk másnap reggel? Amikor is Anthony a találkozókor, ahová késedelem nélkül érkezett, meg én is, rákérdez, mit is szeretnék lőni? Sorolom. hogy kudut, varacskost, és még, ami a büdzsémbe belefér.

  • Kafferbivaly tehenet nem volna kedved lőni?

Egy pillanatra megáll bennem az ütő, mert vaddisznónál veszedelmesebb vad közelében még nem voltam a vadonban. Miután megtudtam a hihetetlen alacsony árát, persze, hogy igent mondtam!  Behajtottunk egy óriási területre, ami kerítéssel volt védve, és itt megállunk egy pillanatra! Temérdek vad nyüzsög itt, persze szem előtt tartva a terület eltartó képességét. Szemben azzal, ami otthon van: ahol az erdő manapság két tarvágás között három, kerítéssel körbe zárt terület, amiken belül egyetlen egy vad sincs! Azt a tényt sem hajlandó tudomásul venni senki, aki nem akarja, hogy Dél-Afrika a trófeavadászatnak köszönheti egyre szaporodó vadállományát!

Felettünk elektromos távvezeték Zimbabweba irányul, óriási oszlopok végeláthatatlan sorával. Exportálják ezt a kincset, míg a saját hazájukban a legtöbb helyütt naponta két alkalommal több órára nincs áramszolgáltatás! „Loadshedding”-nek, tehermentesítésnek hívják. Legalább szép nevet adtak neki. A nagyfeszültségű vezeték nyílt terepen halad. Ezzel csaknem párhuzamosan 3-4 méter magas, 10-30 m szélességű, kiométernyi hoszú bozót, ami igencsak sűrű! Azután földesút, kerítés mellett.

Szeretnél egyedi fotósorozatot a babádról? Akkor  hívd a +36 30 / 635 81 28 – es telefonszámot vagy kövesd a berettyóújfalusi Karácsony-Tóth Fannit a Facebookon! Kattints a képre!

Fenn ülök a bakkie hátulján, de nem a .308-as, hanem a .375-ös van nálam! Mellettem Anthony, Norman vezet és egyszer csak megpillantom a kafferbivalyokat! „Becenevük”: a fekete halál! Úgy 100-200 méterre lehetnek. Kizárólag tehénre, lehetőleg meddőre, azaz borjatlanra pályázhatok. Különben maradok egy fél évre mosogatni, ha bikát lövök. Anthony adja egy walkie-talkie-n az utasítást Normannek. Újabb kanyarok! Egy kis társaság 4-5 bivaly egy facsoportban kaszinózik. Teljesen bizonytalan a nemük, így, hosszas vizsgálódás után, indulunk tovább. Egyebekben a bivalyokat zárt területen is tenyésztik, és azokat, amiktől már nem lehet szaporulatot remélni, kiengedik sokkal nyíltabb terepre. Ha a krotália a fülükben marad, semmi bajt nem jelent. Növényevőknél nemigen kell attól rettegni, hogy éhen pusztulhatnának, mint pl. a farmról „kiszabadított” cobolyok, amik persze nem tudnak vadászni és nyomorultul éhen halnak.

Egyszer csak, Anthony balra hátrafordul és közli:

  • Itt vannak a fák között! Három bivaly hűsöl. Kiszemel egy idős tehenet, és pontosan meghatározza, melyiket lőjem
  • Nehéz lövés lesz – igaza lett.

A kígyóember nagy szenzációja volt a múlt század elején a cirkuszoknak. Most én játszom azt. A szügyön kissé balra célozva eresztem el a golyót kitekeredett, kifacsarodott testhelyzetben. Egyértelmű a találat, de az örömem nem felhőtlen. Eliramodtak ugyanis a csudába. Pedig reménykedtem, hogy a lövedék áthatol a szíven, és tűzben rogyik! Ezek szerint mégsem lövök olyan jól? Nem töprenghetek túl sokáig, mert Anthony kiadja az utasítást:

– Irány utána! – persze gyalog.

Magához vesz egy .400-as karabélyt. Megleljük a rálövés helyét. Szerény vérnyom mutatkozik, „csont nélkül”, ami csak a kosárlabdában öröm. Norman vezérletével indulunk libasorban. Én vagyok a „sereghajtó”. Néhány száz méter után megleljük ez első sebágyat, de túl sok vért itt sem látunk. Ahhoz képest, hogy leginkább a nyílt terepen haladt a sebzett, meg sem pillantottuk! Érdekes vonalvezetést követett. Minduntalan hátrafelé pislogok, nehogy kanyart leírva onnét próbáljon támadni és bosszút álljon. Például a bozóti antilopbakra jellemző még ez. Általam ismeretlen ragadozómadár repülésére leszek figyelmes. Itt, ez a vidéken nincs dögkeselyű.

–Hátha rávezet a dögre?

–Ne foglalkozz a madárral! – így Anthony.

Akkor, nem „fennhéjjázok”, hanem nyomozunk tovább. Van, hogy én lelem meg a vért valami száraz gazon, de még jó párszáz métert haladunk kínkeservesen és ott vagyunk a második sebágynál! Innen sehova nem vezet semmiféle vérnyom. A talaj szikkadt, így egy ilyen behemót nyoma sem látszik tisztán, pedig Norman és Anthony biztosan észrevenné.

Ezek a nagykaliberek utat törnek, bárhol is kell áthatolniuk,

– Akkor vissza az autóhoz! Útközben általam ismeretlen hangot hallok jobbról:

– Halálhörgés?! – nem nyertem.

Egy láthatatlan varacskos disznó volt. Anthony nem nézett hülyének a tévesztésem miatt, sőt! Inkább egy picit örült, hogy mindenre figyelemmel próbálok lenni. A pick-upot elérve meglátjuk, hogy legfeljebb 50 m-re 4-5 kafferbivaly tartózkodik a fák alatt. A. hosszasan távcsövezi őket és megállapítja, hogy nincs a mienk köztük. Autóval irányzunk a második sebágyra, és onnan tovább haladva a bozótot próbáljuk átnézni, mint a legvalószínűbb feltalálási helyet. Újabb társulat tűnik fel, szintén a fák alatt, de ezek között sincs a sebesült. Anthony szerint.

Kilométernyi eredménytelenség után, a bozótos legvégére érünk, de még van jobbra egy kisebb facsoport. Az alatt áll kettő, és fekszik egy bivaly! Ahogy meglátnak minket, mindhárom futásnak ered,  körülbelül arra, amerről jöttünk, hiszen errefelé néztek, innen várhattak minket. Anthony és Norman odasiettek a bivaly iménti fekvőhelyére, majd rohannak vissza, mint az eszelős! Anthony kicsiny levelet hoz a jobb kezében, melynek az egyik lapja friss véres! Megvolt, akit kerestünk! De már megint, hova lett? Most gyorsabban igyekeznénk haladni, de a terep nemigen engedi. Pár percnyi off-road után Anthony hirtelen megállíttatja a bakkie-t. Jobbra és hátra mutat:

-Itt vannak!

Ott ácsorog a fák között száz lépésnyire az iménti „triumvirátus”.

Csupán azt kell megállapítanunk – ha el nem szaladnak ismét – melyikük a sebzett?

– Megvan!

Anthony pontosan megmutatja, melyik az és tettre biztat! A mi kafferünk kicsit takarásban van, de amint a másik „kaffer” jó irányba elmozdul, már dördül is és célba talál a csisszre álló nemes vad jobb váll-lapja mögé irányzott lövésem! Tiszta becsapódási hang! Kitűnő jelzés! Mégsem rogyik tűzben! Nekilódulnak! Mi megfordulunk „kocsistól – lovastól”, és hamarosan meghalljuk egy súlyos test puffanását! Balra és természetesen-előre. Amint lehet, irány a bozót túlsó oldala, az esés hangja után behatárolva. Rövidesen megpillantjuk a bal oldalán, fák tövében fekvő kafferbivalyt. Még emelgeti a fejét!

– Küldj egyet a nyakába!- mondja Anthony!

Odacéloztam, ahova Anthony kérte.

Régi szabály: Inkább akármennyivel többet, mint eggyel kevesebbet a kelleténél! Ilyen távolságra nem ideális a céltávcső, de a találatot követően már alig mutatott életjelet. Óvatosan, hátulról megközelítjük. Az orrát, piszkálja meg Anthony és semmi! Óriási sóhaj! Soha az életben nem gondoltam, hogy egyszer Afrikában kafferbivalyt fogok lőni! Gratulációk, és ölelkezés a bajtársakkal – hiszen az a hivatásos vadász, meg a nyomkövető is! Közös az örömünk!

Itt már Norman a vén kaffer bivaly tehenemmel.

Az első lövésem nemhogy balra, hanem pont jobbra ment, így csupán izmot szaggatott, és hamarosan kiheverte volna. A másodikról elismeréssel szól Anthony:

– Ezt nem vitte volna tovább! Nézzük a nyakát!

Óriási seb tátong a bemeneti oldalon! Na, ez meg hogyan lehetséges? Kiderült. A lövedék egy karnyi vastagságú fatörzset súrolt balról, és már gombásodva érte el a nyakat. Ilyet sem ettünk még!

Szívesen ellátogatna a Dél-Afrikai Köztársaságba, Limpopoba? Akkor vegye fel a kapcsolatot a Lentegeur Safarival. Kattintson a képre és nézze meg a foglalásokat!

Anthony és Norman is egyetért abban, hogy kivételes szép a trófea, pajzzsal, ami szinte csak bikáknak van. Vénséges vén, meddő jószág. Egyik fülében zöld krotália – vesztére. Erről lehetett csalhatatlan bizonyossággal beazonosítani. Ez nem házi boci!

– Ugye, a tehén is veszedelmes? – kérdezem.

– Engem több kafferbivaly tehén támadott meg, mint bika! – volt Anthony válasza.

Ilyen sűrűben életveszély egy sebzett kaffer bivalyt keresni, még ha tehén is, bár Anthonyt több tehén támadta meg bika.

Amíg a szép állatot az itteni végső tiszteletadásnak megfelelő fényképezéshez pozícióba hozták, kiszáradt torkomon némi sört eresztettem le. Hadd áruljam el, hogy bizony féltem egy sebesült kaffer után gyalog menni.

Anthonynak, aki bármit megtenne a vendégért, a barátaiért, a munkatársáért megemlítem, hogy gyakran tekintgettem visszafelé, nehogy onnan támadjon!

– Oh, én nem aggódtam, mert te jöttél hátul! – viccelődött velem.

Becskereki Nagy 2025. január 23.

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom